Az istenember (görög: Θεάνθρωπος Theanthropos; latin: Deus homo[1]) utalhat egy istenség megtestesülésére vagy az azzal való egyesülésre. A kereszténységben Jézus Krisztust jelöli; így az európai kultúrában elsősorban a keresztény teológia egyik fogalma.

Kereszténység

szerkesztés

Jézus Krisztus nagymértékben félrevezető elnevezése, amely azt sejteti mintha a megtestesülésben valamiféle keveréklény vagy egy külsődlegesen összetett lény – félig ember, félig isten – jött volna létre. Hasonlóan félrevezető az "Isten emberré válása" kifejezés, mintha Isten átváltozott volna emberré.[2]

A keresztény hit számára a khalkédóni zsinat krisztológiai kijelentése a mértékadó, mely szerint Jézus Krisztusban istenség és emberség "keveredés nélkül, változás nélkül, elszakíthatatlanul és megosztás nélkül" egyesül. [2]

A communicatio idiomatum (wd) Krisztus két természetének, az isteni és az emberi természetnek belső közössége olyan módon, hogy a két természet kölcsönösen közli egymással tulajdonságait. A nesztorianizmus idejében jele volt az igazhitűségnek. Ugyanis a communicatio idiomatum-t csak az használhatja, aki vallja, hogy Jézusban az isteni és az emberi természet egy személyben egyesültek. [3]

Ezen nézetet a reformáció korában, midőn az úrvacsora tan felett katolikusok és protestánsok, még inkább a lutheránusok és a helvét reformátorok között heves harcok folytak, felhasználták s továbbfejlesztették a lutheránus teológusok, főként Brenz délnémet teológus, azon érvvel támogatván a lutheri úrvacsorai tant, hogy mivel Krisztusban az isteni természet sajátságai - tehát a mindenütt jelenvalóság is - közöltetett az emberi természettel, ennélfogva ez is mindenütt jelenvaló és bár a kenyér és bor az úrvacsorában megmarad kenyérnek és bornak, de azért azzal, vagy abban Krisztus teste és vére adatik. [3]

Indiában egy köznyelvi kifejezés, amelyet a karizmatikus gurukra használnak, akiket a körülöttük kialakult kultusz miatt gyakran félistenszerű alakká emelnek. Állítják róluk, hogy rendelkeznek olyan paranormális erőkkel, mint például a spirituális gyógyítás képessége, a jövőbeli események látásának vagy befolyásolásának képessége vagy a gondolatolvasás képessége.[4]

Az istenembereket különleges emberi lényként tisztelik a követőik.[5] Néhány istenember a spiritualitás hagyományos iskoláihoz kötődik, de gyakran nem tartoznak semmilyen vallási irányzathoz. Az elmúlt évtizedekben sok istenember szerzett követőket Indián kívül is.[4]

Szatja Szái Bába (1926–2011) jelentős volt köztük, nagyon sok követővel.[4][5][6] Osho (1931–1990) körül is hatalmas mozgalom alakult ki,[7] de őt még egykori közeli hívei közül is sokan bukott istenként titulálják.[8]

Vannak női guruk is, akiket isteninek vagy szentnek tartanak; ezek: Mirra Alfassa (1878–1973), Anandamayi Ma (1896–1982), Mata Amritanandamayi (1953–), vagy Míra anya (1960–).[5]

  1. http://www.documentacatholicaomnia.eu/04z/z_0185-0254__Origenes__De_principiis_%28Rufino_interprete%29_%28Redepenning_edente%29__LT.pdf.html
  2. a b Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár → istenember
  3. a b Pallas
  4. a b c James G. Lochtefeld. The Illustrated Encyclopedia of Hinduism: A-M. The Rosen Publishing Group, 253. o. (2002). ISBN 978-0-8239-3179-8 
  5. a b c Linda Woodhead. Religions in the Modern World: Traditions and Transformations. Psychology Press, 35. o. (2002. január 1.). ISBN 978-0-415-21783-5 „By far the most famous Godman of today is Sathya Sai Baba.” 
  6. Johannes Quack. Disenchanting India: Organized Rationalism and Criticism of Religion in India. Oxford University Press, 96. o. (2011. november 22.). ISBN 978-0-19-981260-8 
  7. Indian Godman Osho (angol nyelven). www.1tv.am. (Hozzáférés: 2022. január 9.)
  8. Hugh Milne: Bhagwan, a bukott isten - Osho életrajza, Háttér Kiadó, 1992
  • Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár, 2006, Göncöl Kiadó
  • Pallas