Játék az egész

Hien-album

A Játék az egész Nguyen Thanh Hien vietnámi származású magyar énekesnő első stúdióalbuma. Az album 12 teljesen új dalt tartalmaz, mind a hazai könnyűzenei élet kiválóságainak kifejezetten Hien stílusára és egyéniségére írt szerzemények. Hien ezen az albumon dolgozott többek között a United zongoristájával, Romhányi Áronnal, aki a nagy sikerrel debütáló Túl szép című kislemez szerzője is, Mester Tamással, aki már a tévés versenyt követően stúdiómunkába kezdett Hiennel, hogy felvegyék az album címadó dalát, Játék az egész címűt. Hien szintén a Megasztár alatt barátkozott össze Nagy Laci ’Gitano’ énekes, gitáros zeneszerzővel, akivel két dalt is megírtak közösen a lemezre. A szerzők, közreműködők között találhatjuk még a lemez producerét, a Korál együttesből ismert Dorozsmai Pétert, vagy Szakos Krisztiánt (Ákos, Kozma Orsi) és Józsa Alexet.

Nguyen Thanh Hien
Játék az egész
nagylemez
Megjelent2009. november 10.
Felvételek2009
StílusPop, R&B
Nyelvmagyar
KiadóTom-Tom Records
Nguyen Thanh Hien-kronológia
Játék az egész
(2009)
Sweet Talk
(2013)
Kislemezek az albumról
  1. Túl szép
    Megjelent: 2009. július 22.
  2. Játék az egész
    Megjelent: 2010. március 11.
SablonWikidataSegítség

Stílusát tekintve igazi dögös, lendületes és vidám lemez, amelyen egyaránt szerepelnek diszkósabb és lassabb lüktetésű R’n’B és pop szerzemények is, egy duett és két bónusz feldolgozás a fiatal énekesnő előadásában.

Az album dalai

szerkesztés
  1. Túl szép /Romhányi Áron-Szabó Ági/
  2. A szíved elrejtem /Romhányi Áron-Dorozsmai Péter/
  3. Játék az egész /Mester Tamás-Mester Tamás/
  4. Ne fordulj vissza /Józsa Alex-Dorozsmai Péter/
  5. Nem leszek ma egyedül /Romhányi Áron-Dorozsmai Péter/
  6. Árnyék és a fény /Dorozsmai Péter-Dorozsmai Péter/
  7. Valami történt /Romhányi Áron-Szabó Ági/
  8. Fogd a kezem /Szakos Krisztián-Szakos Krisztián/
  9. Légy te a kérdés /Romhányi Áron – Szűts Rita/
  10. Tudom jól (duett SP-vel) /Romhányi Áron–Éder Krisztián/
  11. Ugye hívsz /Nagy Laci-Szabó Ági/
  12. Érted sír a felhő /Nagy Laci-Szűts Rita/
  13. Valami történt zongora verzió /Romhányi Áron-Szabó Ági/
  14. Túl szép (Yosh remix) /Romhányi Áron-Szabó Ági/