Játékos Emberek Magazinja

A Játékos Emberek Magazinja, röviden JEM, egy havonta megjelenő, online társasjáték-magazin. A lapot 2013 áprilisa óta publikálják minden hónap elsején.

A magazin története szerkesztés

A JEM-et a 2010-ben alakult Társasjátékos Klub - később Társas Központ Egyesület - alapítói és tagjai hozták létre 2013-ban. Az ötletgazdák a 2008 és 2010 között működő online társasjátékos magazin, a Tabula megszűnése után keletkező űrt kívánták betölteni egy hasonlóan minőségi, rendszeresen megjelenő, ingyenes társasjátékos lap megalkotásával. 2013 januárjában tartották első szerkesztőségi ülésüket, amelyen körvonalazták elképzeléseiket, majd hamarosan elkezdték felépíteni a magazint.

Az alapító tagok szerkesztés

  • Farkas Tivadar
  • Gracza Balázs
  • Gyulai László
  • Hegedűs Csaba
  • Hegedűs Robin
  • Hegedűsné Richter Mónika
  • Varga Attila
  • Varga Dia

Az első számtól napjainkig szerkesztés

A magazin logójának, dizájnjának elkészítése, a feladatok felosztása és az egyéb háttérmunkák elvégzését követően 2013. április 1-jén megjelent a JEM első száma. Ez elsősorban társasjáték-ismertetőkből, mellettük egy klubbemutatóból és egy elméleti cikkből állt. A második számtól kezdve a magazin már letölthető mellékleteket is tartalmazott - ezek főként segédletek, magyarra fordított kártyalapok, saját készítésű kiegészítők voltak. A mellékletek egészen a 32. számig a magazin állandó elemeit képezték, ezt követően már csak alkalmanként kerültek bele.

A harmadik számmal elindult a JEM első tematikus cikksorozata, amelyben a német Spiel des Jahres (Az év játéka) díjat elnyert játékokat mutatták be az akkori legfrissebb győztestől kezdve időben visszafelé haladva. A cikksorozat a 43. számban a végére ért az 1979-es díjazottal, a magyarul Nyúl és Sün címen megjelent, Ravensburger által kiadott játékkal.

A 19. számmal megváltozott a borító és a cikkek szerkezete is, a magazin teljesen új arculatot kapott. Emellett a szerkesztést is szigorúbb rendszerbe helyezték: a cikkeket lektorok ellenőrizték tartalmi, korrektorok pedig nyelvhelyességi szempontból. Így egy-egy cikk elkészülési ideje megnyúlt, ugyanakkor a hibák száma jelentősen csökkent. A magazin átláthatóbb és egységesebb lett, amelyet az olvasók is megerősítettek. A szerkesztési rendszer azóta sem változott.

A 26. szám ismét egy cikksorozat kiindulópontja volt. A Játékok a világ körül célja, hogy az Antarktiszról indulva a Föld kontinensein át minden állomáson egy az adott területhez valamilyen módon köthető játékot mutasson be. A sorozat a mai napig is tart, s az egy-egy szám erejéig tartó ritka szünetek kivételével rendszeres eleme a magazinnak.

A magazin 2017 májusában ünnepelte 50. számának megjelenését, amelyet a jubileum alkalmából ezúttal nem digitálisan, hanem papír alapon jelentettek meg. Mivel így az ingyenesség nem volt kivitelezhető, a szerkesztők a JEM támogatói által felajánlott kedvezménykuponokkal igyekezték ösztönözni olvasóikat a vásárlásra. A jubileumi megjelenést nyilvános, az 50. számban szereplő játékok kipróbálási lehetőségével egybekötött magazinbemutató előzte meg.

Az 51. számot követően a JEM magazin továbbra is online formában jelenik meg havi rendszerességgel. Egészen a 94. számig változatlan külsővel és a már megszokott tartalommal, számtalan cikkel, interjúval örvendezteti meg az olvasóit minden hónap első napján.

A 94. számtól teljes átalakuláson esett át a magazin mind a borító, mind a belső tartalom tekintetében. Új design elemek, új interaktív tartalomjegyzék és számtalan hasznos funkció könnyíti meg az olvasók dolgát.

Napjainkra a szerkesztőség 30 fősre duzzadt, így a cikkek gördülékenyebben, a teljes magazin pedig kisebb erőfeszítéssel készül el.

2021. július 1-jén jelenik meg a JEM magazin 100. száma, és akárcsak az 50. szám, ez is kizárólag nyomtatott formában lesz elérhető. A magazin szerkesztői létszámának, és a magyarországi forgalmazók, kiadók támogatásának köszönhetően a 100. szám már jóval vaskosabbra sikerült.

A 100. számban – az 50-hez hasonlóan – extra tartalmak is megjelennek, például kedvezményes vásárlásra jogosító kuponok vagy társasjáték promóciós anyagok formájában.

A cikkíráson túl szerkesztés

Indulása óta a JEM társasjátéktervező pályázatokat is indított, elsőként a Piatnik közreműködésével, később a Gémklub, majd a Keller & Mayer kiadó részvételével. A magazin ezen kívül fotó- és cikkíró pályázatot is hirdetett, karitatív tevékenységet folytatott, valamint a lap hasábjain megszólaltatott hazai és külföldi játékszerzőket. A Társas Központ Egyesülettel közös játékkészlete meghaladja az 1600 társasjátékot.

Tagok[1] szerkesztés

  • Bagó Dániel – cikkíró, lektor
  • Balogh József – cikkíró
  • Belevári Eszter – cikkíró
  • Benyó Dávid – tördelőszerkesztő
  • Bordás Nikolett – tördelőszerkesztő
  • Bozsik Márton – cikkíró, lektor
  • Csukás Csaba – tördelőszerkesztő
  • Dr. Kiss Csaba – szerkesztő, cikkíró, korrektor
  • Dr. Rigler László – cikkíró, lektor
  • Dr. Varga Attila – cikkíró
  • Gál József Gábor – cikkíró, lektor
  • Erős Dorottya – korrektor
  • Hegedűs Anett – cikkíró
  • Hegedűs Erik – cikkíró
  • Hegedűs Csaba – főszerkesztő, cikkíró
  • Krantz Domokos – cikkíró, lektor, korrektor
  • Kuzma Péter – tördelőszerkesztő
  • Lajka Petra – korrektor
  • Majoros Ágnes – lektor
  • Molnár Kolos – cikkíró, lektor
  • Molnár Levente – lektor
  • Molnár Sándor – tördelőszerkesztő
  • Nemes Mónika – cikkíró
  • Porvay Attila – programozó
  • Porvayné Török Csilla – szerkesztő, tördelőszerkesztő
  • Szabó Györgyi – tördelőszerkesztő
  • Szabó Máté – tördelőszerkesztő, hírszerkesztő
  • Takács Viktor – cikkíró
  • Varga Máté – korrektor
  • Wenzel Réka – cikkíró

Támogatók szerkesztés

  • A-games
  • Antler Games
  • BestToys
  • Cartamundi
  • Cloud Island
  • Colordigi gyorsnyomda
  • Compaya
  • Cranio Creations
  • Csokonai Kulturális Központ
  • Delta Vision
  • G3
  • Gémklub
  • Hasbro
  • Horrible Games
  • Kékjáték
  • Keller & Mayer
  • Logikó-P Játék
  • Magicbox
  • Mindclash Games
  • Okosjáték
  • Pagony
  • Pegasus Spiele
  • Piatnik
  • Platan Játék
  • Queen Games
  • Reflexshop
  • Storm Games
  • Társas Központ Egyesület
  • Vagabund Kiadó
  • Zoch Zum Spielen

Rovatok szerkesztés

Ismertető szerkesztés

Az Ismertető rovat a társasjátékok bemutatására, véleményezésére szolgál. Ez a rovat a leghangsúlyosabb a magazinban.

Spiel des Jahres szerkesztés

A német játékdíj győzteseit bemutató cikksorozat 2013 júniusától 2016. októberig futott.

Játékok a világ körül szerkesztés

A 2015 májusában indult cikksorozat az Antarktiszról indulva Dél-Amerikán és az USA államain keresztül, majd Európa, Ázsia, Afrika és a Csendes-óceáni térség állomásain időzve mutatja be azokat a játékokat, amelyek az adott területhez köthetők. Egy-egy alkalom kivételével állandó rovat a magazinban.

Játékelmélet szerkesztés

Ahogy a neve is mutatja, ez a rovat a társasjátékozással kapcsolatos elméleti cikkeket foglalja magában. A cikkek kutatásokon és személyes tapasztalatokon alapulnak. A Játékelmélet nem állandó része a magazinnak, viszonylag ritkán bővül újabb cikkel.

Mi így játsszuk szerkesztés

A rovat célja, hogy bemutassa a már ismertetett játékok különböző stratégiai lehetőségeit azok számára, akik szeretnek jobban elmélyedni bennük, kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket. A Játékelmélethez hasonlóan ez a rovat is csak alkalmanként kerül bele a magazinba.

Klubbemutató szerkesztés

A hazai társasjátékozás népszerűsítése érdekében a JEM lehetőséget biztosít a különböző társasjátékos klubok számára, hogy bemutatkozzanak a magazin hasábjain.

Interjú szerkesztés

Beszélgetések hazai és külföldi társasjáték-tervezőkkel, -kiadókkal. Viszonylag rendszeresnek mondható, gyakran frissülő rovat.

Beszámoló szerkesztés

Hírek, érdekességek a társasjáték világából, élménybeszámolók nagyobb külföldi és magyar rendezvényekről.

Retro játék kalauz szerkesztés

A '60-as, '70-es, '80-as évek játékait bemutató sorozat a nosztalgia kedvelői számára.

Források szerkesztés

  1. http://jemmagazin.hu:+Nyitólap - JEM - Játékos Emberek Magazinja (hu-HU nyelven). JEM - Játékos Emberek Magazinja. (Hozzáférés: 2017. június 16.)