Jégtánc az 1992. évi téli olimpiai játékokon

versenyszám a XVI. téli olimpiai játékokon

Az 1992. évi téli olimpiai játékokon a műkorcsolya jégtánc versenyszámát február 14. és 17. között rendezték. A versenyt az Egyesített Csapatból a Marina KlimovaSzergej Ponomarenko-kettős nyerte. A Magyarországot képviselő Engi KláraTóth Attila-páros a 7., A Woodward ReginaSzentpétery Csaba-páros pedig a 14. helyen végzett.

Jégtánc
a XVI. téli olimpián
Adatok
HelyszínAlbertville
Dátumfebruár 1417.
Versenyzők38 résztvevő
12 nemzetből
Csapatok19
Érmesek
Aranyérem  Egyesített Csapat Egyesített Csapat
Ezüstérem  Franciaország Franciaország
Bronzérem  Egyesített Csapat Egyesített Csapat

 ← 19881994 → 

Eredmények

szerkesztés

Az egyes szakaszokban (első és második kötelező tánc, rövid program, kűr) kilenc bíró pontozta a versenyzőket. A pontok alapján a bírók mindegyikénél külön-külön kialakult egy sorrend az egyes szakaszokra vonatkozóan és ez egy helyezési pontszámot is jelentett. Ha egy pontozónál holtverseny alakult ki, akkor a rövid programban a kötelező elemekre kapott pontszám, a kűrben pedig a művészi hatás pontszáma döntött. Az egyes szakaszok eredménye a következő kritériumok alapján alakult ki:

  1. „Többségi helyezések száma”. Az a versenyző végzett előrébb, akit a bírók többsége előrébb rangsorolt. A bírók többsége azt jelentette, hogy a legjobb 5 helyezést adó bíró helyezési pontszámait vették figyelembe, de ha az 5. bíró helyezésével még volt azonos helyezés, akkor az(oka)t is figyelembe vették. Ezt az adatot tartalmazza az oszlop. (Pl. a „6×3+” azt jelenti, hogy a versenyző 6 bírónál az első 3 hely valamelyikén végzett.)
  2. „Többségi helyezések összege” (a figyelembe vett bírók helyezési pontszámainak összege)
  3. „Helyezések összege” (az összes bíró helyezési pontszámainak összege)

A versenyszám végeredményét az összesített helyezési pontszám határozta meg, amely az alábbiak összegéből állt:

  • Az első kötelező tánc helyezési pontszámának 0,2-szerese (az összesítés 10%-a),
  • A második kötelező tánc helyezési pontszámának 0,2-szerese (az összesítés 10%-a),
  • Az eredeti (original) tánc helyezési pontszámának 0,6-szerese (az összesítés 30%-a),
  • A kűr helyezési pontszámának 1-szerese (az összesítés 50%-a).

Az alacsonyabb helyezési pontszámmal rendelkező versenyző végzett előrébb. Egyenlő helyezési pontszám esetén a kűrben elért jobb helyezés döntött.

Első kötelező tánc

szerkesztés

A kötelező táncokat február 14-én rendezték.

Hely. Versenyzők Többségi
helyezések
száma
Többségi
helyezések
összege
Helyezések
összege
Pont Helyezési
pontszám
1.   Egyesített Csapat (EUN)-1
Marina Klimova
Szergej Ponomarenko
8×1+ 8,0 12,0 52,0 0,2
2.   Egyesített Csapat (EUN)-2
Maja Uszova
Alekszandr Zsulin
6×2+ 12,0 21,0 51,1 0,4
3.   Franciaország (FRA)-1
Isabelle Duchesnay
Paul Duchesnay
5×2+ 9,0 21,0 51,1 0,6
4.   Egyesített Csapat (EUN)-3
Okszana Griscsuk
Jevgenyij Platov
7×4+ 27,0 37,0 49,4 0,8
5.   Olaszország (ITA)-1
Stefania Calegari
Pasquale Camerlengo
7×5+ 33,0 45,0 48,2 1,0
6.   Magyarország (HUN)-1
Engi Klára
Tóth Attila
6×6+ 33,0 54,0 47,0 1,2
7.   Finnország (FIN)
Susanna Rahkamo
Petri Kokko
8×7+ 53,0 61,0 46,3 1,4
8.   Franciaország (FRA)-2
Dominique Yvon
Frédéric Palluél
8×8+ 63,0 76,0 44,8 1,6
9.   Franciaország (FRA)-3
Sophie Moniotte
Pascal Lavanchy
7×9+ 62,0 84,0 44,0 1,8
10.   Egyesült Államok (USA)-1
April Sargent-Thomas
Russ Witherby
6×10+ 56,0 89,0 43,5 2,0
11.   Kanada (CAN)
Jacqueline Petr
Mark Janoschak
5×11+ 52,0 105,0 42,0 2,2
12.   Csehszlovákia (TCH)
Kateřina Mrázová
Martin Šimeček
9×12+ 101,0 101,0 42,3 2,4
13.   Olaszország (ITA)-2
Anna Croci
Luca Mantovani
8×13+ 102,0 117,0 40,6 2,6
14.   Egyesült Államok (USA)-2
Rachel Mayer
Peter Breen
6×14+ 81,0 127,0 39,6 2,8
15.   Magyarország (HUN)-2
Woodward Regina
Szentpétery Csaba
5×14+ 67,0 127,0 39,3 3,0
16.   Nagy-Britannia (GBR)
Melanie Bruce
Andrew Place
6×16+ 96,0 147,0 37,1 3,2
17.   Litvánia (LIT)
Margarita Drobiazko
Povilas Vanagas
9×17+ 147,0 147,0 37,2 3,4
18.   Kína (CHN)
Han Bing
Jiang Hui
9×18+ 162,0 162,0 34,3 3,6
19.   Észak-Korea (PRK)
Lju Gvangho
Pak Unszil
9×19+ 171,0 171,0 31,4 3,8

Második kötelező tánc

szerkesztés
Hely. Versenyzők Többségi
helyezések
száma
Többségi
helyezések
összege
Helyezések
összege
Pont Helyezési
pontszám
1.   Egyesített Csapat (EUN)-1
Marina Klimova
Szergej Ponomarenko
9×1+ 9,0 9,0 52,9 0,2
2.   Egyesített Csapat (EUN)-2
Maja Uszova
Alekszandr Zsulin
5×2+ 10,0 22,0 51,4 0,4
3.   Franciaország (FRA)-1
Isabelle Duchesnay
Paul Duchesnay
8×3+ 20,0 24,0 51,2 0,6
4.   Egyesített Csapat (EUN)-3
Okszana Griscsuk
Jevgenyij Platov
6×4+ 24,0 39,0 49,2 0,8
5.   Olaszország (ITA)-1
Stefania Calegari
Pasquale Camerlengo
9×5+ 41,0 41,0 49,0 1,0
6.   Magyarország (HUN)-1
Engi Klára
Tóth Attila
5×6+ 30,0 58,0 47,2 1,2
7.   Finnország (FIN)
Susanna Rahkamo
Petri Kokko
8×7+ 52,0 60,0 47,0 1,4
8.   Franciaország (FRA)-2
Dominique Yvon
Frédéric Palluél
5×8+ 39,0 78,0 45,1 1,6
9.   Franciaország (FRA)-3
Sophie Moniotte
Pascal Lavanchy
7×9+ 59,0 80,0 44,7 1,8
10.   Egyesült Államok (USA)-1
April Sargent-Thomas
Russ Witherby
6×10+ 57,0 90,0 43,9 2,0
11.   Csehszlovákia (TCH)
Kateřina Mrázová
Martin Šimeček
6×11+ 63,0 99,0 42,7 2,2
12.   Kanada (CAN)
Jacqueline Petr
Mark Janoschak
5×11+ 52,0 103,0 42,5 2,4
13.   Olaszország (ITA)-2
Anna Croci
Luca Mantovani
8×13+ 102,0 116,0 41,2 2,6
14.   Egyesült Államok (USA)-2
Rachel Mayer
Peter Breen
5×14+ 67,0 129,0 39,8 2,8
15.   Magyarország (HUN)-2
Woodward Regina
Szentpétery Csaba
5×14+ 69,0 130,0 39,7 3,0
16.   Nagy-Britannia (GBR)
Melanie Bruce
Andrew Place
6×16+ 94,0 145,0 38,4 3,2
17.   Litvánia (LIT)
Margarita Drobiazko
Povilas Vanagas
9×17+ 148,0 148,0 38,1 3,4
18.   Kína (CHN)
Han Bing
Jiang Hui
9×18+ 162,0 162,0 35,6 3,6
19.   Észak-Korea (PRK)
Lju Gvangho
Pak Unszil
9×19+ 171,0 171,0 33,1 3,8

Eredeti (original) tánc

szerkesztés

Az original táncokat február 16-án rendezték.

Hely. Versenyzők Többségi
helyezések
száma
Többségi
helyezések
összege
Helyezések
összege
Pont Helyezési
pontszám
1.   Egyesített Csapat (EUN)-1
Marina Klimova
Szergej Ponomarenko
5×1+ 5,0 14,0 104,7 0,6
2.   Franciaország (FRA)-1
Isabelle Duchesnay
Paul Duchesnay
8×2+ 12,0 15,0 104,4 1,2
3.   Egyesített Csapat (EUN)-2
Maja Uszova
Alekszandr Zsulin
7×3+ 20,0 28,0 103,3 1,8
4.   Egyesített Csapat (EUN)-3
Okszana Griscsuk
Jevgenyij Platov
6×4+ 21,0 36,0 101,7 2,4
5.   Olaszország (ITA)-1
Stefania Calegari
Pasquale Camerlengo
9×5+ 42,0 42,0 100,6 3,0
6.   Finnország (FIN)
Susanna Rahkamo
Petri Kokko
6×6+ 36,0 58,0 97,3 3,6
7.   Magyarország (HUN)-1
Engi Klára
Tóth Attila
9×7+ 59,0 59,0 96,9 4,2
8.   Franciaország (FRA)-3
Sophie Moniotte
Pascal Lavanchy
5×8+ 40,0 78,0 94,2 4,8
9.   Franciaország (FRA)-2
Dominique Yvon
Frédéric Palluél
7×9+ 59,0 82,0 93,9 5,4
10.   Csehszlovákia (TCH)
Kateřina Mrázová
Martin Šimeček
7×10+ 65,0 89,0 92,2 6,0
11.   Egyesült Államok (USA)-1
April Sargent-Thomas
Russ Witherby
7×11+ 76,0 100,0 90,1 6,6
12.   Kanada (CAN)
Jacqueline Petr
Mark Janoschak
5×12+ 55,0 107,0 88,8 7,2
13.   Olaszország (ITA)-2
Anna Croci
Luca Mantovani
8×13+ 98,0 112,0 88,4 7,8
14.   Egyesült Államok (USA)-2
Rachel Mayer
Peter Breen
5×14+ 68,0 132,0 84,3 8,4
15.   Magyarország (HUN)-2
Woodward Regina
Szentpétery Csaba
9×15+ 131,0 131,0 83,8 9,0
16.   Nagy-Britannia (GBR)
Melanie Bruce
Andrew Place
8×16+ 127,0 144,0 82,1 9,6
17.   Litvánia (LIT)
Margarita Drobiazko
Povilas Vanagas
8×17+ 132,0 151,0 81,2 10,2
18.   Kína (CHN)
Han Bing
Jiang Hui
9×18+ 161,0 161,0 75,6 10,8
19.   Észak-Korea (PRK)
Lju Gvangho
Pak Unszil
9×19+ 170,0 170,0 71,6 11,4

A kűrt február 17-én rendezték.

Hely. Versenyzők Többségi
helyezések
száma
Többségi
helyezések
összege
Helyezések
összege
Pont Helyezési
pontszám
1.   Egyesített Csapat (EUN)-1
Marina Klimova
Szergej Ponomarenko
5×1+ 5,0 14,0 104,8 1,0
2.   Franciaország (FRA)-1
Isabelle Duchesnay
Paul Duchesnay
8×2+ 12,0 15,0 104,8 2,0
3.   Egyesített Csapat (EUN)-2
Maja Uszova
Alekszandr Zsulin
9×3+ 25,0 25,0 103,6 3,0
4.   Egyesített Csapat (EUN)-3
Okszana Griscsuk
Jevgenyij Platov
8×4+ 32,0 37,0 101,9 4,0
5.   Olaszország (ITA)-1
Stefania Calegari
Pasquale Camerlengo
9×5+ 44,0 44,0 100,7 5,0
6.   Finnország (FIN)
Susanna Rahkamo
Petri Kokko
5×6+ 30,0 58,0 98,1 6,0
7.   Magyarország (HUN)-1
Engi Klára
Tóth Attila
7×7+ 46,0 63,0 97,5 7,0
8.   Franciaország (FRA)-2
Dominique Yvon
Frédéric Palluél
6×8+ 48,0 77,0 95,2 8,0
9.   Franciaország (FRA)-3
Sophie Moniotte
Pascal Lavanchy
6×9+ 47,0 77,0 95,7 9,0
10.   Csehszlovákia (TCH)
Kateřina Mrázová
Martin Šimeček
8×10+ 76,0 87,0 93,8 10,0
11.   Egyesült Államok (USA)-1
April Sargent-Thomas
Russ Witherby
7×12+ 79,0 105,0 90,8 11,0
12.   Olaszország (ITA)-2
Anna Croci
Luca Mantovani
6×12+ 69,0 108,0 90,0 12,0
13.   Kanada (CAN)
Jacqueline Petr
Mark Janoschak
5×12+ 57,0 109,0 90,0 13,0
14.   Magyarország (HUN)-2
Woodward Regina
Szentpétery Csaba
7×14+ 98,0 128,0 86,6 14,0
15.   Egyesült Államok (USA)-2
Rachel Mayer
Peter Breen
6×15+ 88,0 137,0 84,7 15,0
16.   Litvánia (LIT)
Margarita Drobiazko
Povilas Vanagas
8×16+ 125,0 142,0 83,6 16,0
17.   Nagy-Britannia (GBR)
Melanie Bruce
Andrew Place
9×17+ 151,0 151,0 82,0 17,0
18.   Kína (CHN)
Han Bing
Jiang Hui
9×18+ 162,0 162,0 78,4 18,0
19.   Észak-Korea (PRK)
Lju Gvangho
Pak Unszil
9×19+ 171,0 171,0 73,0 19,0

Végeredmény

szerkesztés
Helyezés Versenyzők Helyezési pontszámok
Első kötelező tánc Második kötelező tánc Eredeti (original) tánc Kűr Összesen
1  Arany   Egyesített Csapat (EUN)-1
Marina Klimova
Szergej Ponomarenko
0,2 0,2 0,6 1,0 2,0
2  Ezüst   Franciaország (FRA)-1
Isabelle Duchesnay
Paul Duchesnay
0,6 0,6 1,2 2,0 4,4
3  Bronz   Egyesített Csapat (EUN)-2
Maja Uszova
Alekszandr Zsulin
0,4 0,4 1,8 3,0 5,6
4.   Egyesített Csapat (EUN)-3
Okszana Griscsuk
Jevgenyij Platov
0,8 0,8 2,4 4,0 8,0
5.   Olaszország (ITA)-1
Stefania Calegari
Pasquale Camerlengo
1,0 1,0 3,0 5,0 10,0
6.   Finnország (FIN)
Susanna Rahkamo
Petri Kokko
1,4 1,4 3,6 6,0 12,4
7.   Magyarország (HUN)-1
Engi Klára
Tóth Attila
1,2 1,2 4,2 7,0 13,6
8.   Franciaország (FRA)-2
Dominique Yvon
Frédéric Palluél
1,6 1,6 5,4 8,0 16,6
9.   Franciaország (FRA)-3
Sophie Moniotte
Pascal Lavanchy
1,8 1,8 4,8 9,0 17,4
10.   Csehszlovákia (TCH)
Kateřina Mrázová
Martin Šimeček
2,4 2,2 6,0 10,0 20,6
11.   Egyesült Államok (USA)-1
April Sargent-Thomas
Russ Witherby
2,0 2,0 6,6 11,0 21,6
12.   Kanada (CAN)
Jacqueline Petr
Mark Janoschak
2,2 2,4 7,2 13,0 24,8
13.   Olaszország (ITA)-2
Anna Croci
Luca Mantovani
2,6 2,6 7,8 12,0 25,0
14.   Magyarország (HUN)-2
Woodward Regina
Szentpétery Csaba
3,0 3,0 9,0 14,0 29,0
15.   Egyesült Államok (USA)-2
Rachel Mayer
Peter Breen
2,8 2,8 8,4 15,0 29,0
16.   Litvánia (LIT)
Margarita Drobiazko
Povilas Vanagas
3,4 3,4 10,2 16,0 33,0
17.   Nagy-Britannia (GBR)
Melanie Bruce
Andrew Place
3,2 3,2 9,6 17,0 33,0
18.   Kína (CHN)
Han Bing
Jiang Hui
3,6 3,6 10,8 18,0 36,0
19.   Észak-Korea (PRK)
Lju Gvangho
Pak Unszil
3,8 3,8 11,4 19,0 38,0