Juhász Bálint (Ajka, 1993. szeptember 4. ) magyar rádiós műsorvezető, újságíró.

Juhász Bálint
Született1993. szeptember 4. (30 éves)
Ajka
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásarádiós műsorvezető, újságíró
KitüntetéseiDiák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete - Az év diákrádiósa 2011, 2012
DUE - Ifjúsági Sajtódíj 2014
SablonWikidataSegítség

Élete szerkesztés

Középiskolai tanulmányait az ajkai Bródy Imre Gimnázium Műszaki tagozatán végezte el. Kiskora óta rajong a rádiózásért, 2009-ben indította el az ajkai Best Rádiót, ami egy helyi rádióállomás.

Az Ajkai vörösiszap-katasztrófa első tudósítói között volt, később az ő kezdeményezésére indították el a Közös Hullámhossz Hírszolgálat elnevezésű ideiglenes rádióállomást, mely a katasztrófa által érintett települések lakóinak nyújtott hiteles és korrekt tájékoztatást.[1] A nemzetközi médiából csak ő volt jelen Kolontár kitelepítésénél, képei az országos[2] és nemzetközi[3] médiumokban is megjelentek. A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Igazgatósága hivatalos levélben nyilvánította ki köszönetét a csapata által "a vörösiszap-katasztrófa alatt nyújtott kiemelkedő kommunikációs segítségükért."[4] 2011-ben és 2012-ben a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete év diákrádiósa szakmai díját kapta.[5] 2014-ben elnyerte az Ifjúsági Sajtódíjat.[6]

2015 márciusa és 2016 májusa között a Petőfi Rádió szerkesztő-műsorvezetője[7] volt, ahol az Egy estém bárhol és az EU TOP 30 műsorokat vezette. Ez idő alatt az M2 Petőfi TV adásában is műsorvezetőként volt látható.[8] 2016 novembere és 2017 augusztusa között a Class FM internetes rádió egyik műsorvezetője volt. 2018. szeptemberétől a rádió megszűnéséig a 89.5 Music FM műsorvezetője volt.[9] Jelenleg a Next Fm-en és a Rádió 7-en, és a Sport Rádión vezet műsort.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Radiosite.hu
  2. Index.hu
  3. Washingtomtimes.com
  4. Belügyminisztériumi köszönőlevél[halott link]
  5. Naplo-online.hu
  6. http://www.due.hu/hir/1063/juhasz-balint-2014-ifjusagi-sajtodijasa
  7. http://www.petofilive.hu/musorvezetok/juhasz-balint/
  8. http://www.petofilive.hu/video/a-dalszerzo-eloadok-estjen-siklosi-ors/
  9. http://radiosite.hu/ujabb-valtozasok-a-music-fm-nel/

Külső hivatkozások szerkesztés