Kávészünet zenekar

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. június 27. 1 változtatás vár ellenőrzésre.

A Kávészünet zenekar magyar együttes, amely megzenésített verseket ad elő.

Kávészünet zenekar
Információk
Alapítva2005
MűfajMegzenésített vers
Tagok
Popovics György
Németh Bendegúz
Komáromi Kristóf
Boros Bálint

A Kávészünet zenekar weboldala
SablonWikidataSegítség

Története

szerkesztés

Az együttest Popovics György és Németh Ferenc alapította 2005-ben, egy budapesti kollégiumban. A hobbiszintű zenélést fellépések követték, és az első sikerek után 2009-ben, a Csillag születik című tehetségkutató műsorban ismerhette meg őket a nagyközönség. Ekkor döntöttek a Kávészünet név mellett, mely sugallja munkásságuk irodalmi töltetét. Ettől kezdve menedzsmenttel dolgoznak, és legtöbbször zenekarral kiegészülve koncerteznek a hazai és határon túli helyszíneken egyaránt. Kicsivel később fellépéseik mellett saját klubestsorozatot indítottak a Millenáris Parkban, később a Gödör klubban folytatva, mely során neves vendégekkel (pl. Laár András, Hernádi Judit, Hajós András) állították össze műsorukat. Ezenkívül Kávészünet Slam Turné nevű projektjükkel járták a nagyvárosokat, ahol saját műsoruk mellett mindig teret kaptak a helyi slammerek is, és rendszeresen sztárvendég volt többek között Saiid (AKPH), Wolfie (Punnany Massif) és Busa Pista (Irie maffia).

A duóból napjainkra négytagú együttes lett, mely a korábbi tagcserék és különböző formációk (soundsystem beatboxerrel; 10 tagú zenekar vonósokkal) után stabil koncertzenekarként működik. Máig legnépszerűbb slágerük Hollós Korvin Lajos Csonka vers című művének megzenésítése.

Diszkográfia

szerkesztés
  • Kávészünet (2011)
  • Tiszta szívvel (2014)
  • SZUPER(H)ÍRÓK (2016)
  • Legyen tánc! (2016)
  • Ülj ide mellém (2019)
  • Ez a világ amilyen nagy (2022)
  • Popovics György - ének, billentyűk
  • Németh Bendegúz - gitár, vokál
  • Komáromi Kristóf - dob, sampler
  • Boros Bálint - basszusgitár, vokál

További információk

szerkesztés