Wikipédia

Kézművesség

formaátalakító tevékenység
(Kézművesipar szócikkből átirányítva)
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon.

Kézművességnek nevezzük az emberi erővel és kézi szerszámaival – a természetes eredetű alapanyagokon – végzett formaátalakító tevékenységet, és kézműves-terméknek az így létrehozott termékeket. A termék lehet félkész- vagy késztermék. A meghatározás ugyan emberi erőt említ, de a mai korban elfogadható, ha a „gépi erő” használatával kibővítjük a fenti gondolatot, mert pl. a fúrás, esztergályozás stb. munkaműveleteket a kézművesek ma már főként elektromos energiával hajtott gépekkel végzik. Ugyanakkor ebbe a kibővített meghatározásba beletartozhat tágabb értelemben pl. az egyes agyag-, porcelán-, üveg- és zománc alapanyagú készítmények előmelegítése, kiégetése is, – illetve az üveg- és fémöntéshez szükséges elektromos kemence használata.

Kézműves tárgyak

A kézművesség a kézműves mesterségek, szakmák, azaz a kézműiparba tartozó tevékenységek gyűjtőneve is.

Az így létrehozott termékek vagy áruk készítőit hagyományosan kézművesnek nevezzük. Újabban a "kézműves" szót e termékek jelzőjeként is használják (pl. kézműves sör).

A kézművesség, vagyis mesterség gyakorlóját mester, segéd, inas vagy kontár szavakkal jelölték, utóbbi a termékeit céhes vagy iparengedély nélkül készítette. Újabban a „mester” szót az „iparos” kifejezés váltotta fel. Az iparos elsősorban használati eszközöket, az iparművész pedig főként dísztárgyakat készít.

A magyar nyelv kézművesség szava a hagyományokra épülő, kézi szerszámokkal, egyedi eljárással folytatott háziipari vagy kisipari tevékenységet jelenti.

Történeti okoknál fogva sok hasonló jelentésű, némileg eltérő tartalmú elnevezéssel találkozhatunk, ilyenek:

kismesterség (néprajz), népművészet, kisipar (politika) és iparművészet (foglalkozások osztályozása). (Az utóbbi, ti. iparművészet jelentésben az angol Wikipédia az Arts and crafts címszó alatt tárgyal a témába tartozó jó néhány tevékenységet).

Múltja és jelene szerkesztés

Mivel a prehisztorikus időkben a legtöbb ember ismerte vagy elleste az ősi alapszakmák ( fazekasság, fegyverzetkészítés, ruházatkészítés stb. ) munkamódszereit és rá is kényszerült azok gyakorlására, a munkának szakmává alakulását megelőzően nem volt lényeges és ezért nem is volt ismert a kézműves személye. Az egyszerű szerszámokkal (fa, -kő, -csont, -bronz, -réz,- és vasból készült -ár, -tű, -balta, -kalapács, -ásó stb. ) a dolgozó ember többnyire szűkebb környezetének és magának készítette tárgyait. Ezeket a mesterségek ma is az ősi formájukban maradtak fenn a természeti népeknél, esetleg a munkaeszközeikben történt kisebb-nagyobb változások miatti kivételekkel korunkig is.

A kézzel elkészített egyszerű termékek többnyire a mindennapi élet szükségletei, kellékei voltak, szintén egyszerű anyagokból: kőből, agyagból, fából, bőrből, szaruból, növényi eredetű anyagokból, majd fémből és üvegből készültek a használati eszközök, tárgyak.

Bár az ókor kezdetén a rabszolgatartó társadalmakban a kézművesség alantas és rabszolgák által végzett foglalkozásnak számított, idővel a mesterségek kiváló művelői a szakmáikat elismert rangra emelték. Így azoknak, – a viszonylag kötetlenebb életformát biztosító munkajellege és a jól elvégzett munkából eredő tisztelet miatt egyre nagyobb lett a vonzereje. A rátermettségen alapult a munkamegosztás előbb a szakmák szerint, majd a szakmákon belül is.

A középkor elején vált divattá Európában először az ötvösöknél és a kőmíveseknél, valószínűleg jól leplezett büszkeségből, hogy készítményeikre pici vagy elrejtett jeleket, megkülönböztető jelzéseket vagy éppenséggel monogramokat rakjanak. Ezeket nevezzük mesterjegyeknek, és ettől az időszaktól kezdve tekinthetjük az egyéni stílusok kialakulását, lassú különválását is.

A céhes és az uradalmi mesterek még megrendelésre dolgoztak, de a népesség növekedésből és a nagyvárosi életformából következően ún. készenléti többlettermelés alakult ki, ezzel együtt létrejött a fejlettebb csere és piackereskedelem – ahol a kézművesek munkájának nagy része áru-vá vált.

A hivatásos kereskedőréteg létrejötte előtt a kézművesek a termelt portékáikat vásárokon: hetivásáron vagy országos nagyvásárokon tudták könnyebben eladni. A vásárok rendjét, melyek a helység szentjének ,,nevenapjához", vagy egyéb ünnepnapokhoz kapcsolódtak, az akkori „kalendáriom”-okban tették közre. Nagyon sok magyar népmese, – igaz és kitalált történet emlékezik meg e látványos forgatagokban zajló eseményekről, s az itt kialakuló szerelmi kapcsolatokról is. Ma is híres pl. a Pécsváradi Leányvásár, ahol most már inkább csak a zamatos borokat lehet könnyen fogyasztani...

A mester a szekérre már napokkal az indulás előtt elkezdte rakodni a portékáját, rendszerint a ,,vásáros ládákba", melyek keresztmetszete felfelé szélesedő trapézalak volt a szekérderék alakja miatt, – majd a sokszor napokig történő szekerezés után megérkezve elfoglalhatták szokott helyüket. Ott emberismeretükre támaszkodva kínálgatták szépségeiket, jött az alku és a tenyérbecsapás, – és aki jól árult, reménykedve indult hazafelé, hátha elkerülik őt a zsiványok.

Régen az inasok az idősebb, mester fokozatú szakemberektől tanulták, vagy inkább lesték el a szakma fogásait. Az előre megbeszélt inasévek letelte után ,,szabadulhattak fel", vándorolni mentek, később ,,mesterremeket" készítettek. Ezután megnyithatták saját műhelyeiket, – vagy az akkori divat szerint egy, a szakmából megözvegyült asszonyt véve el feleségül, elkészítették saját szerszámaikat és így folytatták, vitték tovább a szakmát.

A gyáripar megjelenése előtt a kézi munka szerves része volt az életnek. A gépek megjelenésével a kézi munka iránti kereslet csökkent. Egyes munkafolyamatok betanított- és segédmunka megnevezéseket kaptak, és lassan kialakult még a szakszervezetek hatására a munkavégzés nehézségi fokozatát ( erőkifejtés, hő, fény, zaj, por, rezgések, stresszhatások stb. ) követő kereset-, vagy bérkülönbség is. A kézművesség egyes ágazataiban a termékek egy része ma a dísztárgy kategóriában vagy a különleges produkciók kategóriájában készül, másoknak szűkös megélhetést biztosít a munkájuk bár tehetségesek, – megint mások a műtárgy restaurálás, másolás és hamisítás révén integrálódnak akár a nemzetközi kereskedelembe.

Bár a kézművesség helyzetén az ipari forradalom, tömeggyártás, és általában a technológia újításai, köztük a gépesítés, majd az automatizálás sokat rontott, és néhol jelentősen átalakította a kézügyességet vagy fizikai erőt igénylő szakmákat, de azokat nem tudta teljesen kiszorítani.

A céh és a manufaktúra szerkesztés

A kora középkorban a kézművesség ágazataiból, egy szakma vagy rokon szakmák szerint, városban vagy még nagyobb területi egységben szerveződött önkéntes társulások, céhek alakultak ki, melyek egyúttal érdekvédelmi és érdek-képviseleti szervek is voltak. Működésüket az illetékes hatóság által kiadott, időnként megújítandó privilégium, más szóval céhszabadalom alapján az articulusok, azaz a testületileg hozott határozati pontok szerint fejtették ki. Ezeket a szabálypontokat a mindenkori világi és egyházi szabályokhoz igazítva hozhatták létre.

A céhek szigorú, sokszor véres szabályrendszer alapján működtek, naplót és könyvelést vezettek, kérelmeikhez ügyvédet, az események, a pénztárkönyv, s az egyéb iratok vezetéséhez pedig jegyzőt alkalmaztak, elsősorban soraikból. Többnyire kétkulcsos céhládával, vagy pénzesládával, s az uralkodó által is elismert saját pecséttel rendelkeztek. A „Láda” az egész céh jelképe volt, a nyitott láda előtt tilos volt rendetlen öltözékben megjelenni vagy bármilyen alantas viselkedést tanúsítani. Körzeteikben nem csak hogy leszabályozták az iparosok számát a betelepülés meggátlásával és a nehezített mestervizsgai követelményekkel, hanem limitálták a minőséget és az árakat is. A készítmények ellenőrzése a bejárómester által, a mesterremek elbírálása a céh vezetője, az (atyamester) és két céhtag (pl. az alcéhmester) jelenlétében történt a vándorlást követően, melyet a legény a vándorkönyvével, (Wanderbuch-hal) tudott bizonyítani. Sikeres vizsgát követően díszes oklevelet, úgynevezett mesterlevelet kaptak, melynek kései változatát hívjuk iparengedélynek. Néha a mesterré avatás költségei olyan tetemesek voltak, hogy a legényből emiatt soha nem lett mester. A legkésőbb belépett, azaz legfiatalabb mestert szolgáló mesternek hívták, feladata volt tűz esetén a céhtagok riasztása (minden céhnek ki volt jelölve az oltási területe), s a céhbehívó tábla felmutatásával, körbehordásával összehívni a mestereket céhgyűlésre, egyházi szertartásokra, temetésre, céhlakomára vagy épp rendkívüli gyűlésre. Az Atyamester volt a legények legfőbb gondviselője, hozzá tartozott a szállás (Herberg), és ő irányította a dékányon keresztül a legénycéheket. A hitelesítés fontosságára jellemző pl. hogy már a kora középkortól (14. század) fogva elterjedt, majd később kötelező volt az ötvösmestereknek a céhmester előtti bemutatása próbára, aki a sikeres próba után beütötte a tárgyba a céh mesterjegyét, és a minőségi tanúsítványként szolgáló próbabélyegzőjét. A céhes mesterjegy-beütőt később felváltotta a saját mesterjegy beütők alkalmazása, – az ötvösök után előbb a kőfaragóknál, majd a fegyverkovácsoknál.

A világi hatóság 1805-től céhbiztos útján tartotta kézben az állandó ellenőrzést, és a céh határozatai elleni fellebbezések fóruma is volt.

A falvakban, majd a földbirtokokon is létrejöttek a városi céhek hatásait ellensúlyozó, de nem a szabad akaratukból szervezkedő háziipari foglalkozást űzők céhei, melyek azonban főleg a mezőgazdasági foglalkozások (ld. alább) művelőiből alakultak ki. (Pl. mezei grófok, pásztorcéhek, halászcéhek, kertészcéhek, vincellércéhek, kapáscéhek, szántócéhek, kosárfonócéhek stb.)

A céhek megszűntével (Mária Terézia, 1872. VIII. törvénycikk), létrejöttek a munkamegosztás alapján termelő nagyobb műhelyek, manufaktúrák, és az érdekképviseletet a szakszervezetek kezdték ellátni.

A manufaktúra mai jelentése olyan művészi tárgyak elkészítését is jelenti, amelyek gyárban, műhelyben (iparilag) készülnek ugyan, de jelentős kézi munka testesül meg bennük. Ilyen termékek például a porcelán, a kerámia, és egyes textíliatermékek, illetve a különleges, csak egyedileg gyártható tárgyak, hangszerek, orgonák stb.

A kézműves szakmák csoportosítása szerkesztés

A felhasznált anyag fajtáitól függően lehet talán a legegyszerűbben csoportosítani a mesterségeket, amelyek egyéb, – politikai, gazdasági, statisztikai vagy társadalmi – besorolása sokkal bonyolultabb. Pl.: népművészeti ágak, kisipar, háziipar, hobbi, engedélyezett vagy nem engedélyezett szakma, képesítés nélkül gyakorolható szakma stb. készítményei.

Az alapanyagokat megtermelő vagy előállító és egyéb, szakképzettség nélkül is végezhető őseredetű munkákat összefoglaló néven többnyire népi mesterségeknek, népi foglalkozásoknak is nevezzük.

A szakmák felsorolásánál (K) jelzés jelöli a szakmával rokonítható, jelenleg a képzési körön kívül eső (ún. kihalt, vagy kihalóban lévő mesterségeket), – (M) jelöli a régi magyar megnevezést és (N) jelöli a német nyelveredetű szakmanevet, illetve zárójelen belül olvasható még magának a szakmai munkának, munkáknak a jellemző megnevezései.

Az alábbi felsorolás csak azokat a főbb szakmaneveket tartalmazza, melyek termékei a mai korban még ismertek vagy használatosak, illetve utódszakmákban tovább élnek, – de a századok során majdnem feledésbe merült mesterségekre is rákereshet majd itt a Wikipédián.

Élelmiszer alapanyagok feldolgozásával foglalkozó mesterségek szerkesztés

  • molnár – vízimolnár vagy hajómolnár – (K) – (őrlés)
  • pék, sütő (M) – (kelesztés, dagasztás, sütés)
  • mézeskalácsos, mézes, bábos, mézesbábos – (M) (mézeskalács- és märckészítés)
  • gyertyamártó – gyertyaöntő (a mézes társszakmái a méhviasz-feldolgozásból adódóan) – (K)
  • cukrász – a mézes mesterségből alakult ki (édesség és tortakészítés)
  • mészáros (taglózás, vágómarha feldolgozás), – hentes, böllér (szúrás, sertés feldolgozás)

Fa- vagy bőranyagot megmunkáló mesterségek szerkesztés

  • ács (M) – hajóács (K) – malomács (K) (gerendafaragás és ácsolatkészítés, az ács nem gyalul egyedül a faszakmákból)
  • asztalos vagy bútorkészítő, az ácsmesterségből vált ki (fűrészelés, gyalulás)
  • faesztergályos (bútorláb- és díszkészítés, faoszlop esztergálás és faragás)
  • hangszerkészítő: a terméknév szerint elkülönültek a klf. fahangszerek készítői
  • hordókészítő, kádár, bodnár, borkötő – (M), pintér, binder – (N)
  • kerékgyártó, bognár – szekérkészítő – hintókészítő – (K) (M)
  • kép- és tükörkeretező, -készítő
  • szíjgyártó, szíjártó – (M) (K) – utódszakmája a bőrdíszműves
  • nyerges, nyeregkészítő – (M) (K)
  • bocskoros, bocskorkészítő, varga, csizmadia – (M) (K), cipész (M) , suszter (N)
  • subás, subakészítő, subavarró – (K) (M)
  • tímár, bőrkészítő (K), volt fehér tímár (M) és vörös tímár, kordoványos (török eredetű)
  • dobkészítő – (K) (bőr- fa- és fémmegmunkálással)
  • szűcs (úgynevezett teljes szakma: a nyúzást követően a szőrös bőrből készíti bonyolult vegyi és fizikai eljárásokkal a különféle ruházati termékeket) – résszakmái a kesztyűs (bőrkesztyűkészítő) – és a kucsmás (kucsmakészítő) (M) (K)

Növényi rostanyagot, szőrt vagy szarut feldolgozó mesterségek szerkesztés

  • fonó és szövő (M) takács (K), vászon-, szőnyeg- textilkárpit szövő (a fonás az elemi szálaknak orsóval sodrás általi összetapasztása, – a szövés pedig az így megfont fonalaknak vagy fonalkötegeknek a keresztirányú összeépítése bújtatással, csónak vagy vetélő segítségével.)
  • szabó (M), ruhakészítő (szabás, varrás)
  • kékfestő (K), kelmefestő
  • gombkötő és paszományos – (M!) (K) , utódszakmája a csipkeverő
  • csipkekészítő csipkeverő (M), a gombkötő szakma utódja
  • papírmerítő, papírkészítő (M) (K)
  • könyvmásoló (K) (kalligráfia) – nyomdász – könyvkötő
  • kötélverő, kötélkészítő – (M) (K) (sodrás, fonás, eresztés)
  • tetőkészítő (zsúp és nád alapanyagokból) (K)
  • kárpitos – (M), (bútor- és falikárpit beépítés, függöny szabás és felhelyezés)
  • kártoló – (K), gyapjúfonó
  • nemezkészítő, nemezelő (M) (K)
  • csapó, gubás, gubacsapó, gubakészítő – (K) (módszerei mint a szövésnek)
  • szűrszabó, szűrös (K)
  • süveges (M) (K), utódja a kalapos (sapka és kalapkészítés)
  • gombos, gombkészítő, (szaruból, kagylóhéjból) (M) (K)
  • fésűs, szarufésű készítő – (M) (K)

Fémekkel dolgozó mesterségek szerkesztés

  • aranyműves, ezüstműves – (K), utódszakmáját ötvösként ismerjük
  • vésnök – pénzverő – (K)
  • ötvös, ma együttes a képzése az ékszerkészítő és a drágakőcsiszoló foglalkozással
  • bádogos: edény- (K) és épületbádogos
  • kovács – (Szláv), vasverő – (M), szakmán belüli tagolódás alapján ismert: patkoló- vagy patkókovács (lópatkolás), míves munkák Mesterei, műlakatos, műkovács, (vas és fém anyagokból, dísz, és iparművészeti tárgyak készítői), borotva-, serpenyő-, kapa-, olló-, csapda-, ár- és körző-, szeg- és szegecs-, sarló-, kasza-, szer- és szerszám-, balta- és fejsze-, kalapács-, fúró-, lánc-, fegyver-, és a műszerkovács stb.
  • lakatos, lakatkészítő (K), kivált belőle a karosszériás, géplakatos, mezőgazdasági géplakatos
  • karosszérialakatos, karosszériás, autókarosszériás (a hintókészítő mesterek utódszakmája is)
  • órás (mechanikus órakészítő és órajavító) (K), digitális órajavító
  • műszerész, irodagép műszerész, varrógépműszerész, elektroműszerész stb.
  • zenegépkészítő, az órás szakmából vált ki (verkli, kintorna stb.) – (K)
  • réz- és bronzműves, üstkészítő (K), réztárgy- és rézfúvós-hangszer készítő
  • öntő, vas, és egyéb fém, (réz, bronz, sárgaréz stb), harangöntő,
  • ónműves – (ónedény- és dísztárgykészítő mélyhúzással, mélynyomással és forrasztással) (M) (K)
  • olvasztár (M), kohász: a bányászatból vált ki
  • vízvezeték készítő, vízvezeték-szerelő (kialakulása idején a bádogos mellékfoglalkozása volt)

Agyag- és kőfeldolgozó, üvegkészítő mesterségek szerkesztés

  • üvegfúvó – (K), ólomüveg készítő – (K), üvegöntő – síküvegkészítő
  • fazekas, gelencsér, gölöncsér (M) (korongolás) – elkülönült korsós és tálas mesterségekre
  • tetőcserép- és téglakészítés (kemencében égetés)
  • kályhacserép-készítés, kályhás (manapság csak kályharakás)
  • festő, szobafestő (érc- és szerves eredetű anyagok porát vitte fel tojásfehérje, – majd enyv mint ragasztóanyag segítségével)
  • tetőfedő – cserepes (zsindely, pala vagy cserép anyagokból), a mai tetőfedő szakma az épületbádogos szakmával van képezve
  • kőfaragó (malomkő vagy épületkő faragó) – kihalt utódszakmái a palavágó (tetőpala) és a kőrakó (utcakőrakó)
  • kőműves (kőmíves) – (M)
  • bányász (fém-, szén- és ércbányász), sóvágó – (M)

Kiegészítő- vagy kismesterségek, – népi foglalkozások szerkesztés

Általában női foglalatosságok:

Főként férfiak által végzett munkák:

  • kéreg és taplómegmunkálás (toplászat)
  • kosár-, varsa-, méhkas-, vékafonás (fekete vesszőből), – szekér kas- , bútor- és székfonás (fehér vesszőből)
  • csont- és agancsfaragás (ékszer, kupáncs díszítés, ősi magyar mintákkal és varázsjelekkel)
  • szaru- és tülökmegmunkálás (lőporszaru, ivótülök, rühzsír- és sótartó)
  • lószőr- és bőrmunkák (tűtartók, gyűrűk, rátétek, szironyozás, szíjfonatok, sallang, pillangó)
  • pásztorfaragás, molnárok és barkácsolók fafaragása (vésés, domborúfaragás, mélyítés, spanyolozás, szökröny- kopjafa- fejfa- és kapufaragás, faház- fatemplom- és fatornyok, haranglábak díszítő faragása, székelyfaragás, kunkép és jászkép faragás stb.
  • teknő- és csónakvájás, illetve -készítés
  • bútor festés: tulipános láda, hartai festett bútorok, templomi famennyezet-festés stb.
  • busómaszk- báb és maskarakészítés
  • ón- és ólomöntés fémberakás-készítéshez is, díszítőminta szegecselés
  • kolompkészítés, csengőöntés, szegkovácsolás, drótfonás, edényfótozás
  • vályogtégla-készítés, vályogvetés

Hagyományos népi munkák a gazdálkodás köréből szerkesztés

Eleink gazdálkodásába tartozó foglalkozások:

  • Gyűjtögetés (böngészés, gomba-bogyó-harmatkása-sulyom-gyógynövény és fűszernövény gyűjtés-nádvágás-gyékényvágás-erdőlés)
  • Méhészkedés (vadméhraj-befogás-méhkaskészítés-átdobolás-mézteremelés)
  • Vadászás (sólyommal [(solymászat)] -lépvesszővel-csapdával-hurokkal-tőrrel-veremmel, hajítófegyverrel pl. fokossal-dobófával-kopjával-libucütővel-nyíllal-parittyával-golyós puskával, hajtóvadászat állati segítséggel)
  • Halászat: rekesztő-kerítő-emelő-hajtó-álló és vetőhálóval-kosárral vagy nyeles lepővel tapogató,-hurokvető-szigonyos-vad madárral történő), horoggal történő horgászás és rákászás, alterületei a csíkászás, pákászás.
  • Földmívelés formái a nyomásos gazdálkodás, vetésforgó, tagosítás stb., szakszavai: irtvány, határ, mezsgye, szérű, dűlő, ólaskert, szállás (ld.: Jászárokszállás), szeres település, egy-, és kétbeltelkű települések, parlag, ugar, szérű, tarló, zsombék- és erdőirtás, munkamódszerei: ásás, kapálás, szántás (ekézés), vetés, boronálás, hengerezés, gyomirtás, aszatolás, hegyezés, egyelés, kaszálás és lelegeltetés, gyomlálás, töltés, ritkítás, fialás, nyűvés, aratás, kölestépés, tengeritörés, szárvágás, nádvágás (nádvágó vagy gagucs, kaszur, tolókasza, lápmetsző), sarlózás (sallózás), kaszafenés, kaszálás, rendre vágás, rávágás, marokszedés, kévekötés (kéve, kepe, kereszt, rakás, kalangya), részes aratás (summások), aratás kalákában, szakszavai: szérűskert, rakodó (lóger), hordás, csűr, asztag, asztagláb, szérű (alföldi-matyó-fedett), cséplés, nyomtatás, köleshántás, tengerihántás, tengerimorzsolás, agyalás, szalmázás, ágyazás, fordítás, rázás, karimázás, törekelés, szórás, szelelés, szórórostázás stb.
  • Gyümölcstermelés (ültetés, gallyazás, hernyózás, nemesítés, gyümölcsszüret)
  • Szőlőművelés vagy szőlőmívelés, vincellérség : nyitó-metsző-kapás-ganajhordó-szedő-puttonyos-csomoszoló-sajtoló, később egy szóval kifejezve napszámos. Védőszentjük Szent Orbán (május 25.), régi magyar szakszavaink a szőlő, bor, csigér vagy csíger, seprő, szür vagy must. Munkamódszerek: ültetés lugasosan vagy karó mellé, nyitás, fedés vagy takarás, oltás vagy olytás, karózás, metszés, kapálás, szüretelés metszőkéssel vagy metszőollóval. A legjövedelmezőbb és legmegadóztatottabb foglalkozás volt a középkorban.
  • Konyhakertészet, virágkertészet és bolgárkertészet, kosárfonó-fűz termesztés, áztatás, vonás stb.
  • Hagyományos állattartás (szilaj-félszilaj- és jászlas tartás) és a pásztorkodás formáinak elnevezései: libapásztor, juhász, kanász, kondás, csürhés, gulyás, csikós stb. – szervezeti felépítése: kisbojtár (lakos) – bojtár – számadó, szakszavai: nyáj, jószág, barom, legelő, tilosban, terülés és capolás, delelés, itatás, gémeskút, nyájőrző és a terelőkutya, karikás ostor, pásztorbot, gajló, kifogás, pányva (árkány), pányvázás (lasszózás), disznólábfogó, őrzés, bogárzás, megriadás vihartól, füsttől vagy vérszagtól, éjszakai járatás, tábortűz, pergő-zörgő-kolomp-harang-csengő, számontartás: billogozás vagy billyogozás, billyogzó vas (tulajdonjel-besütő), fülcsípés, malacorr karikázás stb.

A szolgáltatások körébe tartozó szakmák (pl.: borbély, vajákos és ráolvasó, bába, gyógyfüves (füves), piócás, hegybíró, kisbíró, szekeres, kocsis, postakocsis, talyigás, hordár, kereskedő, fogadós, kocsmáros, lacikonyhás, fényképész, földmérő, térképész stb., – és a műszerekkel, gépekkel, elektromossággal foglalkozó vagy azokat javító,- valamint a művészetekhez közelálló szakmák (üvegfestő, virágrendezés (ikebana), gobelinkészítés, makramékészítés, iparművészettel kapcsolatos fogalmak stb.)itt nem szerepelhetnek.

Képzést indító felsőoktatási intézmények szerkesztés

Nyári kézműves táborok szerkesztés

Kapcsolódó szócikk szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kézművesség&oldid=26304727”