Küknosz (Arész fia)

görög mitológiai alak, Arész fia

Küknosz (görög betűkkel Κύκνος, a név jelentése „hattyú”) Arész és Püréné (vagy Pelopeia) fia, a makedóniai Amphanai királya.

Küknosz
Szülei
  • Püréné
  • Pelopeia

Arész
Halál okacsatában esett el
SablonWikidataSegítség
Héraklész és Küknosz küzdelme

Küknosz örökölte apja vad természetét és tisztelte is apját, azért templomot akart Arésznak építeni. Ezt azonban az öldöklés istenéhez méltó módon kívánta tenni: csontokból építette. A csontok a delphoi Apollón-jósdába igyekvő vándorok csontjai voltak, akiket Küknosz útonállóként gyilkolt le. Apollón nem nézhette tétlenül, hogy legfontosabb kultuszhelye elnéptelenedik, ezért Héraklészt bízta meg Küknosz megölésével.

Az Arész-templom már csaknem készen volt, amikor Héraklész kihívta Küknoszt egy párbajra az Ekhedórosz folyóhoz. Küknosz elfogadta a kihívást és Héraklész csontjaival kívánta befejezni templomát. A párbaj közben Arész beavatkozott, de Pallasz Athéné megállította őt, és azt mondta, meg kell hallgatni a Moirákat Küknosz sorsát illetően. Miután a Moirák közölték Arésszal Küknosz sorsát – aki először sebesül meg, az veszít –, Arész dühösen ment vissza a csatatérre, de Athéné ismét megakadályozta, hogy beavatkozzon. Miután Héraklész megsebesítette Küknoszt, Arész sorsára hagyja. Héraklész megölte Küknoszt, Arész temploma sosem épült fel és Delphoi útjai felszabadultak.

Hésziodosz kissé másképp írta le a történetet, szerinte Alkméné legelőit rabolta ki Küknosz, ezért vette fel a harcot Héraklész. Apollodórosznál a harcba Zeusz is beavatkozik villámaival. Ebben a változatban Küknosz hívta ki Héraklészt, amikor Itónosz környékén járt. Arész vezette a küzdelmet, de amikor fiának akart kedvezni, akkor csapott le Zeusz villáma. Az V, 11. szerint ekkor a küzdelem félbeszakadt és nem is folytatódott többet, a VII, 7. szerint viszont Héraklész megölte Küknoszt.

  • Apollodórosz: Mitológia