Katafalk (együttes)

A Katafalk egy holland metalegyüttes, mely 1995-ben alakult Groningenben. 2003-ban felléptek a Wâldrock fesztiválon. A zenekar 2010-ben feloszlott.

Katafalk
Információk
Eredet  Hollandia
Alapítva 1995
Aktív évek 1995 - 2010
Műfaj death metal, thrash metal
Kiadó Cold Blood Industries

A Katafalk weboldala

TörténeteSzerkesztés

Az együttest Christiaan alapította 1995-ben. Fennállása során a tagok többször cserélődtek, állandó tag csak Christiaan és sokáig Wokkel volt. Wokkelt 2001-ben néhány koncert erejéig az amerikai Rodney váltotta, akinek vissza kellett térnie az Egyesült Államokba, így ideiglenesen ismét Wokkel volt az énekesük, amíg meg nem találták énekesüket Nielst,[1] aki a holland Prostitute Disfigurement zenekarban is gitározott.[2]

Első demólemezüket Through the Storm címmel 1997-ben vették fel. Ezt 2001-ben követte a Promo 2001 című második demó, míg 2002-ben a CBI (Cold Blood Industries) kiadó szerződést ajánlott nekik, és 2002 végén felvették első lemezüket Storm of the Horde címmel, amely 2003 janurjában jelent meg. A lemezhez fantasy és reality szövegeket is használtak. Annak ellenére, hogy az együttes holland, kizárólag angol nyelvű dalokat írtak,[3] zenéjüket Death, Trash és Black elemek jellemezték a hagyományos metál stílus mellett.[1] A zenéket általában Christian szerezte, a szövegek többségét Wokkel írta. Wokkel, mint profi festő készítette az album borítóját is. Néhány dal a Storm of the Horde albumukon az együttesből 2001-ben kivált Jurjen szerzeménye,[4] míg három szám szövegét a szintén korábbi tag Rodney írta.[5] A CD bemutatóját február 15-én Groningenben a Simplon Gronigenben tartották. A CBI a CD-t Európán kívül az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában is kiadta.[6]

2003-ban a zenekar különféle fesztiválokon játszott, többek között a Noordschok, a Stonehenge, a Wâldrock fesztiválon, mely utóbbin az Iron Maiden, az O Type Negative, az Anthrax, a Sepultura és a Stratovarius is játszott.

Utolsó koncertjükre 2010. szeptember 10-én került sor.[7]

TagokSzerkesztés

Utolsó felállás
  • Wokkel - ének
  • Christiaan - gitár
  • Niels van Wijk - gitár, ének
  • Jurjen - basszus
  • Martin - dob
Korábbi tagok
  • Jurjen - basszus
  • Pier Abe - gitár
  • Henk Jan - basszus
  • Rodney - ének
  • Dick Barelds - gitár
  • Michiel - dob

DiszkográfiaSzerkesztés

Stúdióalbumok
  • Storm of the Horde (2003) (13 szám)
  • Death’s Contradiction (2006)
Demók[5]
  • Through the Storm (1997) (5 szám kazettán)
  • Promo 2001 (2001) (3 szám CD-n)

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b Katafalk (német nyelven). metal.de, 2003. március 1. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  2. Katafalk is bringing death on wheels (angol nyelven). brutalism.com, 2003. január 9. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  3. Katafalk Interview (angol nyelven). MetalBite, 2003. március 16. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  4. Luxi Lahtinen: Katafalk (angol nyelven). metal-rules.com. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  5. a b Tomasz Osuch: Katafalk (angol nyelven). Masterful Magazine. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  6. Katafalk (angol nyelven). lordsofmetalarchive.nl. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  7. Katafalk (holland nyelven). poparchiefgroningen.nl. (Hozzáférés: 2020. október 18.)

ForrásokSzerkesztés

  • Album Review - Metal.de
  • Katafalk Interview (angol nyelven). MetalBite, 2003. március 16. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  • Katafalk (német nyelven). metal.de, 2003. március 1. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  • Luxi Lahtinen: Katafalk (angol nyelven). metal-rules.com. (Hozzáférés: 2020. október 18.)
  • Tomasz Osuch: Katafalk (angol nyelven). Masterful Magazine. (Hozzáférés: 2020. október 18.)

További információkSzerkesztés