Kerényi Róbert

(1963-) magyar tanár, népzenész

Kerényi Róbert, Szigony (Budapest, 1963. december 12. –) magyar népzenész, tanár, a Tatros együttes és a Szigony zenekar alapítója.

Kerényi Róbert
Életrajzi adatok
Születési névKerényi Róbert
Született1963december 12. (60 éves)
Budapest
Pályafutás
Műfajoknépzene
EgyüttesSzigony zenekar
Tatros együttes
Hangszerkaval
furulya
zurna
DíjakPárhuzamos Kultúráért díj (2010)
Tevékenységelőadóművész
SablonWikidataSegítség

Pályája szerkesztés

A Szigony nevet egy Almássy téri táncházi alkalomról nevezte el Dresch Mihály.

Főiskolai tanulmányai alatt a Budai Ifipark szabadtéri görög táncházában részt vett egy Nagy Zoltán József „Púder” vezette dudás dunántúli ugrós táncmenetben – ennek hatására kezdett magyar táncházba járni. A gyimesi népzenét furulyázni Juhász Zoltánéktól (Egyszólam együttes) hallott először. 1985-től néhány évig az óbudai, majd a nagytétényi népzenei iskolába járt Berán Istvánhoz furulyázni. Kezdetektől eredeti gyűjtésekről tanult a hatlyukú furulyán.

Gyimesben először 1988-ban járt, majd egy évvel később Moldvában gyűjteni, ismerkedni az ottani élettel. Még láthatta a Ceausescu korszak végét és része volt még a „beolvadós” öltözködésben, a besúgók és milicisták előli bujkálásokban, határon a magnókazetták rejtegetésében, és elkobzásában. Eredeti szakmájától megválva – melyet felváltott a népzene – számos alkalommal járt e két csángó vidéken (Gyimes és Moldva), melyek népzenéjét azóta is játssza.

Több idős adatközlő mestertől tanult hangfelvételről és élőben, többek között: Gyimesből Trifán Viktor, Fintu Dezső, Zerkula János, Halmágyi Mihály, Moldvából Legedi András, Legedi István, Hodoróg András, Bogdan Toader. Bár többüktől tanulta, elleste e zenéket, a moldvai, moldvai csángó zene csúcsát számára Legedi András furulyás és Bogdan Toader hegedűs jelenti. A magyar népzenei adatközlők közül Zerkula János a példaképe, akivel 10 éven át együtt zenélhetett.

2018. augusztus 20-a alkalmából kimagasló tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Családja szerkesztés

Felesége Makhult Gabriella, grafikus művész. Gyermekeik: Sári és Lőrinc.

Diszkográfia szerkesztés

Tatros együttessel:

  • Moldvai Csángó Zene (1990)
  • Élő zene, 1997
  • Di Naye Kapelye (1998)
  • Mediawave ázsiai turné (1998)
  • Szalóki Ágnessel: Téli-nyári laboda (2004)

Szigony zenekar:

  • Moldvai táncok (2005),
  • Gyimesi táncok (2007).

Tükrös együttes két gyerek lemezén a Szigony zenekarral:

  • Vígan legyünk (2003),
  • Hegyen völgyön (2006)

Téka együttes:

  • Őskelet (2002)

Megjelent népzenei gyűjtései:

Díjai, elismerései szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. 'PÁRHUZAMOS KULTÚRÁÉRT' 2016 díjazottjai. MEDIAWAVE Alapítvány. [2016. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 17.)

Források szerkesztés