Wikipédia

Kontrasípos duda

A Kárpát-medencében élő népek dudái a kelet-európai dudatípusok egyik csoportjának tekinthetők.[1] (Lásd erről bővebben: Duda (hangszer)) A térségben található dudatípusok szoros rokonságban állnak egymással, ami a hangszerek szerkezetében, felépítésében, a játéktechnikában, valamint a sípszárak hangkészletében egyaránt megnyilvánul.[2] Feltehetően ezek a hangszerek mind egy archaikus dudatípusból fejlődtek ki, amely az Európában legkorábbi régészeti leletnek ismert, avar kori kettőssípokból (vagy tömlősípokból) eredeztethető.[3] Ezt a feltevést erősíti, hogy ezek a hangszerek dallam- és kontrasípból álló kettőssípszárból, valamint két oktávval mélyebben szóló basszussípszárból állnak, így képesek egy időben a melódia, a harmónia és a tánckíséretnél nélkülözhetetlen kísérőritmus megszólaltatására.[4]

A Kárpát-medencei dudatípusok szerkesztés

Szimplasípszáras dudák szerkesztés

Főként A Kárpátok északi részén, valamint Lengyelország déli részén található meg az a típus, amelynek dallamsípszárában csak egy nád- vagy bodzasíp található. Nyolc hang szólaltatható meg rajta és átmenetet képez a nyugat-európai és a közép-európai típusok között. Alaphangja mély, d és esz körül van. Mély hangzása miatt kiválóan alkalmas az énekkíséretre. Szájjal fújva és fújtatóval egyaránt használják.

Cimpoi szerkesztés

Szimplasípszáras román duda, Moldvában használták.

A kettőssípszáras hangszerek szerkesztés

A gajde szerkesztés

A Maros menti szerbek, a bácskai bunyevácok és szerbek, a mohácsi és falusi sokácok, a baranyai - Pécstől délre élő - bosnyákok, a Dráva menti sokácok, a Budapest környéki rácok (horvátok) és szerbek a gajde nevű dudát használták. A duda sípszárában két különálló furatban két nád vagy bodzasíp található.

A dude szerkesztés

A dude vagy duda sajátossága, hogy a hengeres, ólombetétes dudafejhez favályús szerkezetű sípszár csatlakozik, amelybe három, sőt négy síp is található. Ezeknél a típusoknál a dallamcsövön a bolhalyuk hiányzik. A nagy levegőfogyasztás miatt kizárólag fújtatóval működtetik, így a zenész a játék mellett énekelni is tud. A dude a Dráva vonalában mindkét parton előfordul. A magyar oldalon Sellyétől Csurgóig találhatók meg ezek a hangszerek, főként a Dráva menti horvátok lakta községekben. Ezek a dudák átmenetet képeznek a magyar és horvát nyelvterületen található dudatípusok között.

A dudy, gajdy szerkesztés

A Kárpát-medence északi területein Pozsonytól Eperjesig követhető a magyarok és szlovákok formailag és hangzásában is igen hasonló hangszere. E dudák között két altípust lehet megkülönböztetni. Az egyik altípusnál, a dudynál a kettőssípszár dallamjátszó csövének alaphangja nem szólal meg, zárt a rendszer, a hangsor a második fokkal kezdődik, és a hangszer alaphangja a másik furaton, valamint egy oktávval mélyebben - mint a többi típusnál -, a basszussípon szólal meg. Másik alapvető különbség, hogy a dallamsípszáron a bolhalyuk hiányzik.

A másik altípusnál a dallamsípszáron az alaphangot az oldalán található hosszanti nyílás adta, de bolhalyuk nem volt a dallamjátszó furaton. A többi alkatrész az előbbi altípuséval teljesen megegyezik. Érdekesség, hogy a közelmúltban felfedezett moldvai csángó síposok hangszereinek kettőssípszárai is ilyenek, azzal a különbséggel, hogy a kontrahosszabbító egy kisebb méretű fatülök.[5]

A duda szerkesztés

A dupla sípszáras, kontrasípos, bolhalyukas dudák a magyar dudatípus képviselői.[6] A magyar dudákat formai gazdagságuk, különböző speciális alkatrészeik jól elkülönítik a többi Kárpát-medencében megtalálható dudatípustól. A hangszer a 19-20. században döntően három területen: a Dunántúlon, - Veszprém vármegyében, Csallóközben, és Szigetközben[7] -, a palócok lakta vidékeken - főként az egykori Hont, Nógrád, Bars, Heves és Pest vármegyében -, valamint Szeged környékén maradt meg. Néhány szigetszerű magyar népcsoportnál, például a zoboralji magyarságnál is fellelhető. Erdély déli részén, Hunyad és Maros-Torda vármegyében szintén voltak ilyen bolhalyukas kettőssípszáras hangszerek.

A bőr formája, kikészítése minden típusnál hasonló, így a dudafejek és az ahhoz csatlakozó sípszárak, a sípszárak végén található toldalékok, a basszussípok formai különbségei, valamint a hangszerek levegőellátásának módjai adják az egyes altípusok speciális jegyeit.[8]

Dudások a társadalomban és a szokásokban szerkesztés

Pásztorok szerkesztés

Egész Európában egyetlen olyan társadalmi csoportot ismerünk - a pásztorokét -, amellyel kapcsolatban a duda említése már a 13-14. századtól kezdve napjainkig folyamatosan előfordul.[9] Beszédes adalékot szolgáltat ehhez a Jézus születése vagy a pásztorok hódolata bibliai téma ábrázolása is.[10] Ezeken a képeken érdekes kettősség figyelhető meg. A művészek szükségesnek érezték a Szentírás szereplőinek és eseményeinek jelenre való kivetítését, újraértelmezését. Ezt úgy érhették el leghatásosabb módon, ha realisztikus módon, a mindennapi élet helyszíneinek megjelenítésével ábrázolják a krisztusi szenvedéstörténet legjellemzőbb eseményeit és szereplőit. Az ábrázolásokat áttekintve feltűnik, hogy a pásztorok megjelenítésénél igen gyakori a pásztorhangszernek számító duda mint a foglalkozás azonosításához jól használható attribútum használata.[11]

Katonák szerkesztés

A katonáknál szintén több évszázadon keresztül kimutatható a duda, mint hadihangszer használata. A 16-17. századi ábrázolásokon gyakran találkozhatunk a katonák kezében tartott hangszerrel. A Dózsa György kivégzését ábrázoló litográfia egyik katonájának kezében is látható a duda.

 
Dózsa György kivégzése. Jobb szélen látható a dudát fújó katona. «Monumentaa Ungarica» Viennae, 1800

Hivatásos zenészek szerkesztés

A dudálás alkalmai a 19-20. században szerkesztés

Lakodalom szerkesztés

Farsang szerkesztés

Egyéb szórakozási és táncalkalmak szerkesztés

Durva leegyszerűsítés volna azt hinni, hogy a hangszeres népzenének kizárólag szolgáltató funkciója van, és a mulatság vagy a szertartás zenei kiszolgálásán kívül nincs semmi szerepe. Számos példa igazolja, hogy a régi ember hétköznapjaiban a zene milyen fontos szerepet töltött be. Ennek csak egy példája az "unalmában furulyázgató pásztor", hiszen a népdalok zömét is otthon "unalmukban dalolgató asszonyoktól" ismerjük.

Források szerkesztés

  • Bartók Béla: A magyar nép hangszerei II. A duda. Ethnographia, 23. 110-114., 1912.
  • Éri Péter: Adalékok a duda történeti névanyagának kérdéséhez a XV-XVIII. századi szótárirodalom tükrében. in: Agócs Gergely (szerk.): A duda, a furulya és a kanásztülök. A magyar hangszeres zene folklórja. Planétás Kiadó, 2001
  • Gülke, Peter: Szerzetesek, polgárok, trubadúrok: a középkor zenéje. Budapest, Zeneműkiadó, 1979
  • Kozák József: Kettétört csontsípszár a Bijelo brodói avar kori temetőben. in: Agócs Gergely (szerk.): A duda, a furulya és a kanásztülök. A magyar hangszeres zene folklórja. Planétás Kiadó, 2001
  • Kozák József: A duda a Kárpát-medence népeinek hangszeres zenéjében. in: Agócs Gergely (szerk.): A duda, a furulya és a kanásztülök. A magyar hangszeres zene folklórja. Planétás Kiadó, 2001
  • G. Szabó Zoltán: Dudások a magyarországi szerb és horvát népszokásban. in: Halász Péter (szerk.): A Duna menti népek hagyományos műveltsége. Tanulmányok Andrásfalvy Bertalan tiszteletére. Budapest, Néprajzi Társaság. 459-466., 1991
  • G. Szabó Zoltán: Gajde és dude... Dudák és dudások a magyarországi horvátoknál és szerbeknél. in: Agócs Gergely (szerk.): A duda, a furulya és a kanásztülök. A magyar hangszeres zene folklórja. Planétás Kiadó, 2001
  • Szakál Aurél: Dudatípusok a Kárpát-medencében. Az Alföld és szomszéd területek dudatípusai. in: Fejér Gábor (szerk.): Fiatal Néprajzkutatók Országos Konferenciája. Makó, József Attila Múzeum, 179-199 /A Makói Múzeum füzetei, 75./ 1993
  • Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 615–617. o. ISBN 963-05-1286-6  

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Bővebben erről: Manga János: Hungarian bagpipers. Acta Ethnographica, XIV. 1-97., 1965 és Baines, Anthony: Bagpipes. Oxford University Press, 1973
  2. ↑ Kozák József: A duda a Kárpát-medence népeinek hangszeres zenéjében. in: Agócs gergely (szerk.): A duda, a furulya és a kanásztülök. A magyar hangszeres zene folklórja. Planétás Kiadó, 2001, 132-140. o.
  3. ↑ Kozák József: Kettétört csontsípszár a Bijelo brodói avar kori temetőben
  4. ↑ G. Szabó Zoltán: A duda. A Néprajzi Múzeum Tárgykatalógusai 9., Néprajzi Múzeum, Budapest 2004, 22. o.
  5. ↑ Erről bővbben: Tobak Ferenc: "Fujják és táncolnak utána." Siposok-csimpolyosok Moldvában. in: Agócs gergely (szerk.): A duda, a furulya és a kanásztülök. A magyar hangszeres zene folklórja. Planétás Kiadó, 2001
  6. ↑ Manga János: A magyar dudák - magyar dudások. Népi kultúra - Népi társadalom I., 127-186., 1968
  7. ↑ Tanai Péter: Sós Antal és dudái. Arrabona, 34. 1995, 321-371. o.
  8. ↑ G. Szabó Zoltán: A duda. A Néprajzi Múzeum Tárgykatalógusai 9., Néprajzi Múzeum, Budapest 2004, 26. o.
  9. ↑ G. Szabó Zoltán: A duda. A Néprajzi Múzeum Tárgykatalógusai 9., Néprajzi Múzeum, Budapest 2004 30. o.
  10. ↑ Lukács evangéliumában olvasható, hogy a pásztorok kapták az első angyali figyelmeztetést a Megváltó születéséről, akik azonnal a helyszínre siettek, hogy köszöntsék a kis Jézust. (Lk. 2.8-12)
  11. ↑ Az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött Bakócz-gradualé egyik képén azt a jelenetet örökíti meg a készítő, amikor az egyik pásztor az angyal megjelenését követően ijedtében elhajítja dudáját. Az ábrázolás Manga János (Magyar népdalok, népi hangszerek., Corvina, 1969) könyvében látható.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Kontrasípos_duda&oldid=26363722”