Kulcs (eszköz)

A kulcs olyan fémtárgy, amely képes bizonyos zárakat nyitni és zárni. Fontos védelmet nyújt az illetéktelen személyek bejutásával szemben az, hogy az ajtót csak egy meghatározott kulccsal lehet kinyitni.

Középkori izlandi kulcsok

Használata

A kulcsot az ajtón (vagy más eszközön pl.: széfen) található kulcslyukba (zárba) bele kell helyezni, majd meghatározott irányba elforgatni. Az eszköz pedig kinyílik.

Története

A zárkészítés első megoldásai az ókori népeknél jelentek meg. Ezek fából készültek, és csak belűről lehetett bezárni és kinyitni. A római birodalomban a kulcs státuszszimbólum volt: a rómaiak övükre akasztva hordták azt. Ekkor a kulcskészítők igyekeztek minél jobban kicifrázni a kulcsot. Kialakították a csapó-zárakat, majd a zárbetétet, melyet a kulcs és a retesz közé rögzítettek. Később pedig megjelentek a laprugók, melyek a zár elcsúsztatását akadályozták meg.

Később, a 18. században találták fel a fordulatos zárat, mely a mai napig használatos. A fordulatos zár a kulcs fordításával működik. 1860-tól pedig már kilincseket is gyártottak.

Az első lakatot Harry Soref készítette 1924-ben.

Története az Uj idők lexikonában

„Az a szerszám, mellyel zárakat lehet csukni, nyitni. A régi kulcsok nagyméretű, súlyos vaskészítmények voltak. Kiképzésük a középkor folyamán még ritkán díszes, s akkor is legfeljebb az ú. n. karikára szorítkozott. Legnagyobb gazdagságukat a renaissance és főképp a barokk idején érték el. Bár ekkor is vasból készültek, de gyakran aranyozták őket, s karikájuk a kovácsolt vasművesség remeke. A 18. század óta fokozatosan kicsinyítik, könnyítik (alumínium lép gyakran a vas helyébe) és egyszerűsítik a kulcsokat.”

Források

Uj Idők Lexikona 15-16. Kámea - Láz (Budapest, 1939) 4053. old.