A lapozgatós játékkönyv egyfajta egyszemélyes szerepjáték. A hagyományos regényekkel ellentétben a könyvet nem lineárisan kell olvasni, hanem előre-hátra lapozgatva, a könyv utasításának vagy a véletlen (például kockadobás) hatásának megfelelően. Az ilyen könyvek általában rövid bekezdéscsoportokból álló számozott fejezetecskékre vannak osztva, a fejezetek végén – a játékos választásától, a kockadobás eredményétől illetve a történet menetétől függően – utasításokkal, hogy melyik számú fejezethez kell továbblapozni (az egymás utáni fejezetek nem sorrendben követik egymást, hanem össze vannak keverve – hogy a játékos/olvasó ne tudja, vagy nehezebben tudja kitalálni a cselekmény végét addig, míg oda nem ér a cselekményben, és így a játékélmény ne romoljon el. Így általában sok-sok oldalon át kell lapoz(gat)ni, míg a soron következő fejezethez érünk – innen a név.

Legismertebb közülük két angol szerző, Steve Jackson és Ian Livingstone Fighting Fantasy sorozata (magyarul Kaland Játék Kockázat vagy Fantázia Harcos néven ismert). Az 1989-es magyar kiadás után itthon is népszerű lett, több követője is akadt.

A Fighting Fantasy sorozatban megjelent kötetek listája: Fighting Fantasy.

Magyarországon kiadott lapozgatós könyvek szerkesztés

Önálló kötetek szerkesztés

  • Crag Hatchet: A sárkányvár titka. Budapest, Alabárd, 1989
  • Szlobodnik Gábor: A bizonytalanság börtönében. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2009 (illusztrálta: Scholtz Róbert)
  • Kardos Péter, Nyári Gábor: Cigánylabirintus. Budapest, Jonathan Miller, 2004 (illusztrálta: Stark Attila)
  • Kardos Péter, Nyári Gábor: Szabad Nép. Budapest, Jonathan Miller, 2006
  • Les R. Key, Vérvonal
  • Valló Gábor: Viszályok ideje. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2022 (illusztrálta: Szabó Csaba)

Sorozatok szerkesztés

Fantasy Kalandjáték

  1. Tihor Mikós, Mazán Zsolt: A sárkány háborúja. Budapest, LSI, 1989 (illusztrálta: Lexa Klára)
  2. Mazán Zsolt, Tihor Mikós: Kard és mágia. Kultúrprofil Kisszövetkezet, 1991 (illusztrálta: Lexa Klára)

Angus Dewer

  1. Mark Evans: Riveti utcák. 1992 (illusztrálta: Németh István)
  2. Mark Evans: Sziklatorony. 1993 (illusztrálta: Németh István)

Vindgardia Hősei

  1. Takács László, Szlobodnik Gábor: A Végzet Prófétái. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2020 (illusztrálta: Juhász Ernő)
  2. Manninger Barnabás, Szlobodnik Gábor: Karavánkísérők (Benne: A Háromszemű visszatérése). Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2021 (illusztrálta: Juhász Ernő)

Vindgardia Árnyai

  1. Mannász Viktor: Gyíkbőrben. Miskolc, Szlobodnik Gábor, 2023 (illusztrálta: Juhász Ernő, Szendrei Tibor)

Akció és kaland

  1. Mark Acres: Vietnami tombolás. Debrecen, Hajja & Fiai, 1991

Csillagpróba

  1. Christopher Black: Az elvarázsolt űr-kastély. Budapest, Móra, 1990 (illusztrálta: Maelo Cintron)
  2. Christopher Black: A végzet útvesztői. Budapest, Móra, 1990 (illusztrálta: Maelo Cintron)
  3. Christopher Black: A Titokzatos Zóna. In Robur 14., Budapest, Móra, 1986 (illusztrálta: Gábor József)

Fantázia harcos, lásd Fighting Fantasy

Harcos képzelet, lásd Kaland Játék Izgalom

Időgép-regény

  1. Jim Gasperini: A lovagok titka. Budapest, Móra, 1989 (illusztrálta: Richard Hescox)
  2. David Bischoff: A sárkánygyíkok nyomában. Budapest, Móra, 1990 (illusztrálta: Doug Henderson, Alex Nino)
  3. Michael Reaves, Steve Perry: A szamuráj kardja. Budapest, Móra, 1991 (illusztrálta: Richard Hescox)
  4. Steve Perry: A polgárháború titkos ügynöke. Budapest, Móra, 1992 (illusztrálta: Alex Nino)

Kaland játék varázslat, lásd Fighting Fantasy

Kaland, játék, kockázat, lásd Fighting Fantasy

Kaland, játék, paródia

  1. Gordon Fletcher: A tök(él)etlen katona. Budapest, Új Vénusz, 1993 (illusztrálta: Lesli Gall)
  2. Gordon Fletcher: A tök(él)etlen katona 2. Budapest, Új Vénusz, 1993 (illusztrálta: Lesli Gall)

Kaland, játék, szerelem

  1. Pamela Chester: A szerelem útvesztői. Szeged, Szukits, 1993 (illusztrálta: Zubály Sándor)

Magányos farkas

  1. Joe Dever: Menekülés a Sötétségből. Budapest, Totem Könyvkiadó, 1993 (illusztrálta: Gary Chalk)

Nintendo, játék az erővel

  1. Clyde Bosco: Dupla gubanc. Budapest, Rakéta, 1992
  2. Clyde Bosco: A nyúlkirály. Budapest, Rakéta, 1992
  3. Bill McCay: A nagy kavarodás. Budapest, Rakéta, 1992

Nyomkereső

  1. Allen Sharp: Sherlock Holmes megoldatlan esete. Budapest, Rakéta, 1990
  2. Allen Sharp: Rettegés a negyedik dimenzióban. Budapest, Rakéta, 1990
  3. Allen Sharp: Vér ezredes összeesküvése. Budapest, Rakéta, 1990

Száguldó harcos

  1. Joe Dever: Kaliforniai Visszaszámlálás. Budapest, Új Vénusz, 1992 (illusztrálta: Brian Williams)

Űrkaland játékkönyvek

  1. Nemes István: Csillagharcos. Debrecen, Cherubion, 2000 (illusztrálta: Vass Richárd)

Western Kalandjáték

  1. Jack O'Brian: A rettegés városa. Budapest, Happyland, 1991

Fantasy-Játék-Könyv

  1. Ian Borouge: Ahol a Gonosz lakik. Debrecen, Kherion '97, 2000

Kalandos küldetés

  1. John Townsend: Veszélyben a hegyi folyó
  2. John Townsend: Irány a Föld mélye!
  3. John Townsend: Mélytengeri vészhelyzet
  4. Dan Green: A titkos recept
  5. John Farndon: A feltalálók futama
  6. John Townsend: A hegyvidéki rém nyomában
  7. Dan Green: A kocka mentőakciója
  8. Timothy Knapman: A lovagi viadal
  9. Clive Gifford: A robotok lázadása
  10. Dan Green: Zűr az űrben
  11. Timothy Knapman: A Minótaurosz labirintusa
  12. James Floyd Kelly: Győzd le a programot
  13. David Glover: A kalózok barlangja
  14. David Glover: A talányok bolygója
  15. Timothy Knapman: A római császár nyomában
  16. Dan Green: Az Amazonas titka
  17. David Glover: A rejtélyek múzeuma
  18. David Glover: Az útvesztők háza
  19. Timothy Knapman: A titkok kamrája
  20. Dan Green: Hajsza a vidámparkban

M.A.G.U.S.

  1. Indira Myles: A Viharfaló titka
  2. Shane Carrson: Kígyófészek
  3. Nagy Dániel: A kincses térkép

Star Wars

  1. A klónok háborúja – A Jedi útja
  2. A klónok háborúja – Az elveszett légió

Egy lány

  1. Egy lány belép a bárba
  2. Egy lány beállít az esküvőre

Források szerkesztés

Magyar lapozgatós játékkönyv oldalak szerkesztés