Lidérc technológia

A lidérc technológia a kitalált Csillagkapu-univerzumban szerepel. Alig marad el az ősökétől; mikor az atlantiszi ősök ellen háborúztak, a csaták mindegyikét ők nyerték, bár csak egyszerűen létszámfölény miatt. A háborúban való vesztésre állás kényszerítette arra az ősöket, hogy hagyják el a Pegazus galaxist. A háború során egyre beljebb hatoltak a lidércek által ellenőrzött területekre, így a lidérceknek sikerült pár ép hajót elfoglalni, melyeket ZPM hajtott. Ezzel az energiával készítettek nagyszámú klónt, melyekkel legyőzték az ősöket.

Adattároló eszköz szerkesztés

A működése gyakorlatilag teljesen megegyezik egy sima pendriveéval, de sokkal ritkább és fontosabb információkat tárol, mint például a lidérc hajók helyzete vagy haditervek.

Először a Genii talált ilyen szerkezetet, mikor lezuhant egy vadász. Később, a Genii képes lett láthatóvá tenni az információkat, bemérni a kaptárhajók helyzetét és kiütni egy kaptárhajó számítógépes rendszerét. Ebből tudták meg, hogy legalább 60 kaptárhajó van a Pegazus galaxisban.

Szubtéri nyomkövető szerkesztés

Ez a kicsi, szerves gépezetet a lidércek teszik bele a "menekülőkbe", hogy a hollétükről tudjanak. A menekülők olyanok, akiknél ismeretlen okokból a lidércek abbahagyták a táplálkozást, és megjelölték őket. Ők prédák. Először ilyen szerkezetet Ronon Dex hátában találtak. A különlegessége az, hogy csillagkapu nélkül is a galaxis szinte bármely pontjáról képesek jelet adni, és azt lehetséges venni is.

A nyomkövető szerkezet idővel belenő a menekülő idegrendszerébe, megnehezítve az eltávolítását. Eltávolítása defibrillálás után lehetséges, az elektromos áram megöli a szerkezetet, de ez összességében rendkívül veszélyes.

Lidérc küldöttségi hajó szerkesztés

Nem sokat lehet tudni a hajókról. Nagyobbak egy vadásznál, és fel vannak szerelve teleport rendszerrel. A lidérc kaptárakban is vannak ilyenek, rendelkeznek hiperhajtóművel is.

A 2. évad befejező részében ilyen hajóval érkezett egy lidérc küldöttség (a királynővel) Atlantiszra.

Lidérc cirkáló szerkesztés

A cirkálókról nem lehet túl sokat tudni. Gyakoribbak a küldöttségi hajóknál, nagyobbak, fejlettebbek is. Ilyen hajók kísérik a kaptárhajókat is egy-egy csatázás során. Képes a hipertér utazásra, de a lidérc kaptárakhoz hasonlóan a hiperhajtóműveik gyengék. Tipikus, hogy a foglyokat is ilyen hajókra szállítják. Kevés az őr, és egész egyszerűen el lehet ott igazodni.

A fegyverzete ismeretlen számú energiafegyverből áll. Ezek hatalmas erejűek és nagy hatótávolságúak.

Lidérc teherhajó szerkesztés

Használtak egy ilyen hajót is a lidércek az Atlantisz ellen vívott háborúban, hogy bebábozott embereket, lidérceket és fegyvereket szállítson. Egyszer találtak a hajó roncsainál egy lidércet, mely 10.000 éves volt. A saját társaiból és a szállítmányából táplálkozott, és sokat aludt. Fegyverzete és hajtóműveinek állapota ismeretlen.

Lidérc vadász szerkesztés

A lidérc vadász, a CsKP erői által használt becenevén: „dárda”, egy igen gyakran használt hajó. Képes teleportsugár segítségével energiaként az életraktárjába raktározni lényeket, és újra összerakni azokat. Rendelkezik tárcsázó berendezéssel; ezt a technológiát az ősöktől lopták. Az "Ostrom II." című részben arra is használták, hogy lidérc katonákat szállítsanak Atlantiszra. A hajókat lidérc kaptárhajókban szállítják (kb. 500-1000 db-ot), és hihetetlen sebességgel képesek haladni. Az "Ostrom III." részben a vadászok kamikaze-ként támadtak, és így sok rendszert működésképtelenné tettek. Dr. McKay egyszer rakott egy konzolt egy ilyen vadászba, melynek segítségével lefordították a legtöbb információt, amit a vadász ad. Automatikusan robotpilótára vált, hogyha kaptárközelben van. A fegyverei kisebb energiafegyverek.

Lidérc kaptárhajó szerkesztés

 
Lidérc kaptárhajó

A lidérc kaptárhajó a legnagyobb ismert hajó a Lidérc civilizációban. Fegyverzete rendkívül erős energiafegyverekből áll, melyekkel könnyedén elpusztíthatnak egy pajzstalan hajót vagy egy Lidérc cirkáló méretű célpontot.

A kaptárhajók néha landolnak bolygókon. Ezek a hajók kolóniák, melyekben a lidércek táplálkozás nélkül, sztázisban vannak néha hosszú ideig, de leginkább 200-300 évenként ébrednek fel.

A lidérc kaptárhajóban rengeteg vadász van és általában 3 cirkáló kíséri. A kaptárhajók hiperűr-képesek, de a hipertér technológiájuk messze elmarad az asgard vagy az ős hipertértechnológiától. A Deadeluson lévő hiperhajtómű tehát sokkal fejlettebb, mint egy kaptárhajóé: míg a Deadelus-nak 18 nap elérni egyik galaxisból a másikba, ez egy kaptárhajónak lehetetlen feladat. Egyszer a lidérceknek sikerült megkaparintani azt, miképp lehet intergalaktikus hiperhajtóművet építeni, és el is indultak a Föld felé. Szerencsére a Deadelus-nak és az Orion-nak (ami elpusztult a csatában) sikerült megállítani a hajókat.

Már rengeteg kaptárhajóval találkoztak, de információik szerint legalább 60 kaptárhajó van a Pegazus galaxisban. A lidérc technológiákat csak lidérc génnel (mely hasonlít az ATA génhez) lehet irányítani. Az egyetlen ember, aki Atlantiszon van és genetikailag kompatibilis a lidérc technológiákkal, az Teyla.

Lidérc felderítő műhold szerkesztés

A kis labdaszerű eszközt a lidércek használják bolygók felderítésére. A "Gyermekkor vége" című részben egy ilyen szonda felderítette Sheppard-et és az egyik Pocsolyaugrót. A Sateda-n (Ronon szülőbolygója) is egy ilyen műhold adott képet egy kaptárkirálynak a menekülő Rononról. A műholdak fénysugarakkal keresnek és derítenek fel.

Lidérc kábító szerkesztés

A lidérc kézifegyvereket "kábítónak" nevezik, mert a Zat fegyverhez hasonlóan nem ölnek meg, csak bénítanak.

A fegyverek egy olyan fajta energiát bocsátanak ki, mely blokkolja az idegsejteket, így az áldozat nem tud mozdulni, elkábul. Az Atlantisz expedíció érkezésével a Tau'ri több ilyen fegyvert is szerzett. Ezeket rendszeresítették a felderítő csapatoknál. A fegyverek hasonlóak a Zat-hez, de nem képesek ölni és nem okoznak fájdalmat. Öt ismert fajtája van.

Lidérc kábítópisztoly szerkesztés

Általában parancsnokok használják, de néhány alacsonyabb lidérc harcoskasztnál is használják. Az Atlantisz expedíció is szerzett néhányat és előszeretettel használja őket ha valakit el akarnak kábítani.

Lidérc botfegyver szerkesztés

A fegyver ugyanazokat a kábító energiákat sugározza az idegsejtekbe, mint a többi kábító. A bot alakú fegyver a kábítópuskánál karcsúbb és sokkal jobban használható közelharcra is. A bot egyre jobban kezdi felváltani a lidérc egységeknél a puskát.

Lidérc kábítóbomba szerkesztés

A fegyver ugyanazokat a kábító energiákat sugározza az idegsejtekbe, mint a többi kábító. Az eszköznek sárga a közepe. Nagyobb területeken található élőlények elkábítására használták. Miközben ledobták, a bombát egy kék energia mező vette körbe. Amikor leérkezett, pár másodperccel később egy kék energia nyaláb tört ki belőle, ami a kábítósugár volt. A kék energia mező hasonlít arra, amit az ugróknál használtak pajzsnak az ún. kábítóbuborékra.

2008-ban, amikor a lidércek fölfedezték a Félúti űrállomást, azon keresztül el akartak jutni a Csillagkapu Parancsnokságra. El is jutottak a Földre és ott bevetettek egy bombát, hogy elkábítsák a személyzetet.

Lidérc kábítópuska szerkesztés

Ez az elsődleges fegyver, amit a lidérc harcosok használnak. A fegyver egy olyan fajta energiát bocsát ki, mely blokkolja az idegsejteket, így az áldozat nem tud mozdulni, elkábul. Mindezek ellenére a fegyver másik végén éles szuronyok találhatók. A lidércekre ugyanúgy hat a fegyver, de míg beléjük kettőt kell lőni, az emberbe elég egy is. Egy biztonsági osztagot ezzel szereltek fel, amikor John Sheppard keresésére indultak és ő az Iratus bogár retrovírusának hatása alatt állt. A fegyver nem hatott rá.

Lidérc kábítórúd szerkesztés

A fegyver ugyanazokat a kábító energiákat sugározza az idegsejtekbe, mint a többi kábító. A kábító energia mező akkor lép életbe, ha emberi lényt észlel. A lidérc, Todd arra használta, hogy elkábítsa a Daedalus legénységét, hogy át tudja venni az irányítást, mert azt hitte elárulták.

Lidérc teleportsugár szerkesztés

A lidérc teleportsugár (nevezik „szívónak” is) a lidérc hajókra van telepítve. Ezeket legtöbbször a vadászok használják. A hajó aljából egy fénysebességű, nagyhatótávú, kúp alakú átlátszó sugár csap le, mely a hajó életraktárába szállítja a felszedett embereket. Csak embereket szed fel, és a velük lévő holmikat. Elegendő energiával egyszerűen lehet üríteni az élettárolót. Ekkor újra lecsap a sugár, de most lesugározza az embereket.

Lidérc gránát szerkesztés

A Lidérc gránát egy kis, gömb alakú robbanó eszköz, melyet a Lidérc harcosok használnak, ha meg akarnak ölni valakit. Amikor középen megcsavarják, bekapcsol a detonátor. Néha használják aknaként is. A fegyver némileg nem alkalmas a Lidércek számára, mivel ők élve szeretik az áldozatot. Legtöbbször építmények lerombolására használták.

Lidérc életérzékelő szemüveg szerkesztés

Ez a szemüveg egy lidérc érzékelő: a szemüveget fel kell venni, és infravörös látást, hő- és mozgásérzékelést illetve életjel-érzékelést és nyomkövetést is végez. Ezzel a géppel a Satedán, Ronon szülőbolygóján találkozhattunk. Mikor Rononból az egyik részben újra menekülőt csináltak, leküldték a szülőbolygójára, és egy ilyen szemüveges lidérc ment utána (ő látható a képen). A szemüveggel megkereste Ronont, érzékelte őt, és infravörösen látott vele a sötétben is. A szemüveggel csak ebben az egy részben lehet találkozni.

Lidérc hallucináció generátor szerkesztés

Ez a szerkezet erőteljes telepatikus hatást fejt ki a lidércek áldozataira. A gépezetet egy lakatlan bolygón találták meg. A gépezet szerves. A hallucináció egy olyan emlékre összpontosul, ahol volt harc és ellenségek. A generátor a csapattársakat mutatja úgy, mint ellenségek. Így a tudatlan emberek elkezdenek egymásra lövöldözni, míg végül meg nem halnak. Sheppard Afganisztánban találta magát egy repülős küldetésén, Teylát a sebesült barátjának és Ronont pedig ellenséges arabnak nézte. Egy másik földi katona Kull harcosokat látott, Ronon lidérceket, dr. Beckett pedig azt, hogy feltámadt egy betege. A gépnek a Genii is áldozatul esett; mikor e bolygóra értek, Genii katonákat találtak holtan; a saját fegyvereik által haltak meg. A szerkezetere immunisak azok, akikben van lidérc DNS (mint az összes lidérc és Teyla).

Lidérc klónozó bázis szerkesztés

Az ősök elvesztették a lidércek ellen vívott háborút, de nem az ellenség technikája, hanem annak hatalmas száma miatt. Egyszer három ős hajó túl mélyre hatolt be a lidérc területekre, és a lidércek elfoglalták őket, három ZPM-et szerezve. Ezzel az energiamennyiséggel egy klónozó létesítményükben rengeteg lidérc klónt állítottak elő, és egyre beljebb hatoltak az ősök területeire, míg ők el nem hagyták a Pegazus-galaxist. A klónozó központ helyét sokáig titokban tartották, a lidércek körében is legendásnak számított. Az atlantiszi emberek John Sephard vezetésével megsemmisítették, egy sérült, zuhanó kaptárhajót ütköztetve neki.