Wikipédia

Ljudevit Posavski

Alsó-Pannónia hercege

Ljudevit, vagy Ljudevit Posavski (latinul: Liudewitus) 810-től 823-ig az alsó-pannóniai szlávok hercege volt.[1] Birodalmának fővárosa Sziszek volt.[2] A pannóniai szlávok uralkodójaként fellázadt a frank uralom ellen. A frankok elleni háború elvesztése után délre, feltehetően Dalmáciába menekült, előbb egy ismeretlen szerb zsupánhoz (történelmi viták témája), majd Ljudemisl horvát uralkodóhoz, aki hitszegő módon megölte.[3]

Ljudevit Posavski
Ljudevit szövetséget köt a karantánokkal. (J. F. Mücke festménye)
Ljudevit szövetséget köt a karantánokkal. (J. F. Mücke festménye)
Születettnem ismert
Dalmácia
Elhunyt823
Dalmácia
SzüleiVojnomir
Foglalkozásaarisztokrata
A Wikimédia Commons tartalmaz Ljudevit Posavski témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Felkelés a frankok ellen szerkesztés

A felkelés előzményeként 818-ban Ljudevit küldte követeit Heristalba Jámbor Lajos császárhoz.[4] A követek leírták azokat a borzalmakat, amelyeket Cadolah friuli őrgróf (800-819) és emberei vittek véghez Pannóniában, de a frank uralkodó visszautasította a békét. Erre válaszul Ljudevit 819-ben lázadást szított frank uralkodó ellen.[5] Jámbor Lajos császár (814-840) Cadolah-t küldte a lázadás leverésére. A Cadolah vezette frank határmenti erők tovább portyáztak a területen, és kínozták a lakosságot, különösen a gyerekeket. Amikor 819-ben Cadolah vezette frankok ismét visszatértek, a pannóniai szlávok sereget gyűjtöttek, és a frank seregre vereséget mértek.[6] Cadolah-nak vissza kellett vonulnia Friuliba, ahol hamarosan belehalt betegéségbe.[2]

819 júliusában az ingelheimi zsinaton Ljudevit követei fegyverszünetet ajánlottak fel, de Lajos császár visszautasította, és további engedményeket követelve tőle. Ljudevit nehéz helyzetében szövetségeseket kezdett gyűjteni.[6] Eredeti szövetségese Borna horvát fejedelem (Dux Dalmatiae et Liburniae) volt, a frank uralkodó azonban megígérte Bornának, hogy Pannónia hercegévé teszi, ha segít a frankoknak leverni Ljudevit lázadását, melyet Borna elfogadott. Ljudevit a karintiai és karniolai szlávok körében talált segítséget, akik a friuli őrgrófság szomszédaiként ugyanúgy veszélybe kerültek, mint a pannóniaiak. A Timok völgyében élő timocsánok is csatlakoztak hozzá, mert a szomszédos bolgárok veszélyeztették őket.[2]

A frankok még ugyanabban az évben újabb sereget küldtek az új friuli őrgróf, Baldric friuli herceg vezetésével, hogy ütközzenek Ljudevittel, aki újabb karintiai csapatokat toborzott a Dráva mentén. A frank erők számbeli fölényben voltak, így Ljudevit és embereit Karniolából visszavetették a Dráván túlra. Ljudevitnek vissza kellett vonulnia birodalma központi részeire. Baldric nem üldözte Ljudevitet, hiszen neki kellett konszolidálnia a karintiaiakat. Borna serege Ljudevit apósával, Dragomuž-zsal és csapataival megerősítve délnyugat felől közeledett. A kulpai csata hevében saját gackai csapatai is elhagyták Bornát, és átálltak Ljudevit oldalára, miközben vezérüket, Dragomužt megölték.[7] Borna is csak testőrei segítségével menekült a harctérről.[7]

Erre Ljudevit megragadva az alkalmat decemberben betört Dalmáciába, és rajtaütött Borna területein. Borna még túl gyenge volt, ezért a dalmáciai sereg a felmorzsolást választotta a pannóniai erők kimerítésére. Kemény tél érkezett a dombvidékre, mely Ljudevitot visszavonulásra kényszerítette. Borna frank császárhoz intézett jelentései szerint Ljudevit súlyos veszteségeket szenvedett, 3000 katonát, több mint 300 lovat és sok élelmet veszített. .[7]

820 januárjában Aachenben Borna szövetséget kötött a frank császárral. A terv az volt, hogy Ljudevit birodalmát három oldalról közös támadással leverjék.[7] Amint a tél visszavonult, hatalmas frank seregek gyűltek össze Itáliában, Kelet-Franciaországban, Bajorországban, Szászországban és Alemanniában, amelyek tavasszal egyszerre támadták meg Ljudevit földjeit.[2] Az északi frank csoport Bajorországból Pannónián át vonult át, hogy a Dráva folyó mentén támadjon. Ljudevit erői sikeresen megállították ezt a hadsereget a folyónál. A déli csoport az Aquileiából Emonába vezető úton haladt át az Alpokon át. velük szemben Ljudevit ismét sikeres volt, mivel megállította őket, mielőtt átkeltek az Alpokon.[8] A központi sereg Tirolból Karniolába vonult. Ljudevit háromszor próbálta megállítani az előretörést, de minden egyes alkalommal számbeli előnyüket kihasználva a frankok győztek. Amikor ez a hadsereg elérte a Drávát, Ljudevitnek vissza kellett húzódnia birodalma szívébe.[8]

A frank fősereg utat nyitott a déli és az északi sereg előtt, így a frank erők most együttes támadást indítottak. Ljudevit arra a következtetésre jutott, hogy minden ellenállás hiábavaló lenne, ezért visszavonult egy erődhöz, amelyet egy erősen megerősített domb tetejére épített, miközben emberei a környékbeli erdőkben és mocsarakban kerestek menedéket. [8] Ljudevit nem tárgyalt a frankokkal. A frankok végül visszavonultak földjéről, miután soraikat jelentősen megritkította a Dráva mocsaraiban elkapott betegség. A karintiai szlávok elvesztették belső függetlenségüket, és kénytelenek voltak elismerni Balderic friuli őrgrófot uralkodójukként, míg néhányan hűek maradtak Ljudevithez.[8] Borna herceg 821-ben halt meg, utódja Ljudevit unokaöccse, Vladiszláv lett. Lajos császárt 821 februárjában az aacheni zsinat elismerte Dalmácia és Liburnia hercegének. [9]

A zsinaton a császár ismét megvitatta a Ljudevit elleni háborús terveket. A frankok úgy döntöttek, megismétlik a támadást, és ismét három oldalról nyomulnak Ljudevit területei felé. [9] Ljudevit látva, hogy nyílt terepen nem tud harcolni a frankokkal, ezért hatalmas erődítményeket kezdett építeni. Ebben Fortunat velencei pátriárka segítette, aki építészeket és kőműveseket küldött hozzá Olaszországból. A 822-es utolsó frank invázió során Fortunat, aki Ljudevit támogatója volt, Zárába menekült száműzetésébe.

Ljudevit menekülése szerkesztés

Einhard, a Frank Évkönyvek írója szerint a végső frank támadást követően Ljudevit 822-ben sziszeki székhelyéről a szerbekhez menekült (Siscia civitate relicta, ad Sorabos, quae natio magnam Dalmatiae partem obtinere dicitur, fugiendo se contulit).[10][11] Ljudevit később megölte a helyi szerb zsupánt, aki befogadta, és ideiglenesen átvette az uralmat a területén.[12]

Az elsődleges forrásokban említett szerbek elhelyezkedése és természete a 19. század óta foglalkoztatja a történészeket. Tadija Smičiklas nem kísérelte meg meghatározni azt a területet, ahová Ljudevit menekült, míg Vjekoslav Klaić azt írta, hogy Száván és Bosznán túl van.[10] Ferdo Šišić az „ad Sorabos” területét Száva és Vrbas délkeleti részére, a dalmát horvátok közelébe tette. Vladimir Ćorović ugyan megemlítette a szerbekhez tartó menekülést, de nem fejtette ki bővebben. A Školska knjiga által kiadott 1953-as "Jugoszlávia népeinek története" láthatóan fiktív részletekkel egészítette ki az eredeti történetet. Sima Ćirković úgy gondolta, hogy egyetértés van abban, hogy a hely valahol Boszniában van, de a pontos helyszínekre vonatkozó állításokat spekulációnak nevezte. Nada Klaić úgy gondolta, hogy az a hely, ahová Ljudevit menekült, valójában az Una folyó melletti Srb középkori megye volt.[13] Relja Novaković elemezte Einhardot, és arra a következtetésre jutott, hogy a terület valahol Kozara, Grmeč, Una és Kupa közelében lehet.[14] Ivo Goldstein elismerte és elfogadta azt az elméletet, hogy a hely Srb megye területén található, de tiltakozott a szűkös történelmi feljegyzések félreértelmezése ellen.[15] Radoslav Katičić az elmélet ellen érvelt, és Tibor Živković is egyetértett vele.[16] Mladen Ančić szerint Dalmácia 822-ben és 833-ban történő említése régi földrajzi kifejezésként a frank évkönyv szerzői által, „Pars pro toto” volt, homályos felfogással, hogy valójában mire is utal ez a földrajzi kifejezés.[17]

John Van Antwerp Fine Jr. szerint nehéz volt szerbeket találni ezen a területen, mivel a bizánci források a déli partra korlátozódtak, de lehetséges, hogy a többi törzs között létezett szerbek egy törzse vagy kisebb törzseinek csoportja.[18] Živković 2011-es latin szövegértelmezése szerint sziszeki és horvátországi ügynökeik által a frankoknak adott másodkézből származó beszámolók azt mutatják, hogy a (római) Dalmácia egyes részei felett valamiféle szerb követelés létezik, hasonlóan az analóg frank követeléshez, de nem feltétlenül a más forrásokból már ismert helyeken kívüli települések.[19] Neven Budak szerint nehéz pontosan meghatározni a helyet az egykori Dalmácia tartományon belül, de valószínűleg Közép- vagy Kelet-Boszniában volt.[20]

Ljudevit halála szerkesztés

Nem sokkal a szerbekkel történt incidens után Ljudevit követet küldött a frank udvarba, azt állítva, hogy kész Jámbor Lajos frank császárt legfőbb uralkodójának elismerni. [20] Azonban ismét elmenekült, most Ljudemislhez, Borna nagybátyjához Dalmáciába, ahol az új Vlagyiszlav herceg uralkodott. Végül Ljudemisl áruló módon megölte.[12] [3]

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Fine 255. o.
  2. ↑ a b c d Hrvatska enciklopedija
  3. ↑ a b Scholz 113. o.
  4. ↑ Scholz 104. o.
  5. ↑ Škiljan
  6. ↑ a b Scholz 105. o.
  7. ↑ a b c d Scholz 106. o.
  8. ↑ a b c d Scholz 107. o.
  9. ↑ a b Scholz 108. o.
  10. ↑ a b Goldstein 235. o.
  11. ↑ Curta 136-137. o.
  12. ↑ a b Budak 182. o.
  13. ↑ Goldstein 237. o.
  14. ↑ Goldstein 238. o.
  15. ↑ Goldstein 243-244. o.
  16. ↑ Živković 153. o.
  17. ↑ Ančić 32. o.
  18. ↑ Fine2 35. o.
  19. ↑ Živković 392-396. o.
  20. ↑ a b Budak 181-182. o.

Források szerkesztés

  • ↑ Fine2: John Van Antwerp Fine Jr: (hen Ethnicity Did Not Matter in the Balkans. (hely nélkül): University of Michigan Press. 2010.  
  • ↑ Hrvatska enciklopedija: Hrvatska enciklopedija: Ljudevit Posavski. www.enciklopedija.hr. Leksikografski zavod Miroslav Krleža (Hozzáférés: 2021. november 20.)
  • ↑ Živković: Tibor Živković: On the Beginnings of Bosnia in the Middle Ages. (hely nélkül): Yearbook of the Center for Balkan Studies of the Academy of Sciences and Arts of Bosnia and Herzegovina. 2010.  

További információk szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ljudevit_Posavski&oldid=24404472”