Mullit

A mullit a szilikátok osztályába tartozó ásványfaj. Elnevezését a skóciai Mull szigetéről kapta, mert onnan írták le 1924-ben.

Mullit

A Wikimédia Commons tartalmaz Mullit témájú médiaállományokat.

Mullit kristálypamacsok (Németország, Üdersdorf közelében). A képmező valós hossza mintegy 4 mm.

Kémiai és fizikai tulajdonságai

• Képlete: Al₆Si₂O₁₃ — azaz 3Al₂O₃ ^. 2Si₂O₂
• Szimmetriája: rombos dipiramisos, áltetragonális — a₀ = 7,50, b₀ = 7,65, c₀ = 5,751 .
• Sűrűsége: 3,2 g/cm³
• Keménysége: 6-7 (a Mohs-skálán)
• Hasadása: jó [010]
• Színe: színtelen (átlátszó–áttetsző), szürke, fakórózsaszín. np = 1,644, optikailag pozitív.
• Fénye: üvegfényű
• Egyéb jellegzetes tulajdonságai: Olvadáspontja 1840°C.
• Kettőstörése a szillimaniténál gyengébb.

Megjelenési formái, genetikája

Mull szigetén bázisos vulkanit és agyagkőzet kontaktusán keletkezett.

Általában jellemző, hogy agyagásványok hevítésének terméke. Légköri nyomáson 1000°C fölött minden agyagos, illetőleg nagy Al-tartalmú szilikátos rendszerből mullit keletkezik.

1800°C feletti hosszabb idő alatt szelektíven olvad: kiolvad belőle a Si₂O₂, és a szilárd maradék korunddá alakul.

Rendszertani helyzete

A láncszilikátok (inoszilikátok) 2. főcsoportjában a szillimanit–mullit csoport tagja. Szillimanit-szerkezetű. Kristályrácsa annyiban különbözik a szillimanitétól, hogy abban egyes SiO₄-tetraéderek helyett A1O₄-tetraéder foglal helyet. E két rácselem eloszlása véletlenszerű.

Rokon ásványfajok:

• kianit (disztén)
• andaluzit
• sztaurolit
• szillimanit

Felhasználása

Hőállósága miatt tűzálló anyagként használatos. A finom- és durvakerámiai termékek (porcelán, samott stb.) szilárdsága és tűzállósága alapvetően annak köszönhető, hogy kiégetés közben mullitosodnak.

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Mullite című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

• Sztrókay Kálmán: Rendszeres ásványtan. In: Koch–Sztrókay: Ásványtan. 2. köt., p. 723.