Főmenü megnyitása

Női kajak négyes 500 méter a 2008. évi nyári olimpiai játékokon

A 2008. évi nyári olimpiai játékokon a kajak-kenu női kajak négyes 500 méteres versenyszámát augusztus 18. és 22. között rendezték a Shunyi olimpiai parkban. A versenyszámot a címvédő Fanny Fischer, Nicole Reinhardt, Katrin Wagner-Augustin, Conny Wassmuth összetételű német egység nyerte a magyar kajakosok előtt.

Női kajak négyes 500 méter
a XXIX. nyári olimpián
Canoeing (flatwater) pictogram.svg
Adatok
HelyszínShunyi olimpiai park
Dátumaugusztus 1822.
Versenyzők40 résztvevő
10 nemzetből
Győztes eredmény1:32,231
Érmesek
Aranyérem 
Ezüstérem 
Bronzérem 

 ← 20042012 → 

Minden kajak négyes az előfutamokban kezdte a küzdelmeket. Az előfutamok első három helyezettjei automatikusan kvalifikálták magukat a döntőbe, a mögöttük célba érők pedig az elődöntőbe jutottak. Az elődöntő első három helyezettjei csatlakoztak a döntő mezőnyéhez.

Az előfutamokat augusztus 18-án, az elődöntőt augusztus 20-án, a döntőt augusztus 22-én bonyolították le.

EredményekSzerkesztés

Az időeredmények másodpercben értendők. A rövidítések jelentése a következő:

  • QF: döntőbe jutás helyezés alapján
  • QS: elődöntőbe jutás helyezés alapján

ElőfutamokSzerkesztés

1. futam
Helyezés Nemzet Idő Mj
1.   Németország (GER)
Fanny Fischer
Nicole Reinhardt
Katrin Wagner-Augustin
Conny Wassmuth
1:33,912 QF
2.   Kína (CHN)
Hszü Ja-ping
Csung Hung-jen
Jü La-mej
Liang Pej-hszing
1:36,971 QF
3.   Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
Michele Eray
Carol Joyce
Nicola Mocke
Jennifer Hodson
1:37,399 QF
4.   Olaszország (ITA)
Stefania Cicali
Alessandra Galiotto
Fabiana Sgroi
Alice Fagioli
1:37,436 QS
5.   Japán (JPN)
Kitamoto Sinobu
Kuno Ajaka
Takeja Mikiko
Szuzuki Jumiko
1:38,618 QS
2. futam
Helyezés Nemzet Idő Mj
1.   Magyarország (HUN)
Kovács Katalin
Szabó Gabriella
Kozák Danuta
Janics Natasa
1:34,321 QF
2.   Lengyelország (POL)
Beata Mikołajczyk
Aneta Pastuszka-Konieczna
Edyta Dzieniszewska
Dorota Kuczkowska
1:36,497 QF
3.   Ausztrália (AUS)
Lisa Oldenhof
Hannah Davis
Chantal Meek
Lyndsie Fogarty
1:36,516 QF
4.   Spanyolország (ESP)
Beatriz Manchón
Jana Smidaková
Sonia Molanes
María Teresa Portela
1:37,914 QS
5.   Kanada (CAN)
Émilie Fournel
Karen Furneaux
Geneviève Beauchesne-Sévigny
Kristin Gauthier
1:39,366 QS

ElődöntőSzerkesztés

Helyezés Nemzet Idő Mj
1.   Spanyolország (ESP)
Beatriz Manchón
Jana Smidaková
Sonia Molanes
María Teresa Portela
1:37,172 QF
2.   Japán (JPN)
Kitamoto Sinobu
Kuno Ajaka
Takeja Mikiko
Szuzuki Jumiko
1:37,449 QF
3.   Olaszország (ITA)
Stefania Cicali
Alessandra Galiotto
Fabiana Sgroi
Alice Fagioli
1:37,887 QF
4.   Kanada (CAN)
Émilie Fournel
Karen Furneaux
Geneviève Beauchesne-Sévigny
Kristin Gauthier
1:38,224

DöntőSzerkesztés

Helyezés Nemzet Idő Mj
1  Arany   Németország (GER)
Fanny Fischer
Nicole Reinhardt
Katrin Wagner-Augustin
Conny Wassmuth
1:32,231
2  Ezüst   Magyarország (HUN)
Kovács Katalin
Szabó Gabriella
Kozák Danuta
Janics Natasa
1:32,971
3  Bronz   Ausztrália (AUS)
Lisa Oldenhof
Hannah Davis
Chantal Meek
Lyndsie Fogarty
1:34,704
4.   Lengyelország (POL)
Beata Mikołajczyk
Aneta Pastuszka-Konieczna
Edyta Dzieniszewska
Dorota Kuczkowska
1:34,752
5.   Spanyolország (ESP)
Beatriz Manchón
Jana Smidaková
Sonia Molanes
María Teresa Portela
1:35,366
6.   Japán (JPN)
Kitamoto Sinobu
Kuno Ajaka
Takeja Mikiko
Szuzuki Jumiko
1:36,465
7.   Dél-afrikai Köztársaság (RSA)
Michele Eray
Carol Joyce
Nicola Mocke
Jennifer Hodson
1:36,724
8.   Olaszország (ITA)
Stefania Cicali
Alessandra Galiotto
Fabiana Sgroi
Alice Fagioli
1:36,770
9.   Kína (CHN)
Hszü Ja-ping
Csung Hung-jen
Jü La-mej
Liang Pej-hszing
1:37,418

ForrásokSzerkesztés