Nagy Viktor (1984–) jogász, egészségügyi és szociális menedzser, a Rege Residence Szépkorúak Otthonának főigazgatója.

Pályafutása szerkesztés

Középiskolai tanulmányait a dunaújvárosi Rudas Közgazdasági Szakközépiskola marketing szakán végezte, majd 2003-ban felvételt nyert a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog és Államtudományi Karára. Harmadévesként a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának gyakornoka, ötödévesként a törökországi Kirikkale Egyetem Jogtudományi Karának ösztöndíjasa, ahol a török alkotmány és jogrendszer megismerése mellett elsajátítja a török nyelvet is.

Diplomaszerzése után a magyar állam és közigazgatás különböző helyein dolgozott jogászként. 2009-től a Közép-magyarországi Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális Intézmények Felügyeleti Osztályának jogásza, ahol szakterülete az állami és nem állami fenntartásban működő tartós bentlakást nyújtó idősotthonok működési engedélyeztetése és törvényességi felügyelete lett. 2013-ban új szakmai kihívásokat keresve Ausztriába költözött, ahol egy osztrák fuvarszervező vállalat munkavállalójaként koordinálta a Törökországból Nyugat-Európába tartó közúti szállítmányozási folyamatokat.

2018-ban felkérést kapott a Magyarok Nagyasszonya Női Apostoli Élet Társasága által fenntartott Időskorúak Árpád-házi Szent Erzsébet Otthonának vezetésére, amelynek 2021-ig főigazgatója[1] volt. A COVID-19-es járvány első, második valamint harmadik hulláma alatt folytatott munkája, azon belül az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye területén élő papok és szerzetesek oltókampányának megszervezése elismeréseként Erdő Péter Esztergom-Budapesti érsek főpásztori áldásban részesítette.[2][3]

2021-ben elnyerte Ausztria Burgenland tartományának legnagyobb szociális intézménye, a neudörfli (lajtaszentmiklósi) Szent Miklósról elnevezett Idősek és Pszichiátriai Betegek Otthonának intézményvezetői pozícióját. Szintén ebben az évben – első magyarként – tagjává választotta az Európai Idősügyi Hálózat (European Ageing Agency).

2023-ban felkérték a magyarországi idősgondozás paradigmáit újra értelmező Rege Residence Szépkorúak Otthonának vezetésére, amelynek jelenleg is főigazgatója.

Egyéb tevékenységei szerkesztés

2014-ben a Holokauszt Emlékévhez kapcsolódóan mozgalmat indított a fejér megyei Rácalmás izraelita temetőjének megmentéséért.[4] A nyughely felújítása részben egy sikeres pályázatnak, és nagyban helyi önkénteseknek köszönhetően megvalósult, amelyet a korabeli sajtó az Emlékév egyik legsikeresebb projektjeként jellemzett.

A Magyar Helsinki Bizottság, valamint később a Menedék Egyesület jogászaként és önkéntesként számos nemzetközi védelmi igénnyel rendelkező külföldi számára nyújtott szakmai segítséget,[5] amely tevékenysége miatt Magyarországon többször támadások érték személyét, ő mégis következetesen kiállt az általa képviselt értékek és a külföldi rászorulók érdekeinek védelme mellett.[6] 2017-ben nyílt levéllel fordult Fejér megye 4. számú választókerületének akkori országgyűlési képviselőjéhez a Soros Györgyöt támadó kampány antiszemita jellege miatt, amely levél mind a mai napig válasz nélkül maradt.[7]

2020-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának óraadó tanára.

Jegyzetek szerkesztés

  1. Youtube. (Hozzáférés: 2020. április 14.)
  2. Magyar Kurír. (Hozzáférés: 2020. november 12.)
  3. pandemia-idejen Magyar Kurír. (Hozzáférés: 2021. november 20.)
  4. Dunaújvárosi Hírlap. (Hozzáférés: 2014. augusztus 26.)
  5. latja-nap-mint-nap-mennyire-nagy-a-baj Castellum.do. (Hozzáférés: 2017. június 30.)
  6. VAOL. (Hozzáférés: 2017. január 6.)
  7. orszaggyulesi-kepviselonek Castellum.do. (Hozzáférés: 2017. október 8.)

Források szerkesztés