Nemzeti Tehetség Program

magyarországi közoktatási, tehetséggondozási pályázat

A Nemzeti Tehetség Program az EMMI egy támogatási rendszere amelyet hazai illetve határon túli, magyarlakta területek olyan szervezetei nyújthatnak be pályázatot, amelyek a köznevelésben, felsőoktatásban, illetve a tehetséggondozásban vesznek részt.[1]

MűködéseSzerkesztés

A Nemzeti Tehetség Program szakmai gondozója az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága.[2]

A program hazai forrású pályázatai az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő gondozásában állnak,[1] emellett EU-s forrásokból finanszírozott pályázatok igénybe vételét is segíti.[3]

A Nemzeti Tehetség Program feladatainak segítésére juttatott pénzügyi eszközök felhasználására a Tehetségügyi Koordinációs Fórum tesz javaslatot. A Fórum elnöke az oktatásért felelős miniszter, társelnökei a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága által delegált országgyűlési képviselő és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.[4]

CéljaiSzerkesztés

A Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI. 13.) OGY határozatban foglalt célok megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló 3079/2008. Korm. határozat végrehajtására a Kormány a 2013–2014. évi cselekvési programról szóló 1490/2013. (VII. 29.) Korm. határozat a kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként az alábbiakat jelölte meg:

a) a tehetségsegítő hagyományok őrzését és gazdagítását,

b) az egyenlő hozzáférés biztosítását a tehetségsegítés területén, az értékalapú társadalmi mobilitás elősegítését,

c) a tehetséges fiatalok közösségformálásának és társadalmi felelősségének növelését,

d) a tehetségsegítő személyek és szervezetek megbecsülését,

e) a tehetségtudatos és tehetségbarát társadalom kialakulásának elősegítését,

f ) a hazai és határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek nemzeti együttműködésének segítését, valamint

g) a magyar tehetségsegítő eredményeknek az Európai Unió tagállamaival és más államokkal való megismertetését jelöli meg a kétéves kormányzati cselekvési program kiemelt fejlesztési területeiként.[4]

TörténeteSzerkesztés

A program indítását az Országgyűlés a Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008., VI.13. OGY határozatban írta elő, amely 2008 és 2028 közötti periódusra szól.[4] 2009 és 2018 között között több mint 12 300 nyertes pályázatot támogatott. A megítélt támogatások együttes összege az elmúlt években közel 18 milliárd forint volt.[1]

BírálatokSzerkesztés

2019. december 16-án, néhány nappal a pályázat 2019-es eredményhirdetése után a pályázaton részt vevő ELTE Illyés Sándor Szakkollégium egy öregdiákja Facebookon közzétett írásában[5] azt állította, hogy a minisztérium döntése politikailag motivált volt ebben az évben, ugyanis nagy egyezés látható a nagyon alacsony összeget nyert pályázók és a korábban egy 2018 novemberében kiadott, CEU melletti állásfoglalás[6] aláírói között. [7] A Qubit.hu tudományos közéleti folyóirat egy cikkében sorra veszi, hogy mekkorák a különbségek a 2018-as és 2019-es pályázat eredményei között, és azt találták, hogy a CEU-s állásfoglalást aláíró 10 szakkollégiumból az a 8, amely ez évben pályázatot nyújtott be, mind a minimális 500 000 Ft vagy azt kicsit meghaladó 700 000 Ft támogatást nyert, amivel szemben a többi pályázó a korábbi évek átlagához közeli, átlagosan 2 298 000 Ft-os támogatásban részesült. Kiemelik még, hogy az említett szakkollégiumok a korábbi évben szintén átlaghoz közeli díjazásban részesültek, ezért szerintük a 2019-es pályázatot a minisztérium politikai szempontokat is figyelembe véve bírálta el.[8]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (angol nyelven). www.emet.gov.hu. (Hozzáférés: 2019. december 16.)
  2. Szervezetek, jogszabályok (magyar nyelven). tehetseg.hu. (Hozzáférés: 2019. december 16.)
  3. NTP - Európai Uniós forrásból. (Hozzáférés: 2019. december 16.)
  4. a b c Nemzeti Tehetség Program – tehetsegpark.hu. [2019. augusztus 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. december 16.)
  5. Célkeresztben a CEU mellett kiálló szakkollégiumok | Facebook. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2019. december 16.)
  6. Egyetemi szakkollégiumok sora állt ki közös nyilatkozatban a CEU mellett « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2018. november 30. (Hozzáférés: 2019. december 16.)
  7. Edina, Juhász: Támogatták a CEU-t, aztán kevesebb pénzt kaptak (magyar nyelven). index.hu, 2019. december 15. (Hozzáférés: 2019. december 16.)
  8. Qubit.hu: Negyedannyi támogatást kaptak a minisztériumtól a CEU mellett kiálló szakkollégiumok (magyar nyelven). Qubit, 2019. december 16. (Hozzáférés: 2019. december 16.)