Nemzetközi Földrajzi Diákolimpia

évente megrendezett tudományos diákverseny

A Nemzetközi Földrajzi Olimpia (International Geography Olympiad, iGeo) egy a kezdetektől kétévente, majd 2012 óta évente megrendezésre kerülő nemzetközi diákverseny, ahol minden országot négy 16 és 19 év közötti középiskolás diák és két csapatvezető képvisel. A versenyt a Nemzetközi Földrajzi Unió (International Geographical Union, IGU) égisze alatt rendezik, a feladatokat a szervezet által kijelölt munkacsoport állítja össze. A nemzetközi megmérettetést először 1996-ban Hágában rendezték meg, Magyarország 2006 óta delegál csapatot, a hazai diákokat kezdetben az OKTV, majd 2010-től a HunGeoContest versenyén válogatják a nemzeti keretbe. A részt vevő országok köre folyamatosan bővül. Míg az első verseny öt ország részvételével zajlott, 2016-ban és azóta mindig ez a szám már meghaladta a 40-et. A versenyzők egyénileg versenyeznek, nagyjából a mezőny első felét díjazzák arany-, ezüst- és bronzérmekkel 1/2/3 arányban. A diákolimpián egy diák maximum két alkalommal vehet részt.

A 2019-es magyar csapat tagjai balról jobbra:  dr. Trócsányi András (csapatvezető), Mészáros Márton, Kaszap Kinga, Kiszely Anna, Sarkadi-Nagy Lili Sára, Máté Éva (csapatvezető)
A 2018-as magyar csapat tagjai balról jobbra:  Bodansky Benjámin, Mészárik Márk, dr. Trócsányi András (csapatvezető), dr. Pirisi Gábor (csapatvezető),Mészáros Márton, Kaszap Kinga
A 2016-os magyar csapat tagjai (balról jobbra: Steenhuis Nathaniel, Kovács Eszter, Csontos Gábor, Stein Ármin Krisztián)
A 2017-es magyar csapat tagjai balról jobbra: Bálint Dóra (csapatvezető), Kliment Dávid, Ujvári Márton, Verkmann Zsombor, dr. Trócsányi András (csapatvezető)

A verseny felépítése szerkesztés

A négy-öt napos, angol nyelven zajló verseny összesen három részből áll, melyek hangsúlya nem a földrajzi, topográfiai ismereteken (lexikális tudás), hanem sokkal inkább a kompetenciák és azok alkalmazásán van: a feladatok többsége forrásfeldolgozáson alapul és sokszor igen gyakorlatias. Az írásbeli (Written Test) rész feleletválasztós, ábra- és képelemzési, valamint esszé jellegű feladatokból áll. A komplex terepi feladat (Fieldwork Exercise) egy terület felmérését és az azzal kapcsolatos kérdésekre adott válaszokat, sokszor tervezési jellegű problémák megoldását jelenti. Ebben a fordulóban mérik a döntéshozói, előkészítői képességeket, és a földrajzi kreativitást is. Az utolsó egységben (Multimedia Test) multimédia alapú feladatokat kell megoldani, képek, videók vagy akár hangok mentén azonosítandó földrajzi helyekkel, fogalmakkal, jelenségekkel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni.

A hazai válogatóverseny szerkesztés

A földrajzi olimpia hazai válogatóversenye a HunGeoContest - Angol nyelvű földrajzi verseny középiskolásoknak. Az EMMI (és jogelődjei) az iGeo versenyt nemzetközi tudományos diákolimpiának ismerik el (ez az egyetlen ilyen földrajzi verseny). Magyarországról az iGeo versenyre csak a HunGeoContesten keresztül lehet kijutni, a versenyszabályzat értelmében az első négybe kell kerülni, megfelelni a korhatárra vonatkozó előírásoknak, vagy akár előző évi olimpiáról aranyéremmel hazatérni.

A versenyt 2009-ben hívta életre a PTE TTK Földrajzi és Földtudományi Intézetének Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszéke a Magyar Földrajzi Társasággal és a Földrajztanárok Egyletével karöltve. A verseny célja, hogy a hazai középiskolások számára lehetővé tegye földrajzi tudásuk összemérését angol nyelven. A verseny első négy helyezettje nyeri el a jogot az iGeo-n történő szereplésre. A HunGeoContest minden évben, októberben kezdődik országos online fordulójával és a következő év tavaszán a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán megrendezett döntővel zárul.
A Nemzetközi Földrajzi Olimpia hatása a földrajzoktatásban

A Nemzetközi Földrajzi Olimpia szakmai tapasztalatai új, kísérleti jellegű földrajztankönyvek és órák kidolgozását ösztönözték, hiszen a hazai kerettantervek sok helyen különböznek a nemzetközi verseny struktúrájától és követelményeitől. Magyarországon számos középiskolai tanár, kurzus és fakultáció foglalkozik a Nemzetközi Földrajzi Olimpia szellemiségével. A sok lehetőség közül több példa is említhető, ahol a diákok angol nyelven foglalkozhatnak a forrásokra épülő esettanulmányokkal, érveléstechnikai módszereket gyakorolhatnak, korszerű szoftvereket használhatnak vagy éppen terepgyakorlatokon keresztül feltárhatják a környezetük bonyolult összefüggésrendszerét. Egyik, habár korántsem egyedi példa közülük a Geography Olympiad Learning Lab, mely célzottan segíti a diákok hazai válogatóversenyre való felkészítését és egyéni mentorálását (Individual Study Pathway), melyet Bálint Dóra, a Közgazdaság- és Regionális tudományi Kutatóközpont munkatársa hozott létre 2019 őszétől Budapesten.[1]

A Nemzetközi Földrajzi Olimpia magyar delegációi szerkesztés

Év Rendező ország Helyszín Versenyzők Csapatvezetők Eredmények
2006 Ausztrália Brisbane Lennert József, Rák Richárd, Udvarhelyi Bence, Bán Zoltán dr. Trócsányi András, dr. Pirisi Gábor Lennert József - bronz,

Rák Richárd - bronz

2008 Tunézia Karthágó Ignéczi Ádám, Fejes Csaba, Farkas Éva, Horváth Márk dr. Trócsányi András, dr. Pirisi Gábor Ignéczi Ádám - ezüst
2010 Taiwan Tajpej Kiss Dániel, Lakics Tamás, Nagy Ádám, Öreg Zsombor dr. Trócsányi András, Gyüre Judit Kiss Dániel - ezüst,

Nagy Ádám - bronz

2012 Németország Köln Öreg Zsombor, Zalay Dóra, Békés Gáspár dr. Trócsányi András, Gyüre Judit Békés Gáspár - bronz
2013 Japán Kiotó Dürr Miklós, Szuda Ágnes, Tempfli Dóra, Kelemen Bendegúz dr. Trócsányi András, dr. Pirisi Gábor Dürr Miklós - ezüst,

Szuda Ágnes - ezüst

2014 Lengyelország Krakkó Dürr Miklós, Mojzes Kinga, Szuda Ágnes, Rapcsák András dr. Trócsányi András, Makkai Bernadett Dürr Miklós - ezüst,

Mojzes Kinga - bronz,

Szuda Ágnes - bronz

2015 Oroszország Tver Stein Ármin Krisztián, Steenhuis Nathaniel, Csontos Gábor, Mojzes Kinga dr. Trócsányi András, Bálint Dóra Stein Ármin Krisztián - ezüst,[2]

Steenhuis Nathaniel - bronz

2016 Kína Peking Csontos Gábor, Stein Ármin Krisztián, Steenhuis Nathaniel, Kovács Eszter dr. Trócsányi András Csontos Gábor - ezüst,

Stein Ármin Krisztián - bronz, Steenhuis Nathaniel - bronz, Kovács Eszter - bronz[3]

2017 Szerbia Belgrád Verkmann Zsombor, Kliment Dávid, Újvári Márton, Kovács Eszter dr. Trócsányi András, Bálint Dóra Verkmann Zsombor - ezüst, Kliment Dávid - ezüst,

Újvári Márton - bronz

2018 Kanada Québec Kaszap Kinga, Mészáros Márton, Mészárik Márk, Bodansky Benjámin dr. Trócsányi András, dr. Pirisi Gábor Kaszap Kinga - arany,[4] Mészáros Márton - ezüst, Mészárik Márk - bronz
2019 Kína / Hong Kong Hong Kong Kaszap Kinga, Sarkadi-Nagy Lili Sára, Mészáros Márton[halott link], Kiszely Anna dr. Trócsányi András, Máté Éva Kaszap Kinga - ezüst, Mészáros Márton - ezüst[5]
2021 Törökország Isztambul

(online)

Csada Lili, Balogh Zsófia, Verkmann Dávid, Vitkovics Patrik dr. Trócsányi András, dr. Máté Éva Csada Lili - arany,

Balogh Zsófia- ezüst,

Verkmann Dávid - ezüst[6][7]

2022 Franciaország Párizs

Jegyzetek szerkesztés

  1. Geography Olympiad Learning Lab – Milestone Institute. milestone-institute.org. [2020. november 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. november 15.)
  2. Bonyhád.hu: Miniszterelnöki és miniszteri elismerésben részesültek (magyar nyelven). Miniszterelnöki és miniszteri elismerésben részesültek. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
  3. FoldrajzMagazin: Magyar éremeső a Nemzetközi Földrajzi Diákolimpián (magyar nyelven). FÖLDRAJZ MAGAZIN, 2016. szeptember 5. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
  4. A magyar lány, aki történelmi győzelmet aratott Kanadában (magyar nyelven). 24.hu, 2018. augusztus 19. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
  5. Edina, Juhász: Két ezüstérmet nyertek a magyarok a Földrajzi Olimpián (magyar nyelven). index.hu, 2019. augusztus 6. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)
  6. Minden idők legjobb szereplése földrajzi olimpián”, 2021. augusztus 15. 
  7. Három érmet hoztak el magyar diákok a földrajzi diákolimpiáról (magyar nyelven). telex, 2021. augusztus 16. (Hozzáférés: 2021. augusztus 16.)

Források szerkesztés

  • Bálint, Dóra ; Pirisi, Gábor** ; Trócsányi, András**: Adalékok a földrajz tantárgy szemléleti kérdéseihez a Nemzetközi Földrajzi Olimpia tapasztalatai alapján = Some Contributions to the Methodological Approaches of Geography Education based on the Experiences from the International Geography Olympiad. FÖLDRAJZI KÖZLEMÉNYEK 142 : 3 pp. 235-246. , 12 p. (2018)
  • Bálint, Dóra ; Trócsányi, András: Beszámoló a 14. Nemzetközi Földrajzi Olimpiáról: Kihívások, eredmények, tapasztalatok. TERMÉSZET VILÁGA 148 : 12 pp. CLXXXIX-CXCI. (2017)
  • Trócsányi, András: Éremeső Pekingben; a XIII. IGU Nemzetközi Földrajzi Olimpia. TERMÉSZET VILÁGA 147 : 11 pp. 170-172. , 3 p. (2016)