Az obolus (egyéb névváltozat: obolosz vagy obol, ógörögül ὀβολός, tévesen obulus[1]) különféle érmék elnevezése. Először az ókori Görögországban vertek obolust, ahol a drachma hatodát érte. A középkori pénzverésben az I. András magyar király idején megjelenő féldénárt nevezzük obolusnak. Az újkorban a modern görög drachma (mely a Latin Éremunió részét képezte) századrészét nevezték obolosznak.

Az ókorbanSzerkesztés

 
Attika, Athén. Kr. e. 449. után.

Az obolosz eredetileg egy ógörög súlymérték, mely városállamonként különböző súlyértéket jelölt, legelterjedtebb az attikai obolosz volt, értéke mintegy 0,5 gramm. Pénzként ezüst-, bronz- vagy rézérmét jelölt, melyből hat darab ért egy drachmát. Athénban 8 khalkosz ért egy ezüst oboloszt, míg Spártában – Plutarkhosz szerint – 4 khalkosz értékű vas oboloszt vertek.

A középkorbanSzerkesztés

A középkori Közép-Európában egy kis értékű ezüstpénzt neveztek obolusnak, melyet Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban, stb. vertek. A magyar obolus fél dénárt ért.

Az újkorbanSzerkesztés

Az újkori Görögországban is használták súlymértékként az oboloszt, mely egy decigrammnak (0,1 g) felel meg.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés