Főmenü megnyitása

Orbán Sándor (Budapest, 1961. március 19.) magyar humorista.

Orbán Sándor
Orbán Sándor (előadóművész).jpg
Életrajzi adatok
Született 1961. március 19. (58 éves)
Budapest
Iskolái
Pályafutás
Hangszer dob
Tevékenység humorista, zenész

PályafutásaSzerkesztés

Az előadói pályafutását dobosként kezdte a gimnáziumi évek alatt. Érettségi után punk és metál zenekarokban dobolt. Az 1980-as évek elején gitározni kezdett, de megrekedt a gyerekdalok szintjén. 1979-1983 között a Budapesti Tanítóképző Főiskola, 1985-1987 között az ELTE AITKF magyar nyelv- és irodalom szakos hallgatója volt.

1986-87-ben egy véletlen folytán Éles István humorista sofőrje lett. Ennek kapcsán került kapcsolatba a színpadi humorral. Egy ideig a vezetés mellett az Éles István és Horváth Szilveszter alkotta Duma duó kiegészítő előadója lett, később 1987-ben Wéber Tamással megalapították a Showder duót, amellyel 1990-ben közönségdíjasak lettek a Magyar Rádió Humorfesztiválján. Megjelent egy kazettájuk is. A Showder duó alapítója és tagja volt az Aladdin és a Skodalámpa zenekarnak, amiből Orbán és Wéber pár hónap múlva kiszálltak. 1991-92-ben a Showder duó feloszlott. Orbán először Nagy Lászlóval Szellemirtók néven járta az országot, majd a duó szétbomlása után Aradi Tiborral dolgozott együtt.

 
A MyCream együttesben Walla Ervinnel és Wéber Tamással

1994-ben Orbán-Wéber-Walla megalapították a MyCream popparódia-zenekart. Ebben az évben megnősült, felesége Csabai Ágnes. A trió eredeti felállásban 1996 októberéig dolgozott együtt, amikor Orbán Sándor kiválása után Aradi Tibor lépett a zenekarba.

Orbán Sándor azután egyedül folytatta az előadói pályát. Ez idő alatt újságírója lett a Next magazinnak, főszerkesztője a Smash fiatalmód magazinnak. A gyöngyösi Szaturnusz rádió egyik leghallgatottabb műsorának a szerkesztője, műsorvezetője.

2010-2011-ben elvégzett egy természetgyógyász iskolát, fülakupunktúrás addiktológia főszakkal. 2012-ben belépett a Parola nevű folk-rock zenekarba dobolni.

2014-ben újraindult a közéleti-zenés kabarét játszó Showder duó, még ebben az évben több TV-s és rádiókabarés felvételen vettek részt. 2016 májusában bemutatták első gyerek-színdarabját, aminek a zenéjét és szövegét is maga jegyzi.

ForrásokSzerkesztés