Ormányliliom

növényfaj
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. április 14.

Az ormányliliom (Hypoxis hemerocallidea vagy Hypoxis rooperi) a spárgavirágúak rendjébe, a Hypoxidaceae családba tartozó növényfaj.

Ormányliliom
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Egyszikűek (Liliopsida)
Rend: Spárgavirágúak (Asparagales)
Család: Hypoxidaceae
Nemzetség: Hypoxis
Faj: H. hemerocallidea
Tudományos név
Hypoxis hemerocallidea
Fisch.Mey. & Avé-Lall.
Szinonimák
  • Hypoxis rooperi
Hivatkozások
Wikifajok
Wikifajok

A Wikifajok tartalmaz Ormányliliom témájú rendszertani információt.

Commons
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Ormányliliom témájú médiaállományokat és Ormányliliom témájú kategóriát.

Jellemzése

szerkesztés

Ez a szép, Dél-Afrikából származó lágyszárú, évelő növény az amarillisz közeli rokona, amelyet dísznövényként is kedvelnek. Gumós rizómája (hagymája) van, a szárat körülölelő levelei örökzöldek. Júniustól novemberig virágzik, sárga virágai csillag alakúak.

Gyógyhatása

szerkesztés

A kutatások igazolták, hogy a hipoxidok gátolják a sejtosztódást, illetve -szaporodást. Az ormányliliom hagymájában lévő lignánszármazékok gombaölő, baktériumölő és a táplálékok hasznosulását gátló (antinutritív) hatásúak. A szterolok heterozidjai jótékony hatással vannak a prosztata-megnagyobbodásra.

Felhasználása

szerkesztés

A növény kivonatát több európai országban a jóindulatú prosztata-megnagyobbodás kezelésére alkalmazzák. A citokróm P450-rendszerre kifejtett hatása miatt a retrovírusok elleni (így a HIV elleni) gyógyszer hatásosságát csökkentheti.[1]

Figyelmeztetés

szerkesztés

Az eddigi klinikai kísérletek nem igazolták az ormányliliom mérgező hatását. Mivel azonban a növénnyel kapcsolatos kutatások még nem fejeződtek be, alkalmazása csak az orvos utasítása és folyamatos ellenőrzése mellett lehetséges!

A természet füvészkertje. Reader's Digest. ISBN 963 956 201 7 

  1. Mills E et al. Impact of African herbal medicines on antiretroviral metabolism. AIDS 19: 95 – 97, 2005.