Palais-Royal

palota Párizsban

A Palais-Royal (francia kiejtés: [pa.lɛ ʁwa.jal]), amelyet ereditleg Palais Cardinalnak vagyis bíborosnak neveztek, egykor királyi palota volt, amely Franciaországban Párizs első kerületében található. A védett bejárati udvar a Louvre-rel szemben fekvő Place du Palais Royal épülete felé néz. 1830-ban a palota nagyobb belső udvarát a Cour d' Honneurt északra bezárták, amely talán Párizs fedett árkádjai közül a leghíresebb Galerie d' Orléans volt. Az 1930-as években lebontották, a szomszédos oszlopsorai továbbra is a Cour d' Honneur és a népszerű Royal Palotai kert között helyezkednek el.

Palais-Royal
Entrée du Conseil d'Etat, Paris 2010.jpg
Település Palais-Royal
Cím
  • Peri
  • rue de Valois (1-7)
  • rue de Montpensier (2-8)
  • place Colette
Építési stílus klasszicista építészet
Építész(ek) Pierre François Léonard Fontaine
Kezelő Centre des monuments nationaux
Elhelyezkedése
Palais-Royal (Párizs)
Palais-Royal
Palais-Royal
Pozíció Párizs térképén
é. sz. 48° 51′ 48″, k. h. 2° 20′ 13″Koordináták: é. sz. 48° 51′ 48″, k. h. 2° 20′ 13″
A Wikimédia Commons tartalmaz Palais-Royal témájú médiaállományokat.
A Palais-Royal bejárata előtt, a rue Saint-Honoré-n

A Royal Palota most a Kulturális Minisztérium, a Conseil d'État és az Alkotmányos Tanács székhelye.

TörténelemSzerkesztés

Palais-bíborosSzerkesztés

 
A Palais-bíboros, 1641 körül

Eredetileg Palais Bíborosnak nevezték el és a palota Richelieu bíboros személyes rezidenciája volt. 1629-ben Jacques Lemercier építész kezdte meg az épület tervezését. Az építkezés 1633-ban fejeződött be. Richelieu bíboros halála után 1642-ben a palota a király birtokává vált és az új neve Royal Palota lett.

XIII. Lajos halála után a következő évben az otthona lett az osztrák Anne királynőnek, valamint a fiatal fiainak XIV. Lajosnak, Philippnek az Anjou hercegnek és tanácsadójának Mazarin bíborosnak.

1649-től a palota I. Károly király feleségének és lányának rezidenciája lett, a száműzött Henrietta Maria és Henrietta Anne Stuarté. Mindketten Angliából menekültek az angol polgárháború közepén és Henrietta Maria unokaöccse itt kapott menedéket.

Orléans-házSzerkesztés

1661. március 31-én Henrietta Anne feleségül ment Louis fiatalabb öccséhez Philippe de France, duc d'Orléanshoz a palota kápolnájában. A következő évben a palotában az új d'Orléans hercegnő életet adott egy lánynak Marie Louise d'Orléansnak. Házasságuk után a palota az Orléans-ház fő rezidenciája lett.

A hercegnő létrehozta a palota díszkertjeit, amelyről azt állították, hogy Párizs kertjei közül az egyik legszebb volt. Az új hercegi pár uralma alatt a Royal Palota a főváros szociális központjává vált.

A Royal Palota királyi összejövetelei híresek voltak, mind a fővárosban mind pedig Franciaországban. Ezeken az összejöveteleken a francia társadalom (créme de la créme volt. A vendégek között szerepeltek a királyi családok fő tagjai, mint például az osztrák Anne királynő (Anya Királynő), a Montepensier hercegnő, a Condé és a Conti hercegek. Philippe kedvencei szintén gyakori látogatók voltak.

A palotát felújították és új lakrészeket hoztak létre a hercegnő lányai és munkatársai számára. Számos nő, akik később XV. Lajos király kedvencei közé tartoztak, az udvartarásból származott; Louise da La Valliére, aki 1663-ban és 1665-ben két fiú gyermeket szült a királynak. Françoise-Athénaïs, Marquise de Montespan aki helyettesítette Louise-t, és Angélique de Fontages aki Orléans második hercegnőjénél szolgált.

1670-ben Henrietta Anne halála után a herceg elvette a második feleségét Palatine hercegnőt, aki inkább Château de Saint-Cloud-ban lakott. Ezért Saint-Cloud lett a fő lakóhelye a hercegnő legidősebb fiának és ő lett az Orléans-ház örököse. Philippe Charles d'Orléans duc de Chartes néven volt ismert.

Françoise Marie de Bourbon, Orléans hercegnőSzerkesztés

 
François d'Orbay, 1692 általános terve

1692-ben Chartres herceg és Francoise Marie de Bourbon házasságának alkalmával Mademoiselle de Blois, XIV.Lajos és Madame de Montespan legitimált lányának a király átíratta a Royal Palotát öccsére.

A mennyaszony kényelme érdekébe új lakásokat építettek és bútoroztak a kelet felé néző szárnyban, a rue de Richelieu mellett. Philippe ebben az időben bízta meg a galériát híres Orléans festménygyűjteményével, amely a nyilvánosság számára könnyen hozzáférhető volt. Jules Hardouin-Mansart volt az építész és ennek a rekonstrukciónak a költségei 400 000 livr volt. Hardouin-Mansart asszisztense Francois d'Orbay elkészített egy általános helyszíni tervet, amely bemutatta a Royal Palotát mielőtt ezeket a módosításokat elvégezték. A tervben látható kertet André Lenotre tervezte.

Madame de Montespan elbnocsátása és utódjának megérkezése után, Madame de Maintenon megtiltott minden szórakozást Versailles-ben és a Royal Palota ismét egy társadalmi esemény volt. Amikor Orléans herceg 1701-ben meghalt, fia lett az Orléans-ház vezetője. Az új Orléans herceg és hercegnő a Royal Palotába költözött. Először két lányuk Charlotte Aglaé d'Orléans, később Modena hercegnő és Louis Diane d'Orléans majd Conti hercgegnő született ott.

Vásárlás arcadeSzerkesztés

Körülbelül egy évtized alatt a palota egyes részeit bevásárló árkádokká illetve. játéktermekké alakították át, amelyet a 18. századi párizsi társadalmi és gazdasági élet központjává váltak. Az Arábia bazár ihlette Galerie da Bois, a Royal Palota végét összekötő faüzletek sorozatát először 1786-ban nyitották meg. A párizsiak számára, akik a járdák tényleges hiányában éltek, az utcák veszélyesek és piszkosak voltak; az árkádok üdvözlő kiegészítése volt az utcai tájnak, mivel biztonságos helyet teremtett ahol a párizsiak nézelődhettek és szocializálódhattak. Így kezdődött a Royal Palota, amit Bertrand Lemoine építészettörténész úgynevezett l'Ére des pssages couverts-nak vagyis árkád korszaknak nevezett, mely 1786 és 1935 között átalakította az európai vásárlási szokásokat.

Az előkelő kategória illetve osztály vonzására tervezett Royal Palota a luxuscikkeket viszonylag magas árakon értékesített. Az árak azonban soha nem voltak visszatartó erejűek, mivel ezek az árkádok voltak a vásárlás és a látnivalók helye. Az árkádok ill. játéktermek a vásárlóknak ígéretet tettek arra, hogy a zárt tér távol helyezkedik a zajos és piszkos utcákat jellemző káosztól; egy meleg száraz hely az elemektől távol van és egy biztonságos menedéket nyújt, ahol az emberek szocializálódhatnak és a szabadidejüket tölthetik. Az árkádokban működő korzó a feltörekvő előkelő osztályok számára a 18. századi szórakoztató szórakozás lett.

Egy évtized alatt új játéktermek nyíltak meg Palais helyszínén, amelyet kertek,üzletek és szórakoztató helyek komplexumaivá alakítottak,melyek az udvar külső kerületén az eredeti oszlopok alatt helyezkedtek el. A környéken mintegy 145 butik, kávézó, szalon, fodrászat, könyvesbolt, múzeum és számos frissítő kioszk, valamint két színház volt található. Az olyan luxuscikkekre specializálódott, mint a finom ékszerek, szőrme, festmények és bútorok amelyek vonzóak a gazdag elit számára. A Palais komplexumból működő kiskereskedők voltak az elsők Európában, akik rögzített árakat fogadtak el és így ügyfeleiket megkímélték a zűrzavaros cserekereskedelemtől.

Az üzletek hosszú külső üveg ablakokkal voltak felszerelve (gyakorlatilag az üzlet üvegezése akkoriban Párizsban ismeretlen volt) amelyek lehetővé tették a feltörekvő előkelő osztályok számára,hogy a kirakatban nézelődjenek és élvezzék fantáziálásaikat, még akkor is, ha nem voltak képesek megfizetni a magas kiskereskedelmi árakat. Így a Royal Palota lett az első példa egy új stílusú vásárlási árkádra,amelyet mind az arisztokrácia, mind a középosztály kedvelt. Nappal a galériák, könyvesboltok, szalonok, kávézók és éttermek fontos összejöveteleknek helyei voltak az arisztokrácia, az értelmiségiek, a hallgatók és a finanszírozók számára. Éjszaka a liberálisok, ügyeletes katonák és prostituáltaké vált, akik közül sokan béreltek lakást az épületben. Továbbá a királyi palota küszöbén sarlatánoknak, kaszinóknak, hasbeszélőknek,striciknek és prostituáltaknak tartottak bíróságot. Mindenekelőtt a kifinomult beszélgetés helyszíne volt, amely a szalonok, kávézók és könyvesboltok körül forgott, valamint a párizsi társadalmi élet központja lett.

A La Régence és XV. Lajos uralmaSzerkesztés

 
Palais-Royal és kertjei Turgot térképén, 1739. Maga a palota homlokzata a kis téren

XIV- Lajost halála után, 1715-ben 5 éves unokája követte. Orléans hercege a fiatal XV. Lajos régensévé vált,amikor az ország kormányát a Royal Palotába állították fel, míg a fiatal király a közeli Tuileries palotában élt. A Royal Palotában volt a mintegy 500 festményből álló csodálatos Orléans művészeti gyűjtemény, melyet nyilvános megtekintésre rendeztek, amíg 1791-ben külföldre adtak el. A kormányzás után a palota társadalmi élete sokkal enyhébbé vált. XV. Lajos visszaállította a bíróságot Versaillesben és Párizs ismét figyelmen kívül hagyták. Ugyanez történt a Royal Palotával; Louis d'Orléans mint Orléans új hercege és fia Louis Philippe a másik családi rezidenciában élt, Saint Cloudban, amely Palatine hercegnő 1722-es halála óta üres volt.

A Royal Palota hamarosan Louise Henriette de Bourbon hírhedt vitáinak helyszíne lett, aki 1743-ban feleségül ment Louis Philipphez. Új lakásokat (a Rue-de-Valois szárny északi részén) hoztak létre az 1750-es évek elején Pierre Contant d'lvry építész által. 1759-ben 32 éves korában halt meg. II. Orléans Louis Philippe édesanyja volt, később Philippe Égalité néven volt ismert.

A Palais II. Louis Philippe vezetése alattSzerkesztés

Néhány évvel Louise Henriette halála után férje titokban feleségül vette szeretőjét, a szellemes marquise de Montessont, és a pár a Château de Sainte-Assise kastélyban élt, ahol 1785-ben meghalt. Közvetlenül halála előtt befejzte a Saint Cloud kastély értékesítését Marie Antoinette királynénak. II. Louis Philippe d'Orléans az Orléans-ház lett. Saint Cloudba született, később a Royal Palotába költözött és itt élt feleségével a jómódú Louise Marie Adélaide de Bourbon akit 1769-ben feleségül vett. A pár leidősebb fia III. Orléans Louis-Philippe volt,aki itt született 1773-ban.

II. Louis Philippe, aki 1780-tól kezdve irányította a Royal Palotát és 1781 és 1784 között kibővítette és áttervezte az épület komplexumát és a palota kertjét. 1780-ban úgy döntött, hogy a rezidenciát kiskereskedelmi forgalomba hozza, az oszlopsor alatti területeket bérbeadta a kiskereskedők és a szolgáltatók számára, valamint 1784-ben a Royal Palota kertjei és a környező épületei bevásárló és szórakoztató komplexumként nyíltak meg a nagyközönség számára. A " corps de logis" továbbra is az Orléans magántulajdonában állt, a nyilvános kertjeit körülvevő árkádokban 145 butik,kávézó,szalon,fodrászat,könyvesbolt,múzeum és számtalan frissítő kioszk volt. Ezek a kiskereskedelmi üzletek lucuscikkeket, például ékszereket,szőrmét,festményeket és bútorokat értékesítettek a gazdag eitnek. Az üzletek hosszú üveg ablakokkal voltak felszerelve, amelyek lehetővé tették a feltörekvő középosztályok számára, hogy a kirakatot nézzék és élvezzék a fantáziájukat. Így a Royal Palota az első új típusú vásárlói árkádok közé tartozott és népszerű helyszínévé váltak a gazdagok számára, hogy összegyűljenek, társadalmi életet éljenek és élvezzék a szabadidejüket.Az átalakított palotakomplexum Párizs egyik legfontosabb piacterévé vált. Az arisztokrácia, a középosztályok és az alsó rend is kedvelte. Hírneve elismerte, hogy a kifinomult beszélgetés (szalonok,kávézók és könyvesboltokban), a szégyentelen vitatkozás, valamint a szabadkőműves tevékenség melegánya volt.

A Palais-Royal színházaiSzerkesztés

 
A Palais-Royal terve a színházzal a keleti szárnyban (Blondel, Architecture françoise, 1754)

A Palota tartalmazta Párizs egyik legfontosabb színházát is, a Saint Honoré rue keleti szárnyában (azon a helyen ahol nyugatra helyezkedik el a Nyugati rue-tól). 1637 és 1641 között épült Lemercier tervei alapján, eredetileg Palais bíboros vagyis Cardinal nagycsarnokának hívták. A színházat később a Moliére együttese használta, 1660-ban ekkor Théâtre du Palais-Royal néven vált ismertté. Moliére 1673-as halála után a színházat Jean-Baptiste Lully vette át, aki az Académie Royale de Musique nevet használta (Párizsi Opera akkori hivatalos neve).

Az Opera színházat 1763-ban tűz pusztította el, de Pierre-Louis Moreau Desproux építész tervei alapján építették újra egy kissé távolabbbi keletre fekvő helyszínen (ma a Valois rue található ott) és 1770-ben nyitották meg újra.Ezt a második színházat az Opera használta 1781-ig, amikor egy tűz ismét elpusztította. de ezúttal nem építették újra. Moreau Desproux a Royal Palota szomszédos fennmaradt bejárati homlokzatait is megtervezte.

II. Louise Philippe kérésére röviddel ezután két új színházat építettek a Royal Palota komplexumban. Midkét új színház Victor Louis építész tervezte,aki szintén megtervezte a komplexum kerti galériáit is. Az első színház, amelyet 1784. október 23-án nyitottak meg, eg kis bábszínház volt a kertek északnyugati sarkában, a Galerie de Montpensier és a Galerie de Beajolois kereszteződésénél. Kezdetben Théâtre des Beaujolais néven, majd Théâtre Montansier néven vált ismertté, ezt követően Victor Louis kibővítette a színjátékok és az operák előadásait. Később, a forradalom politikai zűrzavarával a színház sok más néven volt ismert. 1812-ben kávézóvá alakították át előadásokkal, majd 1831-ben nyitották meg újra színházként amikor a Théâtre du Palais Royal nevet kapta, amely napjainkban is ismert.

II.Louise Philippe második színháza nagyobb volt és a komplexum délnyugati sarkában, a rue de Richelieu mellett található. Eredetileg az opera számára szánták, de a társaság megtagadta a beköltözést. Ehelyett felajánlotta a Théâtre des Variétés-Amusantes-nek, korábban a körúton, de 1785. január 1-je óta eg ideigenes színházban játszák a Royal Palota kertjében. A társaság nevet változtatott Théâtre du Palais Royalra 1789. december 15-én, később átköltözött egy új színházba, amit 1790. május 15-én nyitottak meg. 1791. április 25-én a királyellenes Comédie-Française frakció Talma vezetésével elhagyta a társaság a színházat a bal parton (akkoriban Théâtre de la Natio néven ismert,de ma Odéon néven ismert) és csatlakozott a társaság a rue de Richelieu-nál, amely azonnal megváltoztatta a nevét Théâtre Francais de Richelieu-re. A Francia Köztársaság 1792. szeptemberi alapításával a színház meve ismét Théâtre de la République-re változott. 1799-ben a felosztott társaság tagjai újraegyesültek a Royal Palotában, és a színház hivatalosan Comédie-Française, más néven Théâtre Française néven vált ismertté, amit mai napig megőriz.

Palais de l'Égalité és a forradalomSzerkesztés

A forradalmi időszakban Philippe d'Orléans Philippe Égalité néven vált ismertté, és a Palais de l'Égalité mellett uralkodott ami a forradalom radikálisabb szakaszában is ismert volt, és népszerűvé tette magát Párizsban amikor kinyitotta a Palota kertjeit a párizsiak számára, és a klasszicista építészt, Victor Louist megkérte, hogy építse újra a palotakertek körüli szerkezeteket, amelyek a házak szabálytalan hátulját képezték a környező utcákkal szemben és a kerteket szabályos oszlopsorokkal zárja be, ahol elegáns üzletek sorakoztak fel (az egyikben Charlotte Corday megvette azt a kést, amelyet később Jean Paul Marat leszúrásához használt).

A galéria mentén a második emeleti negyedben az éjszakai hölgyek és a szerencsejáték kaszinók voltak. A galériák mindkét végén színház volt; a nagyobbik a Comédie-Françoise, az állami színházi társaság székhelye,mivel Napóleon 1812. október 15-én a Moscou-i közigazgatási szerv átszervezését lezárta, amely 87 cikket tartalmaz. A Royal Palota legelső színházát Lemercier építette Richelieu bíboros számára és 1641-ben nyitotta meg. XIV. Lajos uralma alatt a színház Moliére színjátékát rendezte 1660-tól egésze Moliére haláláig 1673-ig,majd az Opera Jean Baptiste Lully irányítása alatt működött. Az 1780-as évektől 1837-ig a palota ismét a párizsi politikai és társadalmi ármány központja, valamint a legnépszerűbb kávézók helyszíne. A történelmi " Le Grand Véfour" étterem továbbra is ott van. 1786-ban egy filozófiai amatőr felállított egy déli ágyút Párizs első délkörén amelyen a nap déli sugarali áthaladva egy lencsén meggyújtotta az ágyú biztosítékait. A déli ágyú még mindig a Royal Palotánál áll, bár az eladó nők többsége eltűnt, akik Abbé Dellille vonalait ihlette.

'Ebben a kertben sem a mezőkkel sem a rétekkel, sem az erdőkkel, sem a virágokkal nem találkozunk. És ha megzavarja az erkölcsöt legalább az árát át lehet állítani'

De Sade a Hálószoba filozófiájában (1795) a palota előtti területeket a progresszív brosúrák eladásának helyére utalt.

A herceg halála után a palota tulajdonjoga az államra esett, ahonnan Palais du Tribunatnak hívták.

 
Palais Royal Gardens: Az 1863-as Párizsból származó útmutató ábrázolja a látszólagos skálát. A modern ültetés fenntartja a gyep, a szökőkutak és a fák.

Bourbon helyreállításaSzerkesztés

A Bourbonok helyreállítása után a Royal Palotában a fiatal Alexandre Dumas állást kapott a hatalmas duc d'Orléans irodájában, aki a helyreállítás után visszanyerte a palota irányítását. A második birodalom alatt a Royal Palota otthona volt a Bonaparte család kadéti agának, amelyet Napóleon herceg, III. Napóleon unokatestvére képviselt.

A mai Palais-RoyalSzerkesztés

 
A Nathalie Pernette társaság táncosai 2017 májusában előadják a La Figure du Baiser táncdarabját <i id="mwAUQ">a Buren oszlopain,</i> a Palais-Royal épületében. [1]

Ma a Palais-Royal fogadja a Conseil d'Étatot, az Alkotmánytanácsot és a Kulturális Minisztériumot . A kert hátulján, a Palais-királytól északra, a Rue de Richelieu-nál található a Bibliothèque nationale de France régebbi épülete.

A palota nagyobb belső udvarában, a Cour d'Honneur-ban 1986 óta található Daniel Buren helyspecifikus műalkotása, a Les Deux Plateaux, Les Colonnes de Buren néven ismert.

Palais BrionSzerkesztés

Az Orléans-ház nem foglalta el az északkeleti szárnyot, ahol eredetileg az osztrák Anne élt, hanem inkább a főépülettől nyugatra fekvő Brion-palaisban tartózkodott, ahol a jövőbeli kormányzó, apja halála előtt, Gilles-Marie megbízást adott Oppenord díszíti a nagyszerű apartmanot könnyű és élénk stílusú újjáépítésben, amely a rokokóra utalt . Ezeket, valamint a Regent barátságosabb apartmanjait, valamint a Coypel virgiliai alanyokkal festett galériáját mind 1784-ben lebontották a Théâtre-Français, ma a Comédie-Française telepítéséhez.

A Brion palaisot, a Richelieu rue mentén álló, a Palais-Royaltól nyugatra fekvő külön pavilont XIV. Lajos vásárolta meg Richelieu bíboros örököseitől. Louis csatlakoztatta a Palais-Royal-hoz. A Brion palotájában Louise de La Vallière szeretője maradt, míg a Madame de Montespannel való viszonya még mindig hivatalos titok volt.

Később az ókori régiségek gyűjteményét a Brion-palotában helyezték el, 1673-ban kinevezett művészkritikus és hivatalos bírósági történész, André Félibien gondozása alatt.

JegyzetekSzerkesztés

  1. ^ a b c  La Belle Franciaország . USA: Vintage. o.   . Letöltve 2010.12.07.  
  2. ^  Herbermann, Charles, szerk. (1913). "Jacques Lemercier". Katolikus Enciklopédia . New York: Robert Appleton Company.
  3. Parmele, Mary Platt (1906). Franciaország rövid története . New York: C. Scribner fiai. 142–143.
  4. ^ a b A Nap királya: Philippe, Orléans hercege, Nancy Nicholas Barker
  5. ^ Rudeck 2010.
  6. ^ Nancy Nicholas Barker, a Napkirály testvére: Philippe, Orléans hercege .
  7. ^ A napkirály , a Hon. Nancy Freeman-Mitford
  8. Mitchell, I., Hagyomány és innováció az angol kiskereskedelemben, 1700-1850, Routledge, Oxon, p. 140
  9. ^ Conlin, J., Két város története: Párizs, London és a modern város születése, Atlantic Books, 2013, 2. fejezet; Willsher, K., "Párizsi Galeries de Bois, a Modern Bevásárlóközpont prototípusa" [50 épületből álló városok története, 6. nap], 2015. március 30.
  10. ^ Lemoine, B., Les Passages Couverts , Párizs: Párizs művészeti művészetének átalakítása [AAVP], 1990. ISBN 9782905118219.
  11. ^ Byrne-Paquet, L., A bomlás sürgetése: A vásárlás társadalmi története, ECW Press, Toronto, Kanada, 90–93. Mitchell, I., Hagyomány és innováció az angol kiskereskedelemben, 1700–1850, Routledge, Oxon, p. 140
  12. ^ Byrne-Paquet, L., A bomlás sürgetése: A vásárlás társadalmi története, ECW Press, Toronto, Kanada, 90–93.
  13. ^ Conlin, J., Két város története: Párizs, London és a modern város születése, Atlantic Books, 2013, 2. fejezet; Willsher, K., "Párizsi Galeries de Bois, a Modern Bevásárlóközpont prototípusa" [50 épületből álló városok története, 6. nap], 2015. március 30.
  14. ^ Byrne-Paquet, L., A bomlás sürgetése: A vásárlás társadalmi története, ECW Press, Toronto, Kanada, 90–93.
  15. ^ Ayers 2004, p. 47.
  16. ^ Byrne-Paquet, L., A bomlás sürgetése: A vásárlás társadalmi története, ECW Press, Toronto, Kanada, 90-93.
  17. ^ Ayers 2004, 47–48.
  18. ^ Clark 1998, 1–2., 19–20.
  19. ^ Pitou 1983, kötet 1., 13., 26–30. Oldal; Ayers 2004, 47–48.
  20. ^ Hemmings 1994, p. 37; Wild 2003; a nyitónapot lásd a „Beaujolais (théâtre des)” bejegyzésben, Lecomte 1905, p.15 .
  21. ^ Wild 2003; Ayers 2004, 47–48. lásd még a „Variétés (théâtre des)” első bejegyzését 1903. évi Lecomte-ban, p. 55. o ., Valamint a „Palais-Royal (2 e théâtre du)” bejegyzés a 47. oldalon .
  22. ^ Netter 1996, 69–70. Hemmings 1994, 60–63. lásd még a "Variétés-Amusantes" bejegyzés 1903. évi Lecomte-ban, p. , 55. o. , És a „Français de la rue Richelieu” bejegyzés az 1. oldalon. 29 ..
  23. ^ a b Segard; Testard (1814). Párizs nyilvános épületeinek festői képei , p. 9. London: Gale, Curtis és Fenner. Megtekintés a Google Könyvekben .
  24. ^ Bouchard, Alfred (1878). La langue théâtrale: szókincs, leíró és anekdotikus kifejezés, valamint a témához való választás , p.83 (franciául) . Párizs: Arnaud et Labat. Megtekintés a Google Könyvekben .
  25. ^ Typhenn Le Guyader, "A meghívó aux rekonstruálja a Baiser de Nathalie Pernette figuráját" , ResMusica, 2017. május 19.
  26. ^   Beérkezett 2007-05-30 .

ForrásokSzerkesztés

  • Ayers, Andrew (2004). Párizs építészete . Stuttgart: Axel Menges. ISBN 9783930698967.
  • Clarke, Jan (1998). A párizsi Guénégaud Színház (1673–1680). Első kötet: Alapítás, tervezés és gyártás. Lewiston, New York: Az Edwin Mellen Press. ISBN 9780773483927.
  • Fauquet, Joël-Marie, szerkesztő (2001). Zenei szótár és franciaország a XIX . Párizs: Fayard . ISBN 9782213593166.
  • Hemmings, FWJ (1994). Színház és állam Franciaországban, 1760–1905 . New York: Cambridge University Press. ISBN 978-0-511-00042-3. ISBN 978-0-521-03472-2 (2006. évi újrahasznosított változat).
  • Kennedy, Emmet; Netter, Marie-Laurence; McGregor, James P .; Olsen, Mark V. (1996). Színház, opera és közönség a forradalmi Párizsban . Westport, Connecticut: Greenwood Press. ISBN 978-0-313-28960-6.
  • Lecomte, Louis-Henry (1905). Histoire des théâtres 1402–1904. Közlemény préliminaire . Párizs: Daragon. Megtekintés a Google Könyvekben .
  • Netter, Marie-Laurence (1996). "Színházak és rendezőik" Kennedy et al. 1996, 65–73.
  • Pitou, Spire (1983–1990). A párizsi opéra: Operák, balett, zeneszerző és előadóművészek enciklopédia (3 kötet). Westport, Connecticut: Greenwood Press. <ISBN 978-0-686-46036-7.
  • Rudeck, Claudia (2010). "Aile de la galerie du Palais-Royal", 417–420. Oldal, Jules Hardouin-Mansart 1646–1708, szerkesztette Alexandre Gady. Párizs: Éditions de la Maison des sciences de l'homme. ISBN 9782735111879.
  • Wild, Nicole (2003). "Palais-Royal, Théâtre du", Fauquet, 2003, p. 932.
  • Ayers, Andrew (2004). Párizs építészete . Stuttgart: Axel Menges. ISBN 9783930698967.
  • Clarke, Jan (1998). A párizsi Guénégaud Színház (1673–1680). Első kötet: Alapítás, tervezés és gyártás . Lewiston, New York: Az Edwin Mellen Press. ISBN 9780773483927.
  • Fauquet, Joël-Marie, szerkesztő (2001). Dictionnaire de la musique en France au XIX e siècle. Párizs: Fayard . ISBN 9782213593166.
  • Hemmings, FWJ (1994). Színház és állam Franciaországban, 1760–1905 . New York: Cambridge University Press. ISBN 978-0-511-00042-3. ISBN 978-0-521-03472-2 (2006-os újrahasznosított papír).
  • Kennedy, Emmet; Netter, Marie-Laurence; McGregor, James P .; Olsen, Mark V. (1996). Színház, opera és közönség a forradalmi Párizsban . Westport, Connecticut: Greenwood Press. ISBN 978-0-313-28960-6.
  • Lecomte, Louis-Henry (1905). Histoire des théâtres 1402–1904. Közlemény préliminaire . Párizs: Daragon. Megtekintés a Google Könyvekben .
  • Netter, Marie-Laurence (1996). "Színházak és rendezőik" Kennedy et al. 1996, pp.   65-73.
  • Pitou, Spire (1983–1990). A párizsi opéra: Operák, balett, zeneszerző és előadóművészek enciklopédia (3 kötet). Westport, Connecticut: Greenwood Press. ISBN 978-0-686-46036-7.
  • Rudeck, Claudia (2010). "Aile de la galerie du Palais-Royal", pp.   Jules Hardouin-Mansart, 1646–1708, 417–420, szerkesztette Alexandre Gady. Párizs: Éditions de la Maison des sciences de l'homme. ISBN 9782735111879.
  • Wild, Nicole (2003). "Palais-Royal, Théâtre du", Fauquet, 2003, p.   932.

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a Palais-Royal című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.