A Phaedra a német Tangerine Dream együttes ötödik albuma.

Tangerine Dream
Phaedra
Stúdióalbum
Megjelent 1974. február 20.
Felvételek 1973. december, The Manor
Stílus elektronikus zene, ambient, krautrock
Hossz 37:34
Kiadó Virgin
Producer Edgar Froese
Kritikák
Tangerine Dream-kronológia
Atem
(1973)
Phaedra
(1974)
Rubycon
(1975)

Ez volt az első lemez, amin hallható a zenekar akkor új, mára klasszikussá vált szekvenszer-alapú hangja (az, ami a következő lemezeken fokozatosan felváltotta a berlini iskola-hangzást, bár itt még csak bizonyos szakaszokon uralkodik, másutt visszatér az experimentális / free-jazz / krautrock hangzásvilág). Ezzel az albummal vették kezdetüket az együttes nemzetközi sikerei, és az első volt, amit a brit Virgin kiadó gondozott. 15. lett a brit slágerlistán, és 15 hétig maradt rajta. Tette ezt úgy, hogy sosem játszották a rádiók, az alkotás híre szájról szájra járt. Ausztráliában aranylemez lett, ám meglepő módon Németországban mindössze 6000 példány kelt el belőle. Az Alpha Centauriból majdnem négyszer ennyi fogyott.

A címadó szám alapja egy improvizáció, ami a stúdióban keletkezett, és akaratlanul is megmutatja a korabeli szekvenszerek korlátait. Ahogy a felszerelés felmelegszik, némelyik oszcillátor elhangolódik (akkoriban ezek nagyon érzékenyek voltak a hőmérsékletre), és ez felelős néhány változásért a darab vége felé.

A Phaedrán és a Movements Of A Visionary-n hallhatjuk Christopher Frankét a Moog-szekvenszert kezelni, egyfajta basszusgitár-pótlékként. A Mysterious Semblance At The Strand Of Nightmares című számon Edgar Froese Mellotronon szólózik, ami áradó vonóshangzásra lett beállítva. A Sequent C' egy rövid, de emlékezetes darab Peter Baumanntól, aki a felvételen fuvolán játszik, visszhangosítva.

Az album szerepel az 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvben.

Az album dalaiSzerkesztés

  CímSzerző(k) Hossz
1. PhaedraFroese, Franke, Baumann 17:45
2. Mysterious Semblance At The Strand Of NightmaresFroese 9:55
3. Movements Of A VisionaryFroese, Franke, Baumann 8:01
4. Sequent C'Baumann 2:18

KözreműködőkSzerkesztés

  • Edgar Froese – mellotron, basszusgitár, VCS3 szintetizátor, orgona, borítótervezés
  • Christopher Franke – moog szintetizátor, billentyűsök, VCS3 SA
  • Peter Baumann – orgona, elektromos zongora, VCS3 szintetizátor, fuvola
  • Phil Becque – hangmérnök

Érdekesség, hogy az album eredeti kiadásának borítójának alapja az egyik tag, Froese saját festménye volt.[1]

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

  • Berling, Michael: Phaedra. [1] Voices On The Net. hozzáférés: 2007. december 19.
  • Dimery, Robert (2006) 1001 Albums You Must Hear Before You Die [2][halott link] ISBN 0789313715 hozzáférés: 2008. február 15.

Külső hivatkozásokSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

  • Phaidra (mitológiai alak, címadó)

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Phaedra (album) című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.