Picasso Branch

A Picasso Branch nevű popegyüttes 1999 januárjában alakult. Az együttes megalakulása Kozso nevéhez fűződik. Az Álmodj rólam című maxilemez után jelent meg a Picasso Branch debütáló albuma 1999 májusában. A második kislemez 1999 szeptemberében jelent meg. Romantikus stílusú volt a hangzása, többek közt ezen az albumon jelent meg a Belehalok, ha Te nem szeretsz című dal is.

Picasso Branch
Információk
EredetMagyarország
Aktív évek1999-2002
Műfajpop
Kapcsolódó előadókKozso, Bebe
Tagok
Mark
Ricky
T.G. (Száraz Tamás)
Korábbi tagok
Tim
Bebe (Abebe Dániel)
SablonWikidataSegítség

Története

szerkesztés

Az eredeti elképzelés szerint egy Wham! típusú duó lett volna, amelyet a castingon kiválasztott Bebe (a Back II Black énekese) és Ricky alkottak volna. Nem sokkal később a producer úgy döntött, hogy csinál egy másik öttagú fiúcsapatot a Shygys mellé. Ekkor került a csapatba Tommy G. (Száraz Tamás), Mark és Tim.[1] 2000 májusában az együttesen belül tagcsere történt. Ezek után jelent meg a Picasso Branch 2. című lemez. Ezt a lemez a Gyere még című kislemez követte. A dalhoz készült videóklipet milánói modellekkel forgatták az együttes tagjai. 2000 végén jelent meg a második maxilemezük, Soha ne add fel címmel.

2001-ben újabb tagcsere történt, majd májusban megjelent a harmadik kislemezük, Várj címmel. 2000 szeptember végén készült el a harmadik lemez Minden pillanat címmel. 2001 októberében készült el a Veled álmodtam című maxilemez, majd 2002-ben az együttes végleg feloszlott.

A Picasso Branch lemezei

szerkesztés
  • Álmodj rólam (1999)
  • Picasso Branch (1999)
  • Picasso Branch 2. (2000)
  • Várj! (2000)
  • Minden pillanat (2001)
  1. A legjobb rendezvényzenekarban tanult Nkuya Sonia - Interjú. bulistar.hu, 2014. július 19. [2018. szeptember 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. június 10.)