Puskás Ferenc Általános Iskola

(Puskás Ferenc Általános Iskola (Kispest) szócikkből átirányítva)

A Puskás Ferenc Általános Iskola egy, Kispesten létesült és működő iskola.

Puskás Ferenc Általános iskola

Alapítva1979.
HelyMagyarország, Kispest
Korábbi neveiBerzsenyi utcai, Berzsenyi Dániel
TípusÁltalános iskola
IgazgatóBihari Péter
OM-azonosító035138
Elérhetőség
Cím1191 Budapest, Berzsenyi u. 8.
A Puskás Ferenc Általános iskola weboldala

Az iskola elhelyezkedése szerkesztés

A Puskás Ferenc Általános Iskola Kispesten, közvetlen az Ady Endre út, és a Wekerletelep mellett helyezkedik el. Jól megközelíthető az 50-es, valamint a 42-es jelzésű villamossal.

Története és működése szerkesztés

Az iskolát eredetileg Berzsenyi utcai Általános Iskola néven, 1979-ben alapították a Nemzetközi Gyermekév keretében. Az alapítás után néhány év múlva keresztelték át az iskolát először Berzsenyi Dániel Általános iskola névre, majd 2008-ban újabb névváltoztatásra került sor, mikor az intézmény a két éve elhunyt labdarúgó, Puskás Ferenc nevét vette fel. Az átnevezéssel egy időben az iskola aulájában elhelyezték a Honvéd labdarúgójának mellszobrát, amit az átkeresztelés napján meg is koszorúztak.

Az iskola 2009-ben ünnepelte alapításának 30-ik évfordulóját, amit a rákövetkező évben ünnepeltek és megemlékezést tartottak, amin részt vettek az iskola előző igazgatói, tanárai. Az iskola a Puskás elnevezéssel együtt elhatározta, hogy az iskolában kiemelt szerepet szentelnek a sportfoglalkozásoknak, ma a labdarúgáson, kosárlabdán, úszáson, táncon kívül még számos más sportolási és egyéb szabadidős tevékenység lehetőségét biztosítják az intézmény falain belül, emellett az iskolában működik logopédiai foglalkozás is. .

Az iskola könyvtára fejlettnek mondható. Fejlettségét mutatja, hogy több mint 33 ezres könyvtári egységből áll.

Az iskola Igazgatósága az 1990-es években létrehozta a Produkció Diákszervezetet, ami a tagok által befizetett pénzösszegből az iskolai, kerületi és egyéb versenyek helyezettjeit és az arra érdemeseket támogatja és jutalmazza.

Az iskolát támogatja az Egyszer élsz, hogyan élsz alapítvány.

Források szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés