Radmila Matejčić

Radmila Matejčić (Banja Luka, 1922. október 7. – Fiume, 1990. augusztus 20.), boszniai származású horvát régész, művészettörténész, egyetemi tanár.

Radmila Matejčić
Született	1922. október 7. Banja Luka
Elhunyt	1990. augusztus 20. (67 évesen) Fiume
Állampolgársága	jugoszláv
Foglalkozása	régész egyetemi oktató művészettörténész
Iskolái	Zágrábi Egyetem
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

A boszniai Banja Lukán született 1922. október 7-én, és itt járt 1928-1932 között általános iskolába, majd 1932-1941 között középiskolába. Ezt követően beiratkozott a Zágrábi Egyetemre, művészettörténet szakra, a háború éveiben pedig Banja Luka és Zágráb múzeumi intézményeiben dolgozott. Végzős diákként 1946-tól 1947-ig a prijedori reálgimnáziumban tanított, majd férjhez ment Marijan Matejčićhez (aki 1920-ban született Crikvenicában), és 1948-ban Zágrábba került. 1950-ben szerzett diplomát a Zágrábi Egyetem Filozófiai Karán művészet- és kultúratörténet, valamint klasszikus régészet szakon.

Miután férje elvégezte radiológiai szakirányt, vele együtt Fiuméba helyezték át. Itt könyvtárosként kezdett dolgozni a Tudományos Könyvtárban (ma Egyetemi Könyvtár). Első írása Leonardo da Vinci születésének 500. évfordulójára készült (a Riječki list, 1952. március 16-iki számában). Ebben az időszakban egyesült a Fiumei Várostörténeti Múzeum és a sušaki Horvát Tengermellék Múzeum, és az új intézmény a Horvát Tengermellék Múzeum Rijeka nevet kapta, majd 1953-ban Rijekai Nemzeti Múzeum néven működött. 1952 szeptemberében Radmila Matejčić lett rövid időre a múzeum megbízott vezetője, 1954-től pedig a régészeti osztályt vezette. Ettől az évtől kezdődtek régészeti feltárásai. Kutatásainak első nagy területe a vinodoli Križišće-Veli Dol lelőhely volt, ahova a későbbi évtizedekben is többször visszatért. A második nagy terület, ahol kutatásokat végzett, az Ilovik-sziget közelében volt 1963-ban. Innét az évek során összesen mintegy 140 amfora került a múzeumba. 1964-ben az egykori Kormányzó palota parkjában az addig az alagsorban őrzött kőemlékekből lapidáriumot rendezett be egy 32 oldalas katalógussal kísérve.

1966-ban beiratkozott a Zágrábi Egyetem Filozófiai Karának barokk művészeti posztgraduális képzésére, majd 1970-ben védte meg a „Sakralni spomenici barokne dobi u Rijeci” (A barokk szakrális emlékei Fiuméban) című diplomamunkáját. 1976-ban ugyanezen a karon doktori címet szerzett „Barok u Istri, Rijeci i Hrvatskom primorju” (A barokk az Isztrián, Fiumében és a Horvát Tengermelléken) című disszertációjával, amelyet 1977. március 23-án védett meg. Közben a vicenzai Andrea Palladio Központban három építészettörténeti kurzust végzett (1967, 1969 és 1979). A nemzetközi konferenciákon és különféle szakmai kapcsolatok során németül, franciául és olaszul beszélt.

Miután 1980-ban Ante Meštrovićot nevezték ki a múzeum igazgatójává, úgy döntött, elhagyja az intézményt, ahol kitörölhetetlen nyomot hagyott. 1980. december 16-án került át a Fiumei Egyetem Pedagógiai Karára, de nem került ismeretlen környezetbe, mert egy éve részmunkaidőben docensként már itt tanított. Itt az őskori és régebbi történelmi időszakok művészete és kultúrája, a reneszánsz művészete és a barokk művészete tárgyában tartott előadásokat. A többórás vizsgái a mai napig legendásak, mellyel nem a diákok kimerítése volt a célja, hanem a beszélgetés, mint lehetőség, hogy többet tanuljanak. 1981. október 24-én az egyetem rendes tanára lett. Az 1982-es évi munkáját két könyvvel koronázta meg. Az első könyv az ezer oldalas (!) „Barok u Hratskoj” (A barokk Horvátországban) címmel jelent meg, melyben társszerzője volt a neves művészettörténészeknek Anđela Horvatnak és Kruno Prijateljnek. A közösen írt műben a „Barok u Istri i Hrvatskom primorju” (A barokk Isztrián és a Horvát Tengerparton) című fejezet szövege a 385-648 oldalakat fedi le, és tulajdonképpen egy könyv a könyvben. Ugyancsak ebben az évben jelent meg az „Ars aesculapii”, amelyet férjével, Marijan Matejčić-tyal írt, és amely rendkívül precízen foglalkozott a kvarneri egészségkultúra történetével. 1987-ben kiadott egy turisztikai monográfiát „Crikvenica, područje općine” (Crikvenica, a község területe) címmel, ezzel adózott férje szülővárosának.

A „Kako čitati grad” (Így olvassuk a várost) című, többször megjelent könyvvel a fiumei lakosok új nemzedékénak segítette megtalálni szülőföldi identitását. Ez a terjedelmes és többrétegű munka a „Naša Rijeka” című újság számára 1981 és 1990 között írt szövegek összegyűjtésével jött létre. Amolyan komoly, mégis szentimentális városi családi albumként több kiadást is megélt: 1988-ban, 1989-ben, 1990-ben pedig jelentősen bővült. Mindhárom kiadáson a lelkiismeretes grafikus szerkesztő, Ivo Marendić keze nyoma volt, aki a számos fénykép és azok lelkiismeretes aláírása miatt legalább egy részét megérdemli a könyv sikerének. Nagy sikert aratott a negyedik, 2007-es, sokkal fényűzőbb kiadás is, amelyet Goran Moravček szerkesztőként és fotósként, Ranko Žilić tervező és műszaki szerkesztő közreműködésével készített. Itt minden világosabb, optimistább és színesebb lett, teljesen a kor szellemében. Radmila Matejčić szellemi érettsége tetőpontján, a háborús várakozás nyarán, 1990. augusztus 20-án halt meg. A kozalai temetőben temették el, a neves tudós, Peter Salcher sírja mellé.

Tudományos munkássága

A Radmila Matejčić által Vinodol környéki kutatások során végzett régészeti ásatások alapvető fontosságúnak bizonyultak a horvátok korai történelme szempontjából. A régészeti leletek szerint Vinodol végső szláv települése a 8. században található. A Križišće-i óhorvát nekropolisz szolgáltatott adatokat Vinodol első szláv lakóiról. A sírokban talált ékszerek, többnyire fülbevalók, tipikus régi horvát típusúak, de vannak mediterrán, bizánci és kotla típusú fülbevalók is. E fülbevalók keveredése arra utal, hogy Vinodol egy átmeneti terület volt, ahol a dalmát és az isztriai óhorvát kultúra hatásai összefonódtak. A régi horvát fülbevalók Tribaljban és Crikvenica Podbadnje alatti leleteiről voltak ismertek.

Könyvei mellett számos tudományos és szakcikket írt a Peristil, Dometi, Jadranski zbornik, Naša Rijeka, Kastavski zbornik, Liburnijske teme és más folyóiratokba. Műkritikával is foglalkozott, elsősorban a Novi listbe (1952-78), és írt számos kiállítási katalógust is.

Fő művei

• Barok u Hrvatskoj (társszerzők: Anđela Horvat, Kruno Prijatelj), 1982
• Ars aesculapii (társszerző: Marijan Matejčić), 1982
• Crikvenica, područje općine 1987 (monográfia)
• Kako čitati grad – Rijeka jučer, danas, 1988
• Crkva Gospe Trsatske i Franjevački samostan, 1991
• Umjetnost na istočnoj obali Jadrana u kontekstu europske tradicije, 1993
• Crkva Svetog Vida, 1994
• Izleti u prošlost, 2000

Emlékezete

Fiumében utca viseli a nevét.

Források

• Nina Kudiš-Burić – Istarska enciklopedija: Matejčić, Radmila. www.istrapedia.hr (2005) (Hozzáférés: 2022. május 8.)
• http://fluminensia.eu/wp/matejcic-radmila/ Archiválva 2013. február 11-i dátummal a Wayback Machine-ben.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Radmila Matejčić című horvát Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.