Russell Kenneth Alexander Martin (Brighton , 1986 . január 4. –) skót válogatott labdarúgó és edző, legutóbb az angol Southampton vezetőedzője.
Russell Martin 2019-ben Személyes adatok Teljes név Russell Kenneth Alexander Martin Születési dátum 1986 . január 4. (38 éves)Születési hely Brighton , Anglia Állampolgárság brit Magasság 185 cm Testtömeg 74 kg Poszt hátvéd Junior klubok Felnőtt klubok1 Válogatottság Edzőség 1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák.
Sablon • Wikidata • Segítség
Játékosként hátvédként játszott, pályafutását a Brighton & Hove Albion akadémiáján kezdte, majd 2004-ben a Lewes csapatában debütált és még abban az évben a Wycombe Wanderershez igazolt,[ 1] [ 2] mielőtt 2008-ban leszerződtette a Peterborough United .[ 3] Martin 2010-ben a Norwich Cityhez csatlakozott,[ 4] [ 5] színeikben 309 alkalommal lépett pályára. Ezt követően játszott még a Rangers ,[ 2] a Walsall és a Milton Keynes Dons színeiben.[ 6] [ 7] Ötször is feljutott pályafutása során, kétszer a Premier League -be és a 2014–2015-ös szezonban beválasztották az év csapatába az angol másodosztályban.
Angliában született, de a skót válogatottat képviselte.[ 8] 2019-ben kezdett el edzősködni, mikor visszavonulása után leszerződtette a Milton Keynes Dons,[ 9] majd 2021-ben lett a Swansea City vezetőedzője.[ 10] Két évvel később kinevezték a Southampton menedzserének, ahol első szezonjában visszajuttatta a Premier League-be a csapatot.[ 11] [ 12]
↑ a b c d Pályára lépések a Football League Trophyban
↑ Három pályára lépés a Football League Trophyban, kettő a negyedosztály rájátszásában
↑ Egy pályára lépés a Football League Trophyban, kettő a negyedosztály rájátszásában
↑ Pályára lépések a másodosztály rájátszásában
Válogatott
Év
Pályára lépések
Gólok
Skócia
2011
1
0
2012
3
0
2013
6
0
2014
6
0
2015
6
0
2016
6
0
2017
1
0
Összesen
29
0
Frissítve: 2024. december 15.
Csapatok
-tól
-ig
Mutató
For.
M
Gy
D
V
G+
G–
Gy%
Milton Keynes Dons
2019. november 3.
2021. július 31.
80
30
19
31
107
105
37,50
[ 13] [ 14]
Swansea City
2021. augusztus 1.
2023. június 21.
99
36
27
36
139
143
36,36
[ 14]
Southampton
2023. június 21.
2024. december 15.
73
33
14
26
120
113
45,21
[ 14]
Összesen
252
99
60
93
366
361
39,29
Peterborough United
Norwich City
Milton Keynes Dons
Egyéni
PFA – Az év csapata: 2014–2015-ös Championship[ 20]
Southampton
↑ In Focus: Russell Martin (brit angol nyelven). www.mkdons.com . (Hozzáférés: 2024. június 19.)
↑ a b Done deal: Rangers complete loan signing of Russell Martin . (Hozzáférés: 2024. június 19.)
↑ „Posh snap up Wycombe right-back ”, 2008. május 29. (Hozzáférés: 2024. június 19.) (brit angol nyelvű)
↑ „Martin secures Norwich loan move ”, 2009. november 25. (Hozzáférés: 2024. június 19.) (brit angol nyelvű)
↑ Martin Move To Canaries Sealed . Peterborough United , 2011. július 24. [2011. július 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. június 19.)
↑ „Russell Martin: Former Norwich City defender joins Walsall as player-coach ”, BBC Sport , 2018. október 19. (Hozzáférés: 2024. június 19.) (brit angol nyelvű)
↑ „Russell Martin: MK Dons bring in defender after Walsall exit ”, BBC Sport , 2019. január 15. (Hozzáférés: 2024. június 19.) (brit angol nyelvű)
↑ Russell Martin wants to be a recognised man north of the border . Eastern Daily Press , 2013. június 10. [2013. június 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. június 19.)
↑ Russell Martin appointed MK Dons First-Team Manager (brit angol nyelven). www.mkdons.com . (Hozzáférés: 2024. június 19.)
↑ Russell Martin confirmed as new Swansea City head coach | Swansea (angol nyelven). www.swanseacity.com . (Hozzáférés: 2024. június 19.)
↑ „Russell Martin: Southampton name Swansea City boss as new manager ”, BBC Sport , 2023. június 21. (Hozzáférés: 2024. június 19.) (brit angol nyelvű)
↑ Zeqiri, Daniel. „Adam Armstrong the hero as Southampton turn Russell Martin's promotion masterplan into reality ”, The Telegraph , 2024. május 26. (Hozzáférés: 2024. június 19.) (brit angol nyelvű)
↑ Milton Keynes Dons FC: Matches . Soccerway . Perform Group. (Hozzáférés: 2019. november 3.)
↑ a b c Managers: Russell Martin . Soccerbase . (Hozzáférés: 2021. július 31.)
↑ Sky Sports Football Yearbook 2009–2010 . London: Headline Publishing Group, 45, 306–307. o. (2009). ISBN 978-0-7553-1948-0
↑ Sky Sports Football Yearbook 2010–2011 . London: Headline Publishing Group, 37, 276–277. o. (2010). ISBN 978-0-7553-6107-6
↑ Sky Sports Football Yearbook 2011–2012 . London: Headline Publishing Group, 38, 274–275. o. (2011). ISBN 978-0-7553-6231-8
↑ Shepka, Phil. „Middlesbrough 0–2 Norwich City ”, 2015. május 25. (Hozzáférés: 2018. december 24.)
↑ League Two: 2018/19: Current table . Soccerbase . Centurycomm. (Hozzáférés: 2019. május 6.)MK Dons: Squad details: 2018/19 . Soccerbase . Centurycomm. (Hozzáférés: 2019. május 6.)
↑ „PFA Championship Team of the Year: Deeney only Watford player ”, 2015. április 26. (Hozzáférés: 2018. május 7.)
↑ „Leeds United 0–1 Southampton: Line-ups ”, 2024. május 26. (Hozzáférés: 2024. május 26.)