Főmenü megnyitása

Sütő István (Marosvásárhely, 1949. szeptember 29.Marosvásárhely, 1987. január 26.) erdélyi magyar költő, újságíró.

Sütő István
Élete
Született 1949. szeptember 29.
Marosvásárhely
Elhunyt 1987. január 26. (37 évesen)
Marosvásárhely
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok) vers

Életútja, munkásságaSzerkesztés

Középiskolai tanulmányai után építésztechnikumot végzett, majd a BBTE-n, magyarangol szakon volt hallgató. Közben dolgozott Sepsiszentgyörgyön a Megyei Tükörnél, majd a városi művelődési háznál, és tanított egy falusi iskolában. Hazatérve Marosvásárhelyre, színházi segédmunkás.

Első versei 1971–72-ben az Ifjúmunkásban és az Igaz Szóban jelentek meg, Forrás-kötetét a montázs, a kihagyásos technika alkalmazása, a központozás hiánya teszi egységes egésszé. Szubjektív történelmet idéz fel és teremt újra egy képzeletbeli fényképalbum alakjainak felidézésével. Kötete lírai és epikai elemek ötvözete. Az epikai elem további köteteiben is nyomon követhető, ahogy hű marad a montázstechnikához és a tárgyiassághoz is. Második kötete már-már epikai kompozíciót mutat, az időrendiség felbontása révén sajátos kronológiát alakít ki, prózai ihletettségű, de szubjektivitása folytán lírai mégis. Posztumusz kötetében újabb legendákat teremt, a Vátesz szerepét ölti magára, sajátos időszemlélet, asszociatív szerkesztői technika, vallomásos jelleg jellemzi.

VersköteteiSzerkesztés

  • Arcfogyatkozás (Bukarest, 1981 = Forrás)
  • Nagy családi album. Versek (Bukarest, 1983)
  • „én, Dániel” (Bukarest, 1987)
  • Utazások álruháért (összegyűjtött verseinek posztumusz kiadása, Marosvásárhely, 2004)

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Márki Zoltán: Kép és gondolat. Előre, 1981. november 20.
  • Dálnoki Péter: Verstölte – holdfogyatkozással. Brassói Lapok, 1981/29.
  • Markó Béla: „az idő nem múlik, csak sűrűsödik”. Igaz Szó, 1981/11.
  • Bogdán László: Külvárosi hajó. A Hét, 1981/41;
  • Bogdán László: „…aki szólni tanult, az szóljon…” A Hét, 1987. szeptember 24. *Mózes Attila: A vers epikum iránti nosztalgiája. Utunk, 1981/33;
  • Mózes Attila: A kártyavető éneke. Utunk, 1983/38;
  • Mózes Attila: „én, Dániel”. Utunk, 1987/6;
  • Mózes Attila: A költő „arcfogyatkozásai”. Helikon, 1994/7.
  • Györffi Kálmán: Föltérképező úton. Előre, 1983. november 16.
  • Borcsa János: „Már csak te közvetítheted”. In: Megtartó formák. Bukarest, 1984.
  • Kisgyörgy Réka: Dániel vallomásai. Korunk, 1987/12.
  • Ágoston Vilmos: Arcfogyatkozásunk: Sütő István. Magyar Nemzet, 1987. március 30.;
  • Ágoston Vilmos: Barokkra ítélve. Életünk, 1988/2.
  • Jakab Zsolt: Arcfogyatkozás. Erdélyi Magyarság 1994/18;
  • Jakab Zsolt: „én, Dániel” Szózat, 1994/3.
  • Martos Gábor: Micsoda év. Látó, 1994/7.
  • Lőrincz György: Illúziók nélkül. A Hét, 2001/14.