SK Karancsberény

magyar labdarúgóklub

A Karancsberény Sportkör 1947-ben alakult csapat, felnőtt csapatuk jelenleg a megyei másodosztály keleti csoportjában játszik. Míg az ifi csapat a megyei másodosztály ifibajnokságában játszik. Edzőjük Földi Attila. 2010 óta a csapat szponzora a Renault Renniss, attól kezdve a csapat neve Renault Renniss Karancsberénynek lett. A klub színei a piros - fehér.

Története

szerkesztés

A sportkör 1947-ben alakult meg, vezetői Fodor Dezső (elnök), Kovács Ernő, Torák Bálint, és Lantos Bálint voltak. A csapat a járási bajnokságban szerepelt hosszú éveken át. A sportolók nagyrészt saját pénzükön tartották fenn a sportkört, vagy egy „mezítlábas” csapatot. Az 1950-es évek elején újabb csapatot szerveztek. Tagjai: Fodor Ernő, Kovács Sándor, Klement József, Kovács Ernő, Fodor Sándor, Fodor Géza, Németh Ferenc, Kocsis Gyula, Kovács Dezső, Fodor Balázs, Juhász László, és Mezei Károly voltak. Ez a csapat egyszer járási bajnokságot nyert, de az osztályozó mérkőzésen elbukott így nem tudott feljebb jutni. Ekkorra már a Légrády-kúria hozzáépítése is elkészült, ezt a sportolók a mai napig használják. A kúria parkjában pedig labdarúgópálya épült, itt rendezik ma is a sporteseményeket. A 70-es években egy újabb nagy csapat jött létre, s '71-ben bajnokságot nyerve a megyei első osztályban folytatta a szereplést. Egy év múlva pedig kiesett a Karancsberény a megyei I.-ből. A 70-es évek vége felé, pedig újra a járási bajnokságokban játszott a csapat. A 80-as évekvégén végül a megyei II. osztályból is.

1990-ben újabb átalakítás történt, több salgótarjáni játékos is érkezett. Ez a csapat megnyerte megyei másodosztályt, és újra szerepelhetett a megyei I.-ben. A sportkör történetének legjobb eredményét az 1997/98-as szezonban érte el, amikor mindössze rosszabb gólaránnyal szorult a harmadik helyre.

A csapat kerete

szerkesztés
No. Poszt Játékos
99   K Mezei Krisztián
88   K Henglár Erik
1   V Jenei István
2   V Simon Péter
3   V Zsély Dániel
4   V Simon Bence
5   V Pál András
6   V Klimasz József
7   V Fodor Cs. Péter
8   V Hulitka Dániel
9   V Gyetvai Zsolt
10   KP Szőke Szabolcs
11   KP Torják Gábor
12   KP Babka Tamás
13   KP Mórocz Bálint
No. Poszt Játékos
14   KP Tóth Péter
15   KP Létrai Tamás
16   KP Mátyus Sándor
17   KP Fodor Máté
18   KP Racs János
19   KP Szőke László
20   CS Kálmán Kornél
21   CS Horváth Zsolt
22   CS Kovács Bálint
23   CS Kollár Péter

Bajnoki múltja

szerkesztés
szezon bajnokság csapat neve helyezés pont
2013/2014 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport SK Karancsberény 1. 54
2012/2013 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport Renault Reniss Karancsberény 4. 52
2011/2012 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport Renault Rennis SK Karancsberény 3. 65
2010/2011 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport Renault Renniss K-BERÉNY 3. 66
2009/2010 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 12. 33
2008/2009 Nógrád megyei I. osztály SK Karancsberény 9. 48
2007/2008 Nógrád megyei I. osztály, Keleti csoport (alapszakasz) Nógrád Nissan Karancsberény 3. 45
2007/2008 Nógrád megyei I. osztály, Keleti csoport (rájátszás) Nógrád Nissan Karancsberény 5. 3
2006/2007 Nógrád megyei I. osztály, Keleti csoport (alapszakasz) Karancsberény 6. 38
2006/2007 Nógrád megyei I. osztály, Keleti csoport (rájátszás) Karancsberény 11. 7
2005/2006 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 15. 38
2004/2005 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 14. 29
2003/2004 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 11. 38
2002/2003 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 6. 43
2001/2002 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 9. 42
2000/2001 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport Karancsberény 1. 73
1999/2000 Nógrád megyei II. osztály, Keleti csoport Karancsberény 3. 65
1998/1999 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 16. 13
1997/1998 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 3. 54
1996/1997 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 8. 40
1995/1996 Nógrád megyei I. osztály ÁFÉSZ SE Karancsberény 5. 41
1994/1995 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 11. 38
1993/1994 Nógrád megyei I. osztály, helyosztók Karancsberény (Áfész SE) 17. -
1993/1994 Nógrád megyei I. osztály, Keleti csoport Karancsberény (Áfész SE) 9. 23
1992/1993 Nógrád megyei I. osztály, Keleti csoport Karancsberény 3. 31
1973/1974 Nógrád megyei I. osztály Karancsberény 14. 24
1952 Nógrád megye, Salgótarjáni járás Karancsberényi Bányász Nincs adat Nincs adat
1951 Nógrád megye, Salgótarjáni járás, Karancsvölgyi csoport Karancsberényi Bányász 5. 6.
1950 ősz Északnyugati LASz, II. osztály, Salgótarjáni csoport Karancsberényi Tárna Nincs adat Nincs adat
1948/1949 Északnyugati LASz, I.B. osztály, Dózsa-csoport Karancsberény Nincs adat Nincs adat
1947/1948 Észak-Magyarországi LASz, II. o.-Mátravidéki aloszt., Salgótarjáni B csop. Karancsberény Nincs adat Nincs adat