SSD Empoli Ladies FBC

olasz labdarúgóklub

A Società Sportiva Dilettantistica Empoli Ladies FBC, röviden Empoli Ladies FBC együttese 2016-ban jött létre. Három szezonon keresztül szerepelt az élvonalban, mielőtt lemondtak tagságukról.

SSD Empoli Ladies FBC
Csapatadatok
Teljes csapatnévSocietà Sportiva Dilettantistica Empoli Ladies FBC
SzékhelyITA Empoli, Olaszország
Alapítva2016
Klubszínek         
StadionCentro Sportivo Monteboro
VezetőedzőITA Alessandro Spugna
ElnökITA Rebecca Corsi
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
SSD Empoli Ladies FBC honlapja

Klubtörténet szerkesztés

Az Empoli FC vezetősége 2016-ban a Castelfranco másodosztályban szereplő együttesét felvásárolva hozta létre női szakosztályát Associazione Sportiva Dilettantistica Empoli Ladies FBC néven. Első szezonjukban a Serie B bajnoki címét abszolválva kerültek fel az élvonalba, ráadásul az olasz kupa elődöntőjébe is bejutott a csapat, azonban a későbbi győztes Fiorentina ellen nem sikerült a továbbjutás.[1]

2017-ben vették fel máig használatos nevüket és egy döntetlennel, valamint két győzelemmel vettek látványos rajtot első élvonalbeli idényükben, de a kék-fehérek a 4. fordulótól kezdődően megtorpantak és a szezon végére búcsúzni kényszerültek az első osztálytól. A következő évet a Serie B első alkalommal összevont bajnokságában töltötték és a második helyen végeztek, mellyel újra csatlakozhattak a Serie A társaságához.[2]

A koronavírus-járvány által megszakított 2019–20-as bajnokságban 16 mérkőzésen 5–4–7-es mutatóval, megőrizve tagságukat a 8. helyen végeztek a végső elszámolásnál.

A San Marino elleni meggyőző 10–0-ás hazai sikerrel kezdték a 2020–21-es évadot.[3]

2022. június 18-án a klub átadta élvonalbeli indulásának jogát a Parma csapatának.[4]

Sikerlista szerkesztés

Statisztikák szerkesztés

Szezonok szerkesztés

Szezon Bajnokság Kupa Gólkirálynő
Osztály H. J Gy. D. V. G+ G- Pont
2016–17 Serie B 1 22 18 4 0 66 11 58 Elődöntő   Norma Cinotti (14)
2017–18 Serie A 12 22 3 2 17 16 59 11 3. forduló   Caterina Bargi (4)
2018–19 Serie B 2 22 16 2 4 55 23 50 2. forduló   Arianna Acuti (13)
2019–20 Serie A 8 16 4 4 7 22 24 19 Negyeddöntő   Cecilia Prugna (5)
2020–21 Serie A 6 22 9 4 9 47 40 31 Negyeddöntő   Benedetta Glionna (10)
2021–22 Serie A 9 22 6 5 11 26 40 23 Elődöntő   Asia Bragonzi (7)

     Aranyérmes
     Ezüstérmes
     Bronzérmes

Játékoskeret szerkesztés

2022. május 15-én[5]

# Poszt Név
1   K Alessia Capelletti
24   K Gloria Ciccioli
61   K Francesca Sacchi
4   V Margherita Brscic (kölcsönben a Juventustól)
12   V Sara Mella
13   V Elisabetta Oliveiro
14   V Aurora De Rita
20   V Gloria Giatras Zoi
27   V Eleonora Binazzi
33   V Tessa Mendolicchio
55   V Ludovica Nicolini
6   KP Anna Knol
7   KP Cecilia Prugna
# Poszt Név
8   KP Marta Morreale
10   KP Norma Cinotti
16   KP Bianca Bardin
18   KP Ludovica Silvioni (kölcsönben a Juventustól)
19   KP Elena Nichele
23   KP Melissa Bellucci (kölcsönben a Juventustól)
82   KP Gemma Puntoni
9   CS Chanté Dompig
11   CS Asia Bragonzi (kölcsönben a Juventustól)
22   CS Sara Tamborini (kölcsönben a Milantól)
25   CS Isotta Nocchi (kölcsönben a Fiorentinától)
26   CS Valeria Monterubbiano (kölcsönben a Sassuolótól)
38   CS Matilde De Matteis

Korábbi híres játékosok szerkesztés

A klub vezetőedzői szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Az Empoli Ladies feljutott az élvonalba. calciofemminileitaliano.it, 2017. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  2. Egy év után újra a legjobbak között. lfootball.it, 2019. (Hozzáférés: 2019. április 29.)
  3. Fölényes győzelem az újonc ellen. figc.it, 2020. (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)[halott link]
  4. Az Empoli lemondott licencéről a Parma javára. herfootballhub.com, 2022. (Hozzáférés: 2022. június 18.)
  5. Empoli Ladies keret. empolifc.com, 2020. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)

Források szerkesztés

  • soccerway.com. soccerway, 2020. (Hozzáférés: 2020. november 21.)