Főmenü megnyitása

G-Dragon (koreai írással: 지드래곤 Csiduregon; születési nevén: 권지용 Kvon Dzsijong, nyugaton Kwon Ji Yong; Szöul, 1988. augusztus 18.) dél-koreai rapper, énekes, dalszerző, szövegíró, táncos és zenei producer, a Big Bang együttes vezére.

Egy gyerekformációban lépett fel nyolcéves korában, majd az S.M. Entertainmentnél öt évig, azt követően a YG Entertainmentnél hat évig volt gyakornok, majd a Big Bang együttes két rapperének egyikeként debütált. Dalszerző-szövegíróként is közreműködik, az együttes több sikerdalának (például Haru haru, Last Farewell, Lies) is ő a szerzője. Tehetséges producernek tartják, a Korea Times „zseniális dalszerzőnek” nevezte. 2008-ban az egyik legjobb koreai zeneszerzőnek is megválasztották. Neve alatt 2011 júliusával bezárólag összesen 107 dal szerepelt a dél-koreai szerzői jogvédelmi egyesületnél bejegyezve.

2009-ben szólóalbumot jelentetett meg Heartbreaker címmel, melynek kapcsán plágiumbotrányba keveredett. 2010-ben az együttes másik rapperével, T.O.P.-val közösen adta ki a GD & TOP című lemezt.

G-Dragon öltözködési szokásai divatteremtőek hazájában. 2011-ben zenei eredményei és divatikon státusza miatt felkerült a CNN „50 ok, amiért Szöul a világ legjobb városa” elnevezésű listájára, a 30. helyen, egyetlen K-pop-előadóként. 2012-ben a Forbes Korea a kultúrára legnagyobb befolyást gyakorló negyven év alatti koreaiak listájában szerepeltette, a listában a legfiatalabbként.

Az Mnet összesítése szerint az előadó a legnagyobb privát vagyonnal rendelkező idolsztár Dél-Koreában.