Főmenü megnyitása

Wikipédia β

Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2013-22-2

< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
Siemens–Martin-kemence hosszmetszete egy 1895-ös kiadványból
Siemens–Martin-kemence hosszmetszete
egy 1895-ös kiadványból

A Siemens–Martin-acélgyártó eljárást Pierre-Émile Martin francia mérnök szabadalmaztatta 1864-ben. Az eljárás nevébe a „Siemens” név a Carl Wilhelm Siemens által szabadalmaztatott és itt felhasznált, váltakozó lángjárású regeneratív tüzelési rendszer miatt került. A szakirodalom néha megkülönbözteti az eljárást és a kemencét; előbbit „Martin-acélgyártásnak”, utóbbit „Siemens–Martin-kemencének” nevezik. Az eljárás lehetővé tette, hogy kiinduló anyagként folyékony nyersvasat és ócskavasat is felhasználhassanak. A SM-kemence betétje ennek megfelelően lehet csak folyékony, csak szilárd, vagy a kettő együttesen. A módszerrel igen változatosan ötvözött acélok állíthatók elő, de az erősen ötvözött acélokat más módszerekkel gyártották. A Martin-acélgyártás mintegy száz évig volt az acélmetallurgia vezető módszere. Jelentőségét csak az oxigénes konverteres eljárás(ok) csökkentették le eladdig, hogy napjainkra gyakorlatilag megszűnt.

A Siemens–Martin-kemence felépítése többször is változott – a legszembetűnőbben az első és a hátsó fal, valamint a tűzfejek kiképzése. Az első és a hátsó fal kezdetben függőleges volt, majd – a falazatok javításának egyszerűbbé tétele miatt – kifelé döntötték őket (a hátsó falat jobban). A fejlődés végén a tendencia megfordult: a legkorszerűbb SM-kemencék falait befelé döntötték (März–Boelens-kemence). A tűzfejek egymást követő megoldásai a levegő és a fűtő közeg mind hatékonyabb keveredését, a lángparaméterek javítását tűzték ki célul. A gáztüzelés helyett több helyen bevezették az olajtüzelést, majd külön oxigénáramot juttattak be a kemencébe (oxigénes intenzifikálás). A kemencék (főleg eleinte) készülhettek savas és bázikus falazattal; ezekhez más-más gyártó technológia, kemencevezetés tartozott.

A gyártás öt lépcsője: a berakás, a beolvadás, a frissítés, a dezoxidáció és ötvözés (kikészítés), illetve a csapolás. Ezek közül a metallurgiai szempontból legfontosabb folyamatok a frissítő és a kikészítő szakaszban játszódnak le. A SM-acélgyártás frissítő szakasza hosszabb, mint a szélfrissítéses (konverteres) eljárásoké, ezért az adagidő is hosszabb. A fémet a kikészítő szakaszban ötvözték.