A Nine Inch Nails logója
A Nine Inch Nails logója

A Nine Inch Nails (a kezdőbetűkből rövidítve NIN, vagy formailag NIИ) egy amerikai industrial metal együttes, melyet Trent Reznor alapított 1988-ban az ohio-i Cleveland-ben. Reznor az egyedüli hivatalos tagja a zenekarnak, aki producer, énekes, dalszerző és zenész is egyben, s ő felel az együttes vezetéséért is. A NIN zenéje rendkívül sok zenei műfajt magába foglal, de fő jellegzetessége az elektromos zenei hangszerek által létrehozott hangzásvilág. Mikor Reznor elkészít egy új albumot, összehív egy zenészekből álló együttest, hogy előadhassa velük az új számokat a közönségnek. A turnékon mindig megváltoztatják a felállást és a számokat is, az élő koncertekhez igazodva. A banda az előadásokat gyakran látványos vizuális elemekkel kíséri, melyek gyakran tartalmaznak hipnotizáló világításokat.

A Nine Inch Nails korai éveiben az underground zene hallgatói jó fogadtatásban részesítették az együttest. Az 1990-es években számos befolyásos dalt készített el a zenekar, melyek közül sokat játszottak a rádiók, két felvétel (a Wish és a Happiness in Slavery) Grammy-díjat nyert, összesen 20 millió albumot adtak el világszerte, melyből 10.5 millió csak az Egyesült Államokban kelt el és összesen tizenkét Grammy-díjra jelölték a bandát. 1997-ben Reznor az év legbefolyásosabb embere lett a Time magazinban, a Spin pedig „a legelevenebb előadó” jelzővel illette meg. 2004-ben a Rolling Stone magazin a világ 100 legnagyobb előadója listán a 94. helyre sorolta a Nine Inch Nails-t. Ezek ellenére sok vitába került az együttes a lemezkiadóikkal, melynek az lett az eredménye, hogy 2007-ben Reznor bejelentette, a Nine Inch Nails saját maga, minden lemezkiadótól függetlenül fogja kiadni lemezeit.

1989 óta a Nine Inch Nails összesen nyolc nagylemezt készített el. A legutóbbiak, a Ghosts I–IV és a The Slip, 2008-ban jelentek meg digitálisan és később fizikailag is, mindkettő Creative Commons licenc alatt. A The Slip teljes anyagát a zenekar weboldaláról ingyenesen le lehet tölteni.