Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-8-2
A skizofrénia, szkizofrénia vagy hasadásos elmezavar (angolul: schizophrenia) olyan kóros mentális állapot, amelyet a mentális folyamatok összeomlása, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlása, rossz érzelmi alkalmazkodás, érzékcsalódások és téveszmék jellemeznek. Az elnevezés görög eredetű skhizein (σχίζειν), „hasadás” és phrēn, phren- (φρήν, φρεν-), „elme” szavakból ered, a kifejezést az osztrák Eugene Bleuler pszichológus alkotta 1911-ben. A skizofrénia nem jelent „tudathasadást” vagy „többszörös személyiségzavart” (ezeket manapság disszociatív személyiségzavarnak is nevezik), és gyakran össze is keverik a két betegséget. A kifejezés a betegség jellegzetes megjelenési formájának következtében inkább azt jelenti, hogy „hasadt a szellemi funkció”.
A skizofrénia úgynevezett spektrumbetegség, betegségcsoport, amelynek leggyakoribb megnyilvánulási formái az akusztikus hallucinációk, paranoid vagy bizarr téveszmék, illetve dezorganizált (rendezetlen) beszéd és gondolkodás. Ezekhez gyakran társulnak jelentős szociális és foglalkozási zavarok is. A skizofrénia rendszerint fázisokban kialakuló betegség, tünetei leggyakrabban a fiatal felnőttkorban jelentkeznek (férfiak esetén 15-25 éves korban, nők esetében 25-35 éves korban jellemző), a betegek 20-40%-ánál a serdülőkor táján jelentkezhet, de kialakulhat későbbi életkorban is. Nők esetében kritikus a gyermekszülés és a változás kora, 40-45 éves korban ismét gyakoribb. Az egész élettartamon át tartó prevalencia kb. 0,3–0,7%.
A ma legelterjedtebb nézet szerint a skizofrénia etiológiája a stresszvulnerabilitás modellével írható le, amely szerint az egyének különböző mértékben sérülékenyek a skizofréniával szemben. A sérülékenységet biológiai, szociális és pszichológiai faktorok kombinációja határozza meg. A betegség kialakulásához a környezeti stressz szükséges, és ha a sérülékenység kifejezett, akkor relatíve kis mértékű stressz is kiválthatja a betegséget. Az elmúlt évek kutatásai igyekeztek a különféle vulnerabilitási tényezőket meghatározni. A biológiai vulnerabilitási faktorok közé tartozik az agy strukturális, funkcionális és biokémiai diszfunkciója. A jelenlegi kutatások a neurobiológia szerepére koncentrálnak, jóllehet eddig nem találtak körülírt szervi okot.