Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2021-22-2
A restaurálás legfontosabb célja a műalkotások állapotának megóvása, élettartamának meghosszabbítása és esztétikai értékének a megőrzése. Régen a festők, szobrászok foglalkoztak restaurálással, mert ők ismerték az anyagokat, a művészi technikákat, és művészi adottságaik lehetővé tették a feladat ellátását. Mára a restaurátorok feladatköre rendkívül kiszélesedett, ezért az alkalmazott anyagok és technikák szerint szakosodtak. Klasszikus ágazataik – a festő, fa- és kőszobrász restaurátorok – mellett vannak textilek, könyvek, bútorok, ékszerek, kerámiák számos más tárgytípus restaurálására specializálódott szakemberek is. A restaurátor munkája során a művészeteken túl több tudományág segítségét is igénybe veheti. Feladata rendkívül összetett: egyszerre kell művészeti, technikai és tudományos kérdéseket megoldania. A restaurálás mai elvei több évszázados fejlődés eredményei, elsősorban a festészetben. A szakterületet mára tudományosan meghatározták, módszertanát kidolgozták, azt művészeti egyetemeken oktatják.
A restaurálás évszázadok alatt kialakult gyakorlata mára nemcsak tudományossá vált, de technikája is sokat fejlődött. A festmények restaurálásának elveit először 1930-ban rögzítették egy párizsi konferencián. A folyamatot két jól elkülönített részre osztották: a konzerválásra és az esztétikai helyreállításra. A két fázis közül a konzerválást tartják fontosabbnak: a műtárgyat előbb meg kell védeni a pusztulástól, a további romlástól, és csak ezután következhet a tisztítás és kiegészítés (bár a két rész nem mindig válik el ilyen élesen, és néha még a sorrendjük is fordul egy kicsit). Egyes restaurálási események – a főleg nagyobb szabású, nemzetközi érdeklődéssel kísért munkák során – nagy vitákat váltanak ki. Ilyen jellegű viták valószínűleg mindig is kísérni fogják a műtárgyak restaurálását.