Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-43-1

A heringcápa (Lamna nasus) a porcos halak (Chondrichthyes) osztályának Heringcápa-alakúak (Lamniformes) rendjébe, ezen belül a heringcápafélék (Lamnidae) családjába tartozó faj. A heringcápa az Atlanti-óceán és a déli félgömb sarki és mérsékelt övi tengeri vizeiben található meg. A Csendes-óceán északi részén a lazaccápa (Lamna ditropis) helyettesíti. Általában 2,5 méter hosszú és 135 kilogramm tömegű, az észak-atlanti-óceáni példányok nagyobbra nőnek, mint a déli egyedek, színezetben és életmódban is különböznek egymástól. A hal színezete felül szürke, alul fehér. Palack alakú teste elől kúpos orrban, hátul keskeny faroktőben végződik. Mellúszói és az első hátúszója nagy, a második hátúszója, hasúszói és farok alatti úszói pedig kicsik, a farokúszója félhold alakú. A cápa legfőbb jellemzői háromszögű fogai, az első hátúszó hátsó részén levő fehér folt és a két pár farokúszó erősítés.

Fő tápláléka a csontos halak és a fejlábúak, de ha lehetősége van rá, akármit megtámadhat. Egyaránt vadászik a vízfelszín közelében és a fenékhez közel. A kontinentális selfeken található táplálékban dús homokpadokon a leggyakoribb. A partok közelébe és a nyílt tengerre is be-, illetve kiúszik. 1360 méter mélyen is megtalálható. Hosszútávú vándorutakat is megtesz, általában a sekélyebb és a mélyebb vizeket fel-felváltva. Az állat gyors és nagyon tevékeny. Testhőmérséklete magasabb, mint a víz hőmérséklete. Lehet magányos, de társas is, néha játékos kedvet is mutathat. A heringcápa ál-elevenszülő, kölykei tojásevők, vagyis az anyaállat méhében levő kis cápák felfalják a kevésbé fejlett testvéreiket és a meg nem termékenyített petéket. A nőstény évente négy kis cápának ad életet.

Csak kevés heringcápa támadásról van beszámoló, ezek is kétséges forrásokból származnak. A sporthorgászok nagyon kedvelik. Húsa és úszói igen kedveltek, emiatt halászásának hosszú története van. Lassú szaporodása miatt a heringcápa nem képes fenntartani ipari mértékű halászatát. Az 1950-es években az Észak-Atlanti-óceán keleti részén és az 1960-as években a nyugati részén a norvégoknak sikerült erősen lecsökkenteniük a heringcápa állományokat. Egész elterjedési területén még mindig halásszák, néha mellékfogásként is. Halászatának korlátozása és a figyelése helyenként változó. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) világszerte súlyosan veszélyeztetett fajnak minősíti, míg élőhelyének egyes részein csak veszélyeztetett fajnak tekinti, az állomány nagyságnak és a helybéli halászásnak megfelelően, az utóbbi főleg északon.