Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2023-47-2
A varrvahurkolás a textilipar egy, a 20. század második felében kifejlesztett kelmeképző eljárása, amelyben a varrásnak, illetve a kötés egy fajtájának, a láncrendszerű hurkolásnak a technikáját kombinálják. A varrvahurkolt kelmék gyártásához hegyes végű tolókás tűket alkalmaznak, amelyek – a varrótűkhöz hasonlóan – alkalmasak arra, hogy egy vagy több kelmeréteget vagy fonalseregből alkotott anyagréteget átszúrjanak, és egyúttal arra is, hogy kialakításuknál fogva – mint a kötőgépeken alkalmazott tolókás tűk – a láncrendszerű kelmeképzés technikájának alkalmazásával szemeket képezzenek, amelyek az átszúrt rétegeket a varráshoz hasonlóan egymáshoz erősítik.
A varrvahurkolt kelméknek ma elsősorban a műszaki textíliák – ezen belül nagy súllyal a kompozitok –, valamint ruhadarabok meleg bélésének gyártásában van jelentős szerepük. A varrvahurkolás előnyei:
- Alkalmazható olyan kelmekonstrukciók készítésére, amelyek a hagyományosnak tekinthető szövési, kötési, fonatolási technikákkal nem állíthatók elő. Ezzel új felhasználási területek nyílnak meg, elsősorban a műszaki textíliák területén.
- Lehetőséget ad különböző irányítottságú fonalrendszerek összeerősítésére és ezzel irányított mechanikai tulajdonságú kelmék előállítására.
- Lehetőséget ad fonalrendszerek és nemszőttkelme-rétegek összeerősítésére és ezzel újfajta tulajdonságú kelmetípus előállítására, valamint gyengébb minőségű – pl. textilhulladékból nyert – anyagokból álló nemszőttkelme-réteg hasznosítására.
- Rendkívül nagy termelési sebességet biztosít, egy 6 m széles gépen óránként akár 1800 m2 kelme is készülhet.