Sajnálat
A sajnálat olyasféle szimpatikus fájdalom, amelyet mások szenvedése vált ki belőlünk, és gyakran hasonlítható olyan érzelmekhez mint az együttérzés, részvét vagy empátia.[1][2] A gyakori és nem őszinte használata miatt felsőbbrendűségi, leereszkedő és megvető értelmezése is elterjedt.[3]
Története szerkesztés
A szót gyakran használják, amikor ókori görögből fordítanak. Arisztotelész Poétikájában és Retorikájában is megjelenik. Arisztotelész úgy érvelt, hogy (Retorika 2.8) mielőtt egy személy sajnálatot érezne egy másik személy iránt, a személynek már éreznie kelltett egy hasonló szenvedést, mint a sajnálat tárgya, és a személy valamelyest távolságot kell, hogy tartson a szenvedőtől.[4] Arisztotelész szempontjából azért hogy sajnálatot érezzen, a személynek el kell hinnie, hogy a szenvedő alany nem érdemli meg a sorsát.[4] A hagyományos költészetet érintő művében Arosztotelész a tragédiát olyan imitatív költészetként írja le, amely sajnálatot és félelmet kelt.[5]
A nyugati társadalomban a sajnálat fogalmát az erősítette, hogy a zsidó-keresztény Isten olyasvalaki, aki sajnálja az egész emberiséget. A zsidó hagyományban folyamatosan visszaköszön Isten ilyen sajnálata. A tizenkilencedik századra két különféle sajnálatot különböztettek meg amelyet "jószándékú sajnálatként" és "lenéző sajnálatként" határoztak meg. (Kimball). David Hume megfigyelte, hogy a jószándék a megvetéssel társult és ilyen módon a büszkeség is belekeveredett az érzésbe. A sajnálat olyan érzelem amely mindig arra reagál, hogy akire irányul szerencsétlen, sebesült, vagy szánalmas. Jean-Jacques Rousseau így ír a sajnálatról: "Ennélfogva bizonyos, hogy a sajnálat természetes érzés, a személyben az önszeretet tevékenységét csökkenti, de hozzájárul az emberi faj kölcsönös megőrzéséhez. A sajnálat ami sietteti a segítséget annak aki szenved..."[6]
A személy aki sajnálatot érez szenvedést és könyörületet érez az illető felé, és gyakran ad valamiféle segítséget a sajnált egyén számára. Ez lehet fizikai segítség vagy pénzbeli juttatás. Nietzsche viszont rámutatott, hogy mivel minden embernek van önbecsülése és önértékelése, a sajnálat negatívan befolyásolja ezeket a tényezőket. Mindemellett a sajnálat pszichológiailag káros lehet a sajnált számára: önsajnálatot és depressziót eredményezhet, néha szélsőségesen befolyásolja sajnált egyén pszichológiai és pszichoszociális állapotát.
Irodalom szerkesztés
- Kimball, Robert H. (2004). „A Plea for Pity”. Philosophy & Rhetoric 37 (4), 301–316. o. DOI:10.1353/par.2004.0029.
- David Konstan, Pity Transformed. London: Duckworth, 2001. pp. 181. ISBN 0-7156-2904-2.
- David Hume, An Enquiry concerning the Principles of Morals, in his Enquires concerning Human Understanding and concerning the Principles of Morals. (1751) ed. L.A. Selby-Bigge, 3rd ed. P.H. Nidditch (Oxford: Oxford University Press, 1975 [1st]) Sec. VI Part II, p. 248, n.1.
- Stephen Tudor, Compassion and Remorse: Acknowledging the Suffering Other, Leuven, Peeters 2000.
- Lauren Wispé. The Psychology of Sympathy. Springer, 1991. ISBN 0-306-43798-8, ISBN 978-0-306-43798-4.
- Pity in Fin-de-siècle French Culture: "liberté, Égalité, Pitié". Greenwood Publishing Group (2004). ISBN 978-0-275-98000-9
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ Do Not Pity Me. Psychology Today . (Hozzáférés: 2019. január 11.)
- ↑ Brian Carr: Pity and Compassion as Social Virtues. Jstor.org . (Hozzáférés: 2019. január 11.)
- ↑ Stuff Pity!. New Internationalist , 2005. november 1. [2019. január 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
- ↑ a b David Konstan. Pity Transformed. London: Duckworth, 181. o. (2001)
- ↑ Aristotle. Poetics, section 6.1449b24-28.
- ↑ Discourse on the origin of inequality. Mineola: Dover, 21. o. (2004. április 25.)
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Pity című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
