A Service Data Objects egy technológia amely lehetővé teszi, hogy heterogén adatokhoz egységes módon férjünk hozzá. Az SDO specifikáció eredetileg 2004-ben a BEA és az IBM közös munkájával és a Java Community Process jóváhagyásával készült el. A specifikáció 2.0-s verziója 2005 novemberében került bemutatásra a Service Component Architecture kulcs részeként.

Más technológiákkal való kapcsolat

szerkesztés

Eredetileg ezt a technológia Web Data Objects-ként, vagy WDO-ként volt ismert, és a IBM WebSphere Application Server 5.1 és IBM WebSphere Studio Application Developer 5.1.2. részeként szállították[1] Más hasonló technológiák a JDO, EMF, JAXB és az ADO.NET.

A Service Data Object-ek a nyelvfüggetlen adatstruktúrák használatát fejezik ki, amelyek megkönnyítik a strukturális szintek és a különféle szolgáltatásokat nyújtó entitások közötti kommunikációt. Használatuk megköveteli a fa struktúra használatát melynek egy gyökér eleme van, és bejárási mechanizmusokat (szélesség/mélység) adnak amelyekkel a kliensek navigálhatnak az elemeken. Az objektumok lehet statikusak (fix számú mező) vagy dinamikusak egy asszociatív tömbszerű struktúrával amely végtelen számú mező használatát teszi lehetővé. A specifikáció minden mezőhöz meghatároz egy metaadatot és mindegyik objektumgráfot le lehet írni a változtatások összefoglalásával, így a fogadó program hatékonyabban dolgozhatja fel őket.

Fejlesztők

szerkesztés

A specifikációt jelenleg BEA, IBM, Rogue Wave, Oracle, SAP, Siebel, Sybase, Xcalia, Software AG, Sun Microsystems fejlesztik az OASIS Member Section Open CSA[2] keretein belül 2007 áprilisa óta. Az együttes munka és anyagok az Open SOA[3] együttműködési platformon maradt, ami az ipari szereplők egy csoportja.

Implementációk

szerkesztés

A következő SDO termékek érhetők el a jelenleg a piacon:

Nyílt forráskódú megvalósítások is elérhetőek:

Hivatkozások

szerkesztés

Külső hivatkozások

szerkesztés

A specifikáció verziói és története az alábbi linkeken található