Slagelse FH

dán női kézilabdacsapat

A Slagelse FH egy dán női kézilabdacsapat, többszörös dán bajnok, EHF-bajnokok ligája győztes, EHF-kupa győztes, mely a 2000-es években a nemzetközi porondon is az élvonalba tartozott.

Slagelse FH
Csapatadatok
Teljes csapatnév Slagelse Forenede Håndboldklubber
Becenév Dream Team
SzékhelySlagelse, Dánia
Alapítva1997
Megszűnt2013
Klubszínek piros, fekete
Stadion Slagelse Hall
Vezetőedző Morten Christiansen
Elnök Connie Stølås
Bajnokság Dán női kézilabda-bajnokság (első osztály)
Dán Bajnokcsapat3 alkalommal
Nemzetközi sikerek
Női EHF-bajnokok ligája3 alkalommal
EHF-kupa1 alkalommal
Csapatmezek
Hivatalos honlap
Slagelse FH honlapja

Története szerkesztés

A Slagelse Forenede Håndboldklubber női kézilabda csapat két korábbi klub, a Slagelse HK és a Marievang IF egyesüléséből jött létre 1997-ben. A klub akkor lett sikeres, és került a rivaldafénybe a nemzetközi porondon is, mikor 2000-ben a korábbi kiváló játékos, Anja Andersen lett a csapat edzője. 2003-ban az első bajnoki címüket, egy év múlva pedig az első bajnokok ligája sikerüket ünnepelték. 2013-ban a klub nehéz anyagi helyzetbe került, és az élvonalból is kiesett, majd csődöt jelentett.[1]

Sikerei szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. Csődbe ment a Slagelse[halott link]. Handball.hu. 2013. febr. 13.

Források szerkesztés