Somoly egy eddig teljesen fel nem tárt, romjaiban fennmaradt magyar falu Regöly és Szakály határában, a 65-ös főút Szakály és Tamási közötti szakaszán.

Somoly
Ország Magyarország
Elhelyezkedése
Somoly (Magyarország)
Somoly
Somoly
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 34′, k. h. 18° 20′Koordináták: é. sz. 46° 34′, k. h. 18° 20′

TörténeteSzerkesztés

 
A gótikus templom romja

A falu első ismert birtokosa Kont Miklós nádor volt, később Ozorai Pipo, majd a fehérvári káptalanhoz került. A falu az oszmán megszállás idején elnéptelenedett, a hódoltság után pedig már nem népesedett újra. Mészáros Gyula az 1960-as években kisebb ásatásokat végzett a templomrom tornya körül amit statikai megerősítés követett. A Wosinsky Mór Múzeum munkatársai is végeztek ásatásokat a helyszínen, innen tudjuk, hogy 17 méter hosszú hajójával a jelesebb templomok közé tartozhatott. K. Németh András szerint a templom a 15. század végén épülhetett.