„Epilepszia” változatai közötti eltérés

Az epilepsziás betegséget már az [[ókor]]i orvosok is ismerték. Innen származik az egyik elnevezése is, a ''morbus sacer'', azaz „szent betegség”. Az epilepszia régi magyar nevei: ''frász'', ''nyavalyatörés'', ''sülykór''. A ''frász'' szó a [[német nyelv|német]] ''Fraisen'' („görcs”) szóból származik. Ma már csak „pofon” és „ijedség” értelemben használjuk a bizalmas vagy humoros beszédben, akárcsak a ''frászkarika'' kifejezést. A frászkarika egy [[babona|babonás]] népi gyógyító eljárás volt egyes vidékeken, amikor a görcsbe esett csecsemő fejét egy különleges [[tészta|tésztából]] sütött karikán bújtatták át.{{refhely|MNL|''frászkarika'' szócikk; |Magyary-Kossa 1929–1940|; és |Zolnay 1930}} Az ókorban az epilepsziás betegséget istenek ajándékának tekintették, az érintetteket nagyfokú tisztelet övezte. Az ókor két leghíresebb betege Julius [[Julius Caesar]] és [[III. Alexandrosz makedón király|Nagy Sándor]] volt. Epilepsziás betegek létezéséről a [[Biblia]] is beszámol (Máté 17:14-21). A híres irodalmárok közül Flaubert, [[Dickens]] és [[Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij|Dosztojevszkij]] érdemel külön említést, a képzőművészek közül pedig a leghíresebb beteg [[Van Gogh]] volt. Ismert epilepsziás beteg még Alfred [[Nobel]]. Az ő példájuk is jelzi, hogy a betegség az emberi értékeket, értelmet és az élet értékét nem befolyásolja.