|
|koronázás helye2=[[Brünn]]|koronázás dátuma2=[[1469]]. [[május 3.]]}}
'''I. Mátyás''' (születési nevén '''Hunyadi Mátyás''', elterjedt nevén '''Mátyás király''', [[Kolozsvár]], [[1443]]. [[február 23.]] – [[Bécs]], [[1490]]. [[április 6.]]) [[Magyar Királyság|Magyarország]] és [[Horvátország uralkodóinak listája|Horvátország]] [[Magyarország uralkodóinak listája|királya]] 1458-tól, cseh király 1469-től, Ausztria uralkodó főhercege 1486-tól haláláig. A közkeletű '''Corvin Mátyás''' vagy '''Igazságos Mátyás''' néven is ismert. Hivatalos [[latin nyelv]]ű uralkodói nevén ''Mathias Rex''; neve [[Német nyelv|németül]], [[latin nyelv|latinul]], [[angol nyelv|angolul]]: ''Matthias Corvinus'', {{olaszul|Mattia Corvino}}, {{románul|Matia Corvin}}, {{csehül|Matyáš Korvín}}, {{horvátul|Matija Korvin}}.
Apja [[Hunyadi János]] erdélyi vajda, majd magyar kormányzó, anyja magyar köznemesi család lánya, [[Szilágyi Erzsébet (kormányzóné)|Szilágyi Erzsébet]]. Bár 1458-tól uralkodott, királlyá [[koronázás]]ára hivatalosan [[Székesfehérvár]]ott 1464-ben került sor. [[Csehország uralkodóinak listája|Cseh királlyá]] 1469-ben, [[Ausztria uralkodó hercegeinek és főhercegeinek listája#Ausztria főhercegei (1457 – 1564)|Ausztria főhercegévé]] 1486-ban választották. A magyarok, de számos más környező nép hagyománya is az egyik legnagyobb királyként tartja számon, akinek emlékét sok [[Mátyás király (néprajz)|népmese és monda]] őrzi. Mátyás nevének népszerű díszítő jelzője ''([[epitheton ornans]]a)'' az ''Igazságos''. A szakirodalom és a köznapi nyelv egyaránt leginkább sorszám nélkül, egyszerűen ''Mátyás király''nak nevezi.
Uralkodói teljesítménye már kortársai körében nagy vitákat váltott ki, az utókor történészei pedig máig sem jutottak egyetértésre. A kritikus nézet szerint Mátyás elhanyagolta a török veszélyt, és értelmetlen nyugati hódító hadjáratokra fecsérelte a rendelkezésére álló katonai, illetve az azt megalapozó, az ország kíméletlen adóztatása révén gyűjtött gazdasági potenciált. A másik nézet szerint viszont belátta, hogy az akkori Magyarország önmagában képtelen volt ellenállni a török veszélynek és ezért nagyobb államhatalom létrehozására törekedett. Eszerint felismerte, hogy korában a fejlődés [[Kelet-Közép-Európa|Kelet-Közép-Európában]] a [[perszonálunió]]kba tömörült államszövetségek irányába haladt. Ezt a tervet megvalósítani azonban nem tudta teljesen, ilyen szövetségi rendszer kiépítésére utóbb csak a [[Habsburg-család|Habsburgok]] voltak képesek.
Belpolitikai tevékenységének nagy eredménye, hogy választott királyként, legitimációs hiányosságokkal azért küzdve, de sikerült megszilárdítania hatalmát. Kihasználta a középkori uralkodói hatáskör szinte minden lehetőségét. Nagy ügyességgel maga mellé állította adott pillanatban az uralkodáshoz szükséges társadalmi erőket, illetve azok változatos koalícióit hozta létre. Mesterien kezelte a korabeli társadalmi kommunikációt, igyekezett külföldön és belföldön egyaránt jó hírét kelteni saját személyének, hogy akár ennek révén is támogatást szerezzen politikai céljai eléréséhez. Legfontosabb célját, fia örökösödésének biztosítását, [[Corvin János]] trónra lépését azonban nem sikerült elérnie.
Politikája mellett személyiségének megítélése sem egységes: hatalmas adókat rótt ki az alattvalókra, a beszedett pénzt nem mindig a deklarált célra költötte, uralkodása vége felé koncepciós eljárásoktól sem riadt vissza azért, hogy az utódlását biztosítsa. Személyisége nem tartozott a leginkább szerethetőek közé, viszont egyértelműen a [[15. század]] kiemelkedő magyar politikusa volt.
== Ifjúkora ==
[[Fájl:Kolozsvar Matyas kiraly szulohaza.JPG|bélyegkép|270px|Hunyadi Mátyás szülőháza [[Kolozsvár]]ott]]
1442 tavaszán [[Hunyadi János]] vajda [[Erdély]]ben tartózkodott, május 28-án például [[Szászhermány]]ból küldött egy levelet. A jelek szerint vele volt felesége, horogszegi [[Szilágyi Erzsébet (kormányzóné)|Szilágyi Erzsébet]] is, aki kilenc hónappal később, 1443. február 23-án [[Kolozsvár]]on megszülte második fiát, Mátyást. A kisgyermek neveléséről elsősorban anyja gondoskodott, mivel apját a politika és a háborúk foglalták le. Szilágyi Erzsébet a politikában – kivéve a férje halála és a fia királlyá választása közti időszakot – alig vett részt, viszont a hatalmas Hunyadi-birtokok gazdálkodását személyesen irányította.{{refhely|Kubinyi 2001|19. o.|azonos=K19}}
A felcseperedő Mátyás neveltetésében Hunyadi János már aktívan részt vett. Az ország egyik legfőbb méltóságaként az átlagos nemesi nevelésnél és saját szerény képzettségénél jóval többet nyújtott fiának. A korabeli magas gyermekhalandóság körülményei között arra is gondolnia kellett, hogy László fia halála esetén Mátyásra hárulhat a család irányításának és további felemelésének terhe. Hunyadi János külföldi útjain megfigyelhette a művelt nagyúri családok életét, és láthatóan ennek megfelelő igazi korabeli ismereteket akart adni fiainak, azaz a katonáskodás mellett nyelvtudást, valamint az akkori általános műveltség alapjait is elsajátították.{{refhely|azonos=K19}}
A katonai felkészítését bizonyára apja is felügyelte; a későbbi feljegyzések szerint Mátyás korán jártasságot szerzett a korabeli [[hadművészet]]ekben, fizikailag is jó állóképességgel rendelkezett és képes volt akár egy nagyobb folyót is átúszni.{{refhely|azonos=K19}} Első tanítója [[Szánoki Gergely]] lengyel [[humanizmus|humanista]] lehetett, aki [[I. Ulászló magyar király]] nevelőjeként került Magyarhonba. A király halála után, 1444-ben vette át a Hunyadi fiúk, illetve akkor még csak László tanítását. Azonban már 1451-ben, Mátyás nyolcéves korában elhagyta az országot, mert [[lviv|ilyvói]] érsek lett. Széles körben feltételezik, hogy [[Vitéz János]], Hunyadi fő tanácsadóinak egyike is Mátyás nevelője lehetett, de a püspök egyházi és politikai feladatai valószínűtlenné teszik tényleges nevelői szerepét.{{refhely|Kubinyi 2001|20. o.|azonos=K20}}
Mátyás humanista nevelőitől mindenesetre a korban szokatlanul széles körű ismereteket szerzett, többek között az [[egyházjog|egyház-]] és államjog, [[művészet]]ek területén. Kitűnően megtanult [[latin nyelv|latinul]], beszélt [[német nyelv|németül]], [[cseh nyelv|csehül]] vagy a korban használt [[nyugati szláv nyelv]]en és valószínűleg [[román nyelv|románul]] is tudott.{{refhely|azonos=K20}}
A kor arisztokratái és nemesei közül szintén kirívó módon szeretett olvasni, főként klasszikus latin szerzőket, ezeken belül is a [[Hadtudomány (fogalom)|hadtudomány]]i munkákat. Latinul olvasott [[III. Alexandrosz makedón király|Nagy Sándor]] bátorságáról, [[Hannibál (karthágói hadvezér)|Hannibál]] ravaszságáról szóló [[novella|elbeszéléseket]]. Műveltsége lehetővé tette, hogy király korában itáliai humanistákkal is tudós beszélgetéseket folytathasson. Gyakorlatilag gyermekkorában alapozta meg tudását, hiszen még nem töltötte be tizenötödik évét, amikor királlyá választották, ezután pedig aktívan részt vett az uralkodás nehéz feladataiban, ezért rendszeres tanulásra már nemigen juthatott ideje.{{refhely|azonos=K20}}
A későbbi király még 12 éves sem volt, amikor a kor szokásainak megfelelően apja már menyasszonyt szerzett számára. Hunyadi János és [[Cillei Ulrik]] megegyeztek, hogy Mátyás feleségül veszi majd az akkor 10 éves Cillei Erzsébetet, a hatalmas Cillei-vagyon egyedüli várományosát. A tervezett házasság előnyös rokoni-politikai kapcsolatokkal is kecsegtetett. Cillei [[Garai László (nádor)|Garai László]] [[nádor]] unokaöccse, [[Brankovics György szerb despota]] veje volt. A kor szokásainak megfelelően Erzsébet a jövendőbelije családjához költözött, míg Mátyás a királyi udvarba került, gyakorlatilag túszként. Az esküvőre végül Cillei Erzsébet halála miatt nem kerülhetett sor.{{refhely|E. Kovács 2008|28. o.}}
=== Prágai fogsága ===
Hunyadi János 1456-os halála után László állt az ország akkor legnagyobb hatalmú családja, a [[Hunyadi-család]] élére, és azonnal súlyos konfliktusba keveredett [[V. László magyar király|V. László királlyal]] meg az ellenlábas főúri családokkal. A vitában Hunyadi László híveivel hatalmába kerítette, és meggyilkolta [[Cillei Ulrik]]ot, majd megeskette a királyt, hogy emiatt nem fog bosszút állni. Néhány hónap múlva azonban a király, [[Garai László (nádor)|Garai László]] és [[Újlaki Miklós]] főurak és híveik segítségével csapdát állítottak a Hunyadi fivéreknek. Rávették Lászlót, hívja 14 éves öccsét a fővárosba. Bár apjuk annak idején meghagyta fiainak, hogy együtt soha se tartózkodjanak a király udvarában, és az utazást Szilágyi Erzsébet is ellenezte, Mátyás engedelmeskedett bátyjának. A király 1457. március 14-én letartóztatta a két Hunyadit és a híveiket. Március 16-án kivégezték Hunyadi Lászlót, Mátyást pedig a király előbb [[bécs]]i, majd [[prága]]i udvarába vitette fogolyként. A 14 éves Mátyás tíz hónapot töltött külföldi fogságban. A Hunyadi-család elleni támadás során azonban az összeesküvők nem vették figyelembe azt, hogy ellenfeleik vagyona és kipróbált hadereje érintetlen maradt. [[Szilágyi Mihály (kormányzó)|Szilágyi Mihály]] és Szilágyi Erzsébet megszervezték az ellenállást, és csaknem egész [[Erdély]]t elfoglalták, annak ellenére, hogy Mátyás túsz volt a király kezében. 1457 vége felé patthelyzet alakult ki, és fegyverszünetet lehetett kötni. A 17 éves V. László azonban 1457. november 23-án váratlanul elhunyt Prágában, valószínűleg [[leukémia|leukémiában]].<ref>Herbert Ullrich: ''Schädel-Schicksale historischer Persönlichkeiten'', 2004, {{ISBN|978-3899370553}}, S. 279ff.</ref> Ezzel új helyzet állt elő.{{refhely|Kubinyi 2001|21-24. o.}}
== Királyválasztás ==
[[Fájl:Mátyás budai vára.jpg|jobbra|bélyegkép|270px|A budavári palota Mátyás idejében, 1900-as ábrázolás]]
A váratlanul elhunyt fiatal uralkodó jogos örökösei nővérei lettek volna. Közülük [[Habsburg Anna magyar hercegnő|Anna]] [[III. Vilmos türingiai tartománygróf|III. Vilmos szász herceg]] felesége volt, [[Habsburg Erzsébet magyar hercegnő|Erzsébet]] pedig [[IV. Kázmér lengyel király]]é, akinek elődje, [[I. Ulászló magyar király|I. Ulászló]] 1440–1444 közt már ült a magyar trónon. [[III. Frigyes német-római császár|III. Frigyes német császárnak]] ugyan nem lehetett vérségi igénye a magyar trónra, de [[Luxemburgi Erzsébet magyar királyné|Erzsébet]], V. László anyja neki zálogosította el a magyar [[Szent Korona|Szent Koronát]], valamint több nyugat-magyarországi várat és várost, ezért volt bizonyos utódlási esélye.{{refhely|Kubinyi 2001|24. o.}}
Magyarországon a legfontosabb belső erőket [[Szilágyi Mihály (kormányzó)|Szilágyi Mihály]], [[Garai László (nádor)|Garai László]], [[Újlaki Miklós]] familiárisai, valamint a [[Felvidék]] nagy részét törvénytelenül uralmuk alatt tartó cseh szabadcsapatok alkották, utóbbiak [[Jiskra János]]sal az élükön, akik később a [[fekete sereg]] gerincét alkották. A magyar főúri csoportosulások számára ebben a helyzetben logikusnak látszott Hunyadi Mátyás megválasztása királynak, mivel úgy vélték, hogy a gyermek-király könnyen irányítható lesz. [[III. Kallixtusz pápa]] is Mátyás megválasztását támogatta, mivel nagy tisztelője volt Hunyadi János törökellenes harcainak, és abban bízott, hogy fia folytatni fogja ezt a küzdelmet.{{refhely|Kubinyi 2001|25. o.|azonos=K25}}
A kompromisszum jegyében Garai László felkereste a Szilágyi testvéreket Szegeden, és velük 1458. január 12-én megállapodott abban, hogy a Szilágyiak megbocsátanak a Hunyadi László kivégzésében szerepet játszó Garainak, [[Bánfalvi Barius II. Miklós]] [[pécs]]i püspöknek és [[Lendva|Lindvai]] Bánfi Pálnak, valamint támogatják a [[I. György cseh király|Podjebrád György]] őrizetében lévő Mátyás kiszabadítását és királlyá választását. Ennek fejében a Szilágyiak Mátyás nevében megfogadták, hogy ő feleségül veszi Garai leányát (bátyja volt menyasszonyát), megtartja apósát a nádori tisztségben és Buda birtokában, valamint összes javaiban.{{refhely|azonos=K25}} A megállapodásra esküt tettek, de azt is kikötötték, hogy azt majd meg kell ismételni [[Juan de Carvajal]] bíboros, [[pápai legátus]] és [[Szécsi Dénes (püspök)|Szécsi Dénes]] bíboros esztergomi érsek előtt. Ez a későbbiekben elmaradt, így a Szilágyiak és Mátyás szabad kezet kaptak.{{refhely|Kubinyi 2001|26. o.|azonos=K26}}
Ezzel elhárultak az akadályok Mátyás megválasztása elől. A királyválasztó országgyűlésre Szilágyi Mihály sereggel vonult fel. Budán biztosította az összegyűlt nagyurakat, hogy Mátyás nem fog bosszút állni bátyja kivégzéséért, így ők is beleegyeztek a megválasztásába. A döntés hírére január 24-én a nagyrészt Szilágyi katonáiból és az országgyűlésen megjelent köznemességből álló tömeg, a vár alatt, a Duna jegén királlyá kiáltotta ki Hunyadi János fiát.{{refhely|Pálosfalvi}} Az új uralkodó, akit a választást megelőző politikai folyamatba – prágai fogsága miatt sem – egyáltalán nem vontak be, sőt végig gyermeknek tekintették, még nem töltötte be tizenötödik évét sem. Korára hivatkozva nagybátyját, Szilágyi Mihályt öt évre kormányzónak választották.{{refhely|azonos=K26}} Az új kormányzó nyilván arra számított, hogy a hatalmat végre ő fogja gyakorolni. Szilágyi 1456-ig csak másodvonalú politikai szereplő volt, Hunyadi János familiárisa, és csak a Cillei-gyilkosság után, a szabad cselekvésében akadályozott király nevezte ki macsói bánná. Így került be a [[báró]]k sorába. Vagyoni helyzete sem érte el az arisztokraták színvonalát. Mátyás megválasztása után azonban a király után ő lett az első ember.{{refhely|azonos=K26}} Szilágyi még a királyválasztó országgyűlésen olyan törvényt hozott a maga nevében, amilyet az új uralkodók szoktak trónra lépésük alkalmával. Ebben arról is rendelkezett, hogy az összes királyi várat neki kell átadni, amivel rögtön megszegte a Garai nádorral kötött egyezségét.{{refhely|Kubinyi 2001|28. o.}}
== Trónra lépése és hatalmának biztosítása ==
1458 januárjában díszes – és jól felfegyverzett – küldöttség indult [[Cseh Királyság|Csehország]]ba, hogy [[Buda (történelmi település)|Budára]] kísérje a magyarok ifjú királyát. Az átadás feltételeit Vitéz János tárgyalta ki, de a küldöttségben ott volt Szilágyi Mihály és Szilágyi Erzsébet is. Mátyást [[I. György cseh király|Podjebrád György]] cseh kormányzó csak azzal a feltétellel engedte el fogságából, hogy Mátyás feleségül veszi a lányát, [[Podjebrád Katalin magyar királyné|Katalint]]. Az átadásra a magyar-morva határon lévő [[Strážnice (Hodoníni járás)|Strážnice]] településen került sor. A váltságdíj megfizetése után Mátyás kiszabadult a fogságából, de a jelenlévők előtt ünnepélyesen megerősítette házassági ígéretét.{{refhely|Kubinyi 2001|43. o.}} Az új király kíséretével ezután [[Esztergom]]nál átkelt a repedező jégen, és [[1458]]. [[február 14.|február 14-én]] megérkezett Budára.
[[Fájl:Mátyás király fiatalkori eszményesített dombormű-képmása a milanói Castello Sforzesco múzeumában.jpg|bélyegkép|balra|200px|Mátyás király fiatalkori eszményített dombormű-képmása a [[milánó]]i [[Castello Sforzesco]] múzeumában]]
Komoly gondot okozott, hogy a magyar szokásjog szerint csak az volt a törvényes uralkodó, akit „Szent István koronájával” [[Székesfehérvár]]ott az [[esztergomi érsek]] koronázott meg. A [[Szent Korona]] azonban III. Frigyes birtokában volt. A koronázás pótlására végül egy gondosan kidolgozott ceremóniát hajtottak végre, amiben ötvözték a királyok első budai bevonulásának rítusát a székesfehérvári koronázások világi vonatkozásainak bizonyos részleteivel. A gyermekkirály diadalmenetét a város előtt a papság, a [[polgár (városlakó)|polgárság]] és a [[zsidók]] fogadták, ahol először a zsidók jogait erősítette meg. A városkapuban ugyanezt tette meg Buda város szabadságaival. A városháza börtönéből szabadon bocsátották a foglyokat. A templomban Te Deumot tartottak, a király pedig kötelezte magát az egyházi szabadságok megtartására. Utána a várkapuban a nemesség jogait erősítette meg. A palotában a trónra ülve pedig hozzáfogott az államügyek intézéséhez. Az ifjú Mátyás ezáltal az ország törvényes uralkodója lett.{{refhely|Kubinyi 2001|43-44. o.}}
A király és a kormányzó viszonya azonban még sok kérdőjelet rejtett. Mátyás kilenc nappal trónra kerülése után lett tizenöt éves. Ez bizonyos ügyekben már jogképességet jelentett, de a teljes nagykorúságot, ami a birtokadományozáshoz való jogot is tartalmazta, csak huszonnégy évesen érhette volna el. A király március 9-én mégis nagybátyjának adományozta családi örökségét, [[Beszterce (település)|Besztercét]] és az örökös grófi címet. Ezzel nagykorúként intézkedett, és a kedvezményezett kormányzó nem tiltakozott. Mátyás tehát kezdettől fogva gyakorolta az uralkodói hatalmat, bár elvileg elismerte a kormányzó szerepét. Márciusban már külpolitikai és birtokadományozó okiratokat is kiállíttatott a maga nevében. Bizonyára pontosan tudta, hogy amikor apja néhány évvel azelőtt, 1453-ban lemondott a kormányzóságról, V. László király még csak tizenhárom éves volt.{{refhely|Kubinyi 2001|44. o.}}
Konszolidálódni látszott Mátyás kapcsolata leendő apósával, Podjebráddal, akit március 2-án cseh királlyá választottak. A volt [[husziták|huszita]] uralkodó titokban hűségesküt tett a pápának, így elhárult az akadály meg[[koronázás]]a elől. Mátyás, Podjebrád május 7-ei koronázására Salánki Ágoston győri és Szilasi Vince váci püspököket küldte, akik meg is koronázták.{{refhely|Kubinyi 2001|45. o.}}
[[Jiskra János]], aki 1458. február elején Podjebrád nyomására hűségesküt tett Mátyásnak, már március végén fellázadt. A király Rozgonyi Sebestyént nevezte ki a ''Felső részek főkapitánya'' címmel a Jiskra cseh zsoldosai elleni küzdelem vezetésére. A kezdeti sikerek után Rozgonyinak szeptembertől erdélyi vajdaként már az ottani török betörés ellen kellett harcolnia. Jiskra közben III. Frigyes szolgálatába is állt, de végül, 1462-ben átfogó megállapodásra jutott Mátyás királlyal. Ennek értelmében nagy pénzösszeg, és az ország másik végén, [[Lippa]] vidékén kapott nagy birtokok fejében örök hűséget fogadott a királynak, amit aztán meg is tartott. [[Zrínyi Miklós (költő)|Zrínyi Miklós]] szerint: „''(…) annak szelídíthetetlen elméjét megszelídíti, és a tolvajoknak kapitányából magának hívet csinál és állhatatos, vitéz embert. Más király alig várhatta volna, hogy kezébe kaphassa, hogy diadalmenetben hurcolja városról városra, de Mátyás király ilyen hiú gondolatokat nem gondolt, ő a jónak szolgálatára volt, s ezt inkább kívánta, mint a maga dicsőségét.''” {{refhely|Lengyel Dénes|320. o.}} Zsoldosainak egy része Mátyás szolgálatába állt, és belőlük lett a későbbi [[fekete sereg]] magva. A még ellenálló vagy újra lázadó cseheket Mátyás kemény kézzel leverte, ezzel 1467-re sikerült a [[Felvidék]]et megtisztítania tőlük.{{refhely|Kubinyi 2001|46. o.}}
Szilágyi Mihály 1458 nyarán már felismerte, hogy Mátyás kijátszotta őt, ezért összeesküdött a király ellen [[Garai László (nádor)|Garai László]] nádorral és [[Újlaki Miklós]]sal. Mátyás erre azonnal leváltotta a nádort, és anyjával együtt igyekezett jobb belátásra bírni nagybátyját. Ez azonban csak időlegesen sikerült, mert Szilágyi újra meg újra Mátyás ellen fordult, aki időnként letartóztatta, időnként visszahelyezte magas funkcióiba. Végül Szilágyi 1460 végén erdélyi kormányzóként egy török elleni összecsapásban fogságba esett, és a szultán kivégeztette. A pápa magyarországi követe ezt jelentésében Mátyás számára szerencsés fordulatnak értékelte, mivel a kormányzó mindvégig a király ellen szervezkedett.{{refhely|Kubinyi 2001|49. o.}}
Még 1459 elején Garai és Újlaki újra összeesküdtek Mátyás ellen, és [[Németújvár]]on magyar királlyá választották [[III. Frigyes német-római császár|III. Frigyest]]. Garai a választás után hamarosan meghalt, Újlaki pedig csak félszívvel folytatta a küzdelmet Mátyás ellen, július 1-jén pedig birtokai megtartása fejében örök hűséget fogadott neki. Újlaki taktikázása révén megerősítette helyzetét, de ennek fejében III. Frigyes élete végéig magyar királynak titulálhatta magát, sőt később a Habsburgok innen vezették le magyar trónigényüket. A hatalmi harcban fontos tényező volt, hogy a [[pápa (egyházfő)|római pápa]] a Magyarországon tartózkodó Carvajal bíboros révén folyamatosan biztosította a magyar főpapi kar támogatását a király számára, elsősorban a török elleni magyar harc reményében.
1463-ban Vitéz János hosszas tárgyalásai eredményeképpen tető alá hozták [[III. Frigyes német-római császár|III. Frigyes]]sel a [[bécsújhelyi megállapodás]]t, melynek értelmében – [[Zrínyi Miklós (költő)|Zrínyi Miklós]] szavaival – „''a császárnak [[Kalács (sütemény)|kalács]]ot vet a torkába, a [[Szent Korona|koronáért]] hetvenezer [[arany (kémiai elem)|arany]]at vet neki, és azzal a fösvény szemét befedi''”. {{refhely|Lengyel Dénes|320. o.}} Ezen kívül az egyezségben közös céljuknak nevezték meg a harcot a [[Oszmán Birodalom|török]] ellen. Kinyilvánították, hogy ha Mátyás fiú utód nélkül hal, a magyar trónt Frigyes fia, [[I. Miksa német-római császár|Miksa]] örökli. A 20 éves Mátyás esetében ez nem látszott komoly veszélynek. A császár pedig a maga részéről örökbe fogadta Mátyást, ami elméleti lehetőséget nyitott arra, hogy ő örökölje majd a császár birodalmát.
== Belpolitika Mátyás korában ==
Mátyás belpolitikai tevékenységének fő céljai uralkodásának első időszakában a saját hatalmának megerősítése, majd a kincstári bevételek növelése, végül pedig Corvin János trónutódlásának biztosítása volt. A nemesi uralkodó osztály, azon belül is a főurak tekintetében ez a politika elsősorban a hatalmi pozíciók és az ezzel járó birtokok szinte folyamatos újraosztásáról szólt. Mátyás emellett figyelmet fordított a szélesebb köznép, a városi polgárság, sőt a parasztság helyzetére is. Az adóprés szorításából nem engedett, de országjárásai során a főurak által elkövetett kirívó igazságtalanságokat igyekezett orvosolni, később ez a tevékenysége lett az „igazságos Mátyás királyról” szóló legendák reális magva.
=== Koronázás és reformok ===
[[Fájl:König Matthias I. Corvinus von Ungarn Wappen.jpg|bélyegkép|Mátyás címere, ''Insignia … XV. Insignia equitum Gallici …'' (1550–1555)]]
Mátyásnak, aki nem örökösödési jogon került trónra, különösen nagy szüksége lehetett a [[A magyar királyok koronázása|szabályszerű koronázásra]] legitimációja, társadalmi elfogadottsága megerősítése érdekében. Ennek ellenére csak a korona visszaszerzése után háromnegyed évvel, 1464. március 29-én kerített sort erre [[Székesfehérvár]]ott. Egyúttal [[Magyarországi országgyűlések listája|országgyűlést]] is hirdetett a koronázóvárosba. Bonfini így írt a korona megérkezéséről: „''A követek közhírré teszik s szerte kihirdetik, hogy mindazoknak, akik a most visszaszerzett szent korona iránt áhítattal és tisztelettel viseltetnek, Sopronban három napon át nyílt alkalom adatik arra, hogy lássák és felismerjék. A szomszédos városokból és falvakból megszámlálhatatlan sokaság hömpölygött áhítatos szeretettel; megnézte, felismerte és mélységes tisztelettel hódolt előtte. Azután Budára vitték s a várban helyezték el.''”<ref>[[Antonio Bonfini]]: ''Mátyás király'', Geréb László fordítása, Magyar Helikon, Budapest, 1959, 118. o. ([https://mek.oszk.hu/10600/10604/ online elérés a Magyar Elektronikus Könyvtárban])</ref>
A koronázás után Mátyás nyomban megkezdte reformjait, személycseréket is foganatosított. Leváltotta [[Szécsi Dénes (püspök)|Szécsi prímást]] a főkancellárságról, és helyette két egyenrangú fő- és titkos kancellárt nevezett ki [[Várdai István (érsek)|Várdai István]] kalocsai érsek, és [[Vitéz János]] személyében. A kancellária tényleges vezetője azonban nem Vitéz, hanem Várdai lett. Az oklevelek kiállításában a kancellárokon kívül Csezmicei János pécsi püspöknek, azaz [[Janus Pannonius]]nak volt komoly szerepe. 1468-ig ő számított Mátyás legbefolyásosabb tanácsadójának, majd ezt a szerepet [[Matucsinai Gábor]] budai plébános kapta meg a királytól. Az 1464-es reform, az elvileg egységes kancellária létrehozása nem igazán volt sikeres. Az uralkodó később, Várdai és Matucsinai kivételével, minden kancellárjával összeveszett.{{refhely|Kubinyi 2001|58. o.}}
A király, az igazságszolgáltatás terén is reformokat vezetett be. Az addigi királyi „különös” és „személyes” jelenléti bíróságok felesleges kettősségét megszüntette. Az új bíróság a személynök elnöklete alatt a személyes jelenlét nevét vette fel. A személynök [[Hangácsi Albert]] püspök lett, őt 1465-ben egy István nevű prépost, majd Matucsinai Gábor követte. Matucsinai Várdai bíboros halála után 1471-ben kalocsai érsek, és az ország egyik legbefolyásosabb politikusainak egyike lett, bár nem járt egyetemre és humanistának sem számított.{{refhely|Kubinyi 2001|59. o.|azonos=K59}}
A koronázás előtt két kancellária működött, a nagyobbik a király tanács befolyása alatt áll, a kisebbik független volt az uralkodótól. Mátyás egyesítette a két kancelláriát. A volt királyi tanácsban ülő főpapok és főurak az egységes kancelláriát is befolyásolhatták, ezért ez komoly gesztus volt számukra, miközben a király számos kincstári ügyben szabad kezet kapott.
A király uralkodása második felére, a két lázadásból fakadó lehetőségeit kihasználva, a kezdetinél jóval nagyobb hatalmat épített ki magának. Erős hatalmából és személyiségéből fakadóan rendszeresen súlyos ellentétei keletkeztek a főpap kancellárokkal. Ennek a következménye is volt az, hogy Beckensloer és Veronai elhagyták, Váradi viszont börtönbe került. A többieket talán a haláluk mentette meg a hasonló sorstól, a királyt túlélő Filipec kivételével.{{refhely|Kubinyi 2001|105. o.}}
=== Pénzügyi reformok ===
[[Fájl:111 Matthias Corvinus florint 755820.jpg|200px|bélyeg|Mátyás aranyforintja Szent László képével és Magyarország címerével <br/>(Felirata: •S•LADISL-AVS REX és +mATHIAS•D•G•R•VNGARIE)]]
[[Fájl:HUF 1000 2018 obverse.png|bélyeg|200px|Hunyadi Mátyás az ezerforintoson]]
[[Fájl:Hunyadi Matyas emlekpenz.jpg|bélyeg|200px|[[Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója (emlékérme)|Hunyadi Mátyás trónra lépésének 550. évfordulója]], [[Magyar Nemzeti Bank|MNB]] [[2008]]. (tervezte: [[Szlávics László, ifj.|ifj. Szlávics László]])]]
A legeredményesebb a pénzügyi igazgatás átalakítása volt. [[Szapolyai Imre]] főkincstartót Mátyás boszniai kormányzóvá, egyben horvát és szlavón bánná nevezte ki. Az új kincstartó az egyszerű nemes Bessenyői Bertalan lett, aki nem kapta meg a főkincstartó címet, és így nem számított [[báró]]nak. Így tudta a király kikapcsolni a pénzügyek intézéséből a nagybirtokosokat, és saját kezébe venni az irányítást.{{refhely|azonos=K59}}
{{idézet 2|1464. évi IX. törvénycikk
külföldi sókat nem szabad az országban eladni
Külföldi sókat országunkban és országunk végvidékeiben, azok elvételének büntetése alatt senki se adjon el.
* 1. § Hanem mindenüvé a mi királyi sóinkat kell szállítani.
* 2. § A kik pedig az ilyen külföldi sóknak elvitelét meg nem engedik, azoknak birtokait és javait el kell foglalni s mindaddig megtartani, a mig innen eredt kárainkért eleget nem tesznek|1464. évi IX. törvénycikk}}
1467-ben Mátyás, [[Ernuszt János]]t, a tehetséges üzletembert, kikeresztelkedett budai zsidó kereskedőt nevezte ki kincstartónak és egyben udvari lovagnak. Az általa kidolgozott pénzügyi reform lényege az volt, hogy a bevételi forrásokat együtt kezelte (kivéve a koronabirtokok gazdálkodását, amiért a budai udvarbíró felelt), így lehetővé vált áttekinteni a bevételeket és költségvetést készíteni.{{refhely|Kubinyi 2001|60. o.|azonos=K60}}
Különösen nagy jelentőségű volt a pénzreform. A magyar aranyforintot mindig azonos [[pénzláb]] alapján verték, és így értéke állandó maradt. Az ezüstdénárokra azonban ez már nem volt igaz. Mátyás az 1460-as évek második felében az öt pénzverdében ([[Buda (történelmi település)|Budán]], [[Kassa|Kassán]], [[Körmöcbányai pénzverde|Körmöcbányán]], [[Nagyszeben]]ben és [[Nagybánya|Nagybányán]]) elkezdte jó minőségű ezüstdénárok veretését, amikre a [[Szűz Mária|Madonna]] képe került, ez a hagyomány aztán évszázadokig fenn is maradt. Mikor 1470-re már kellő mennyiségű új pénz volt forgalomban, három verdében megszüntették a további ezüstpénzek verését, hogy stabilizálják forgalomban levő pénz mennyiségét. Mindez csak áttételesen növelte a kincstár bevételeit, a kereskedelemre gyakorolt jótékony hatáson keresztül. Egészen 1521-ig nem is változott a pénz értéke, azaz száz ezüstdénár ért egy aranyforintot.{{refhely|azonos=K60}}
Az 1467. évi törvény közvetlenül csak csekély mértékben növelte a királyi bevételeket. Az addigi rendes adót, a kamara hasznát megszüntette az országgyűlés, és „a királyi kincstár adója” név alatt állította vissza. Hasonlóképpen a harmincadvámot ezután koronavámnak nevezték. A névváltoztatás lényege az volt, hogy a korábban adományozott adómentességek így érvényüket vesztették. A királyi bevételek a reform nyomán mégis jelentősen megnőttek, az általános adóteher a korábbi hat-hétszeresére emelkedett.{{refhely|azonos=K60}}
A bevételek fő forrása az országgyűlés, illetve más esetekben a királyi tanács által megszavazott és a jobbágyságot sújtó rendkívüli adó volt. Bár az adóegységek (jobbágyháztartások, azaz füstök, illetve porták) száma csökkent Mátyás idején, az adó azáltal, hogy olykor évente többször is kivetette, jelentős jövedelmet képezett. Később az egytelkes, addig adómentességet élvező parasztnemesektől is beszedette, igaz, a jobbágyok által fizetett összegnek csak a felét vetette ki rájuk.{{refhely|azonos=K60}}
Mátyás 1458-tól haláláig, 1490-ig összesen 43 alkalommal vetett ki rendkívüli adót, amely évi átlag {{szám|385000}} forint bevételt jelentett. További bevételei közül a legfontosabb a sóból származó jövedelem volt, évente {{szám|80000}} forint. A pénzverési és bányajövedelmek {{szám|60000}}, a harmincad- (korona) vám {{szám|50000}}, a királyi városok és a szászok rendes és rendkívüli adója {{szám|47000}} forintot tettek ki. Az egyéb kisebb bevételek {{szám|6000}} forintra becsülhetők. Mátyás átlagos évi bevétele eszerint {{szám|628000}} forint lehetett – nagy ingadozásokkal. Ezen felül rendszeres jövedelmei voltak még a pápától és Velencétől az 1470-es évekig, a török elleni háborúra kapott összegek, valamint a később elfoglalt cseh és osztrák tartományokból is érkeztek bevételek. Mátyás azonban óvakodott a magyarhoz hasonló adópréssel sújtani a megszállt területeket, ezért ezek a bevételei eltörpültek a magyarországiak mellett.{{refhely|azonos=K60}}
Ezek a bevételek messze meghaladták az V. László korában beszedetteket. Az éves bevétel maximuma 900 ezer forint körül lehetett. Európai összehasonlításban azonban ez nem volt sok, hiszen például a [[Francia Királyság]] bevételei ekkoriban {{szám|1365000}} és {{szám|3345000}} között voltak, [[Velencei Köztársaság|Velence]] pedig 1464-ben {{szám|1020800}} dukát bevételt könyvelhetett el. (A dukát értéke majdnem azonos értékű volt a magyar forinttal.) [[II. Mehmed oszmán szultán]] bevételei 1475-ben {{szám|1800000}} dukátot értek el.{{refhely|azonos=K60}}{{refhely|E. Kovács 2008|57. o.|azonos=EK57}}
Az akkori [[államkincstár]] legfontosabb kiadásaihoz, a katonaiakhoz, a – változó létszámú – [[fekete sereg]] fenntartásához hasonlítva még inkább relatív a bevételek nagysága. Magyarországon ugyanis {{szám|10000}} nehézlovas egy évi zsoldja {{szám|360000}}, 5000 nehézgyalogosé {{szám|120000}} forint volt.{{refhely|azonos=K60}} (A könnyűlovasok és könnyűgyalogosok zsoldja a fele volt a páncélos katonákénak, havi másfél illetve havi egy forint.) Ez a két tétel olyan években, amikor a hadilétszám fel volt töltve, önmagában elvitte volna a költségvetés felét, ha rendesen kifizették volna. Ezért is volt gyakori a zsold visszatartása, illetve helyette a külföldi zsákmányszerzés a szabadrablás engedélyezése.
=== Erdélyi lázadás ===
1467 tavaszán, a Mátyás által a korábbiakhoz képest többszörösen beszedetett régi és új adók miatt [[Erdély]]ben lázadás tört ki, ugyanis az új törvény leginkább az erdélyiek korábbi mentességeit törölte el. [[Zrínyi Miklós (költő)|Zrínyi Miklós]] szerint: „''Pedig bolondok, nem jól gondolták meg a végét. (...) Szükséges a királynak az adó, főképpen az olyan királynak, mint Mátyás volt. Mert nincs a népeknek nyugalmuk hadsereg nélkül, nincs hadsereg zsold nélkül és zsold adó nélkül. És Mátyás király sem bolond épületekre, sem eszelős költséges vendégségekre, sem bolondok gazdagítására nem költötte az ország jövedelmét, hanem hazája megmaradására, dicsőítésére és öregbülésére. Kicsoda nem kívánná a maga értékeivel segíteni a királyt?''” {{refhely|Lengyel Dénes|321-322. o.}}
Erdélyen kívül [[Temes vármegye|Temes megyében]], a [[Bácska|Bácskában]], a [[Felvidék]] keleti részén és másutt is voltak harcok. Az erdélyi „három nemzet” (magyar megyék, szász és székely székek) vezetői [[kolozsmonostor]]i találkozójukon 1467. augusztus 18-án szövetséglevelet írtak alá. Ebben kijelentették, hogy egész Magyarország szabadsága érdekében fognak össze a király ellen. Vezetőiknek Szentgyörgyi és Bazini János és Zsigmond grófokat, valamint [[Ellerbach Bertold]] vajdát, továbbá (Szapolyai) Imre és István szepesi grófokat választották meg. Erdélyben harcedzett lakosság élt, ezért a lázadás különösen fenyegető veszélyt jelentett a király számára, a hozzá közel álló [[Szapolyai Imre]] hűtlensége pedig személyesen is érintette.{{refhely|Kubinyi 2001|64. o.}}
Mátyás a bizonytalan helyzetekben mindig erélyesen cselekedett. Ezúttal is azonnal mozgósította katonai egységeit és Erdélybe indult. A királyi haderő megérkezése után a lázadók szinte harc nélkül szétoszlottak. A vajdák meghódoltak, és bár tisztségüket elvesztették, büntetésben nem részesültek, sőt hamarosan újra megjelenhettek a királyi tanácsban is. Mátyás láthatóan tartott a nagyurak szolidaritásától.{{refhely|Kubinyi 2001|65. o.|azonos=K65}}
A lázadás köznemesi magyar, szász és székely vezetői között azonban volt, akit karóba húzatott, tüzes fogókkal marcangoltatott. A szerencsésebbek sorsa a lefejezés volt. Sokuk Lengyelországba menekült, birtokaikat Mátyás természetesen elkoboztatta. Kollektív büntetésként 100 forintról 66 forintra csökkentette az erdélyi nemesség vérdíját, amit meggyilkolásuk esetén a bűnösnek kellett fizetni. (A szűkebben vett Magyarországon ez 200 forint volt.){{refhely|azonos=K65}}
=== A Vitéz János-féle összeesküvés ===
Mátyás belpolitikájának szerves része volt a vezető tisztségekben szolgáló személyek gyakori cseréje. A király és Vitéz János prímás családja, környezete között elsősorban emiatt romlott meg a viszony 1470-től. Emellett a király, főleg a hadi szükségletei fedezésére, a pápa hozzájárulásával megadóztatta az egyházat és az esztergomi érsek jövedelmei egy részét is lefoglalta. A személyi és pénzügyi ellentétek mellett külpolitikai jellegűek is keletkeztek, mivel Vitéz János és unokaöccse, Janus Pannonius korábban a cseh háború szószólói voltak, Ulászló cseh királlyá választása után azonban az ellen fordultak. A királyi tanács ülésén egyes visszaemlékezések szerint a király egy vita hevében meg is pofozta Vitézt.{{refhely|Kubinyi 2005|234. o.}}
Vitéz és Janus Pannonius 1471 tavaszán léptek az aktív összeesküvés mezejére. [[IV. Kázmér lengyel király]] Ulászló utáni második fiát, [[Szent Kázmér|Kázmér herceget]] akarta meghívni magyar királynak, mivel egy lengyel–cseh–magyar szövetségben látták az esélyt a török ellen. Ehhez az ország közvéleményétől nagy támogatást remélhettek, állítólag a főurak, a nemesség és a megyék nagy többsége mellettük állt, főleg az adóztatás miatti elégedetlenség illetve a török veszéllyel szemben táplált félelem miatt.{{refhely|Kubinyi 2001|72. o.|azonos=K72}}
Mátyás [[hírszerzés|kémhálózata]] révén Csehországban szinte azonnal értesült terveikről. A király a hozzá ekkoriban hűséges Újlaki tanácsára úgy tett, mintha nem tudna az összeesküvésről. Csapataival visszatért Magyarországra, majd szeptember 1-jére országgyűlést hívott össze. Közben Vitéz megbízottai Krakkóban tárgyaltak Kázmér királlyal.{{refhely|azonos=K72}}
A seregével az országban tartózkodó király helyzete szükségképpen megerősödött. Az országgyűlésre 1463 óta először meghívta az összes nemest. Az ott beterjesztett, majd szeptember 18-án elfogadott törvények számos sérelmet orvosoltak. Mindez megfordította a közhangulatot. Szeptember 21-én 10 főpap (Vitéz, Janus és Tuz Osvát kivételével mindegyik), valamint 36 [[báró]] nyilvánította ki írásban Mátyáshoz való hűségét. Kázmér herceg csak október elején indult el lengyel seregével Magyarországra, és bár Vitézék megnyitották előtte [[Nyitrai vár|Nyitra várát]], [[Perényi Miklós (várnagy, ?–1483)|Perényi Miklós]] és Rozgonyi János országbíró meg néhány északkeleti erősséget, a támadás kudarcba fulladt.{{refhely|Kubinyi 2005|235. o.}}
December 19-én Vitéz is kiegyezett Mátyással, Janus Pannonius pedig elmenekült. A király aztán megszegve az egyezséget, 1472. március 1-jén fogságba vetette Vitézt. Az érsek [[Beckensloer János]] felügyelete alatt házi őrizetbe került Esztergomban, majd 1472. augusztus 9-én meghalt. Utóda Beckensloer lett, aki a fő- és titkos kancellári tisztséget is megkapta.{{refhely|Kubinyi 2001|73. o}}
=== Belpolitika az összeesküvés leverése után ===
A Vitéz-összeesküvés bukása alapvetően megszilárdította a király hatalmát. Korábban Mátyás igyekezett minél több bárót bevonni a kormányzatba, támogatói körének kiszélesítése érdekében, ettől kezdve erre nem volt szüksége. Azonban továbbra is óvatosan bánt velük. A korabeli uralkodótól eltérően egyetlen magyar főurat sem juttatott vérpadra, még a lázadókat sem, pedig a köznemesek közül sokakat kegyetlenül kivégeztetett.{{refhely|Kubinyi 2001|96. o.}}
[[Fájl:Andrea Mantegna - King Matthias Corvinus of Hungary.jpg|bélyegkép|Mátyás király [[16. század]]i [[portré]]másolata, [[Szépművészeti Múzeum (Budapest)|budapesti Szépművészeti Múzeum]]]]
A király megerősödött hatalmi helyzetét jól tükrözi kinevezési gyakorlatának változása. 1471 őszéig, kereken 14 év alatt 61 személy fordul elő „igazi báróként”, 1471 őszétől a király haláláig, 19 év alatt csak 38. Ez mutatja, hogy kevesebb nagyúr beleegyezését kellett megnyernie tervei valóra váltásához.{{refhely|Kubinyi 2001|97. o.}}
Ami azt a később elterjedt értékelést illeti, hogy Mátyás a köznemesekre támaszkodott a nagyurakkal szemben, ez nem igazolható. A legnagyobb nyomást az urakra azzal lehetett gyakorolni, ha az országgyűlésre a teljes nemességet egyenként meghívták, hiszen ha csak választott követek képviselték őket, azok kiválasztásába már beleszólhattak és bele is szóltak a nagybirtokosok. Mátyás azonban, bár nagyon sok országgyűlést tartott, mindössze ötre hívta meg a teljes nemességet, ebből pedig három a koronázása előtti időre esik, amikor helyzete még nem volt szilárd.{{refhely|Kubinyi 2001|98. o.|azonos=K98}}
A Vitéz-féle összeesküvés leverése utáni országgyűlés különleges volt. Itt a bárók is – hűségüket bizonyítandó – addig nem látott számban jelentek meg és a nemességet is teljes számban meghívták. Igazolni kellett ugyanis a lengyel trónkövetelő számára, hogy az ország egész nemessége, a maréknyi összeesküvő kivételével, Mátyás mellett áll. Ezután már csak egyszer, 1475-ben került sor a teljes nemesség meghívására, sőt ekkor a királyi városok követeit is meghívták. Ekkor ugyanis, Mátyás boroszlói „táborozása” után, újra bizonyítani kellett a király erejét, hiszen a boroszlói kalandtól a hazai nagyurak egy része vereséget és Mátyás hatalmának megroppanását várta.{{refhely|azonos=K98}}
A király uralkodása második felében ritkábban tartott országgyűlést, azaz ritkábban fordult a köznemességhez, és gyakrabban elégedett meg a nagyurak egyetértésével. Időnként meg sem jelent az országgyűlésen, mert külföldön volt, és csak megbízottai képviselték.{{refhely|Kubinyi 2001|99. o.}} Végső soron azonban Mátyás több országgyűlést tartott, mint korábban bármelyik magyar uralkodó.{{refhely|Kubinyi 2001|100. o.}}
=== Az 1486-os országgyűlés és törvénykönyv ===
1485 karácsonyára a király elvileg nádorválasztásra hívta össze a rendeket, bár ehhez nem volt feltétlen szükséges az országgyűlés. Mátyás ekkor már szisztematikusan igyekezett biztosítani törvénytelen fia, Corvin János örökösödését. Az 1486-os nádori cikkelyek ezért foglalkoznak részletesen a nádor királyválasztási szerepével. Nádornak ekkor Szapolyai Imrét választották meg, ő azonban rövidesen meghalt, 1487. szeptember 12-én temették el. Újabb nádort már nem választatott Mátyás, hanem [[Nagylucsei Orbán]] püspök kincstartót bízta meg a nádor előtt folyó ügyek bírójának, így aztán ő elnökölt az 1490. évi királyválasztó országgyűlésen.{{refhely|Kubinyi 2001|101. o.|azonos=K101}}
Az 1486-os országgyűlés fogadta el Mátyás király örök érvényűnek szánt [[1486. évi törvénycikk|törvénykönyvét]]. A király ezt kétszer is kinyomtattatta külföldön, így az akkor még teljesen új könyvnyomtatást is felhasználta a terjesztésére. Először 1488-ban, [[Lipcse (Németország)|Lipcsében]] jelent meg. Mátyás a törvény bevezetésében hangsúlyozza a törvények fontosságát, ami egyfajta önkritikaként is értelmezhető. A továbbiakban kiemeli, hogy a háborúk miatti távollétei alatt nem tudott eléggé foglalkozni az ország belső helyzetével, ezért felborult a rend az országban, sok a bűntény, ezért helyre kívánja állítani a rendet és nyugalmat az országban.{{refhely|azonos=K101}}
A 78 cikkelyből álló törvénykönyv alkalmas lehetett a jogrend erősítésére. Főként a bíráskodást és a perjogot szabályozta. Magába foglalta az előző királyok rendelkezéseit és összegyűjtötte a hazai bírósági gyakorlat szabályait is. De fontos elvi tételeket is kimondott: többek között azt, hogy az uralkodó szokásjog ''(consuetudo regni)'' helyébe örökös érvénnyel az írott jog ''(ius scriptum)'' lép. Érvényesült benne a király törekvése a nemesek befolyásának erősítésére, de nem hagyta figyelmen kívül a nagyurak érdekeit sem. Túlzó az a korábbi történészi értékelés, miszerint a király csak a köznemességre akart támaszkodni.{{refhely|Kubinyi 2001|102. o.|azonos=K102}}
[[II. Ulászló magyar király|II. Ulászló]] Mátyás halála után már két évvel új törvénnyel váltotta fel ezt a dekrétumot, ez azonban nagyrészt egyszerűen átvette az 1486-os szöveget, így annak tartalma valóban tovább élt. A módosítások inkább a nagyurak érdekeit domborították ki, de ez nem volt annyira egyértelmű, amint azt korábban hangoztatták.{{refhely|azonos=K102}}
=== Uralkodói tekintélye, módszerei ===
A társadalmi mobilitás is egy eszköz volt Mátyás kezében, amit hatalma megszilárdítása érdekében tudatosan javított.
Nem szakított ugyan a bárói renddel, amit örökölt, de uralkodása végére az arisztokrácia fele kicserélődött. Igen sok bárót bevont a kormányzásba, úgy, hogy udvari méltóságokhoz juttatta őket. Kezdetben egy méltóságra több embert is kijelölt, és őket folyamatosan cserélgette.
|
