Magyarországon a barokk kor nagy jelentőségű egyházi építkezéseinél a jezsuita, hosszanti elrendezésű [[jezsuita]] templomtípus volt a meghatározó. A kisebb jelentőségű szerzetesrendek az ország hagyományosan legfejlettebb északnyugati területén néhány, [[olasz]] példák nyomán [[Ausztria|Ausztriában]] is divatossá vált [[Ellipszis (görbe)|elliptikus]] alaprajzú, centrális elrendezésű templomot is emeltek. E templomtípus egyik legszínvonalasabb alkotása a győri karmelita templom. Az átlós irányban két-két kápolnával bővített, hevederes tagolású alacsony [[Kupola|kupolával]] fedett elliptikus templomhajót, aránylag meredek, magas nyeregtető fedi. Wittwer barokk építészeti lendületét tükrözi, hogy a tornyot a templomon kívülre helyezte, gyakorlati célja ezzel az volt, hogy a templom és a rendház kapcsolatát biztosítsa. Az egész együttes a szentély nyugati oldala mellé épített toronnyal együtt kiemelkedően szerencsés megoldású. Elhelyezésében és tömegének elrendezésében jelentkező művészi minőséget leginkább az adja, hogy minden irányból szerencsés kiegészítője az utcaképeknek, így például művészien zárja le a [[Kazinczy utca (Győr)|Kazinczy utcát]]. Érdemes megfigyelni, hogy ebből az irányból a templomhajó mosolygó arcnak tűnik. A [[Rába]] felől szemlélve hatásos emelkedő vonalat ad a főhomlokzat kettős keresztje, a tetőn levő két szimbolikus dísz, a magasba ívelő pompás barokk toronysisak a rajta levő kereszttel.
