„Cigányok az 1956-os forradalomban” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
2. sor:
 
==Kutatások a témában==
A jelenleg (2008.) is folyó kutatásuk szerint a felkelők 3-5-8%-a lehetett roma származású, oláhcigányok és magyarcigányok vegyesen. Ez az arány nagyjából megfelel azmegfelelhet az akkori Budapest etnikai arányainak. A téma kutatását több tényező nehezíti:
*az akkori túlélők egyre kevesebben vannak
*írásos dokumentumok gyakorlatilag csak a megtorlásról vannak, akik ezt el tudták kerülni, nem szerepelnek levéltárakban, archívumokban
*a dokumentumokban a cigány származás nincs feltüntetve, erre csak egyéb információk alapján lehet következtetni (például név, becenév, fénykép, foglalkozás)
 
A cigány forradalmárok a szegényebb rétegekből kerültek ki. Főleg a Vágóhíd utcai, az Aszódi utcai, a Mária Valéria-telepen, és a ferencvárosi Dzsumbuj környékén laktak és különböző csoportokban harcoltak.
Egyik résztvevő szerint a megtorláskor kb. 15-20 roma fegyveres felkelőt végeztek ki, a többiek emigráltak. Börtönbe egyedül Bizsu került. (Ez természetesen egy szubjektív információ, mely tudományos vizsgálatra szorul.)
 
Egyik résztvevő szerint a megtorláskor kb. 15-20 roma fegyveres felkelőt végeztek ki, a többiek emigráltak. Börtönbe egyedül Bizsu került. (Ez természetesen egy szubjektív információ, melymelyet az eddigi tudományos vizsgálatravizsgálatok nem mindenben támasztanak alá, hiszen például több börtönítéletről is van szorultudomásunk.)
 
A romák 1956-os forradalmi részvétele miatt sok cigányzenésznek bevonták a működési engedélyét. Ezzel nem csak családok egzisztenciáját lehetetlenítették el, hanem a [[kávéházi cigányzene]] műfajának felszámolására próbáltak kísérletet tenni.
 
Néhány név szerint is ismert roma forradalmár<ref>Hegedűs Sándor: Cigány kronológia, Piliscsaba 2000.; illetve Eörsi László történész szóbeli közlése</ref>:
 
*Corvin köz:
**Szabó Ilonka "Kócos" - hősi halált halt
**Dilinkó Gábor "Bizsu" - hét év börtönre ítélték
*Tűzoltó utca:
**Fehér Nándor (akkor 15 éves) - két és fél év börtönre ítélték (más források szerint a Berzenczey utcai Göndör-csoportban harcolt)
**Fehér Nándor
**Horváth Aladár
**Kuti László
*Práter utca:
**Kisnémeth László "Cigány Laci" - büntetése ismeretlen
**Horváth Károly - büntetése ismeretlen
**Radics József
**Radics József - öt év börtönre ítélték
**Damu János
**Damu János - négy év börtönre ítélték
*Váci út:
**"Narancs" - valószínűleg külföldre menekült
**"Cigány" - valószínűleg külföldre menekült
**"Kóró" - valószínűleg külföldre menekült
**"Kóró"
*Ferencváros:
**Való Mátyás "Csoki" - hat év börtönre ítélték (más források szerint a Práter utcai csoportban harcolt)
*Szirmai-csoport:
**Fátyol István - börtönre ítélték
*Vajdahunyad utca:
**Kóté Sörös József "Holi" - kivégezték
*Thököly út:
**Csányi Sándor - kivégezték
*Göndör-csoport (Berzenczey utca):
**Falusi János parancsnokhelyettes - emigrált, esetleges büntetése ismeretlen
**Falusi János
*Budapest (közelebbről nem ismert helyen):
**Fátyol István - börtönre ítélték (lehet, hogy azonos a fentebbi F. I.-vel?)
**Kolompár János - kivégezték
*Soroksár
**Sztojka László - tizennégy év börtönre ítélték (Sz. László, Vince és Péter testvérek)
**Sztojka Vince - tizennégy év börtönre ítélték
**Sztojka Péter - tíz év börtönre ítélték
*Nyíregyháza:
**Dandos Gyula
*Kiskunmajsa:
**Kolompár JánosMátyás - kivégezték (egy másik forrásban Kolompár János néven szerepel, nem azonos a fentibudapesti K. J.-vel!)
 
==Börtönvers a megtorlás időszakából==