„Luciano Berio” változatai közötti eltérés

''' Luciano Berio ''' olasz zeneszerző ([[Oneglia]], [[1925]]. [[október 24.,]] Oneglia(I) -– [[Róma]], [[2003]]. [[május 26., Roma]]) olasz zeneszerző.

Zenész családból származikszármazott, első tanára apja volt. A milánói[[milánó]]i Verdi konzervatóriumbanKonzervatóriumban Pariban és Ghedini vezetésével tanult zeneszerzést, Votto és Giulini irányításával vezénylést. Tanglewood-banAz (USA)[[Amerikai Egyesült Államok|amerikai]] Tanglewoodban [[Luigi Dallapiccola]] volt a mestere, aki Berio-ra zeneszerzőkémt is nagy hatást gyakorolt rá zeneszerzőként is.

Első művei szeriális hatást mutatnak. 1955-ben [[Bruno Maderna |Bruno Madernával]] együtt megalapítjamegalapította a [[Radiotelevisione Italiana|RAI]] milánói elektronokus[[elektronikus zeneizene]]i stúdióját (Studio di fonologica). Első elektronikus zenei kompozíciója a ''Thema (Omaggio a Joyce)''. 1960-tól kezdődően kurzusokat tarttartott [[Európa|Európában]] ([[Darmstadt]]) és az Egyesült Államokban (Mill’s College, [[Harvard Egyetem|Harvard University]], Columbia University, Juilliard School of Music). A rockzene[[rock]] és a [[népzene]] iránt is érdeklődikérdeklődött, ezeket saját zenéjében is alkalmazzaalkalmazta (''Folk Songs'', 1964; ''Wasseklavier'', 1965; ''Erdenklavier'', 1968). Különösen jelentősek az énekhang újszerű alkalmazásával kitűnő kompozíciói. (''Visage'', 1961 – elektronikus zene Cathy Berberian hangjával, ''Sinfonia'', 1968 6– hat énekes és zenekar, ''Coro'', 1974 – énekhangok, hangszerek).

Berio egyformán otthonosan mozog az elektronikus, a hangszeres és a vokális zenében. Az 1960-as évektől írt ''Sequenza I-IX I–IX'' sorozata a hagyományos hangszerek hangzási lehetőségeit újítjátújították meg. A hagyományos előadói apparátusokat eredeti módon alkalmazzaalkalmazta. Műveinek jelentős része színpadi alkotás, (''Traces'', 1964 – színpadi oratórium; Laborintus''Labirintus II'', 1964), színpadi kísérőzenét is írt [[Molière]] ''Képzelt betegéhez''.

Az 1970-es évegévek végén Berio az [[IRCAM]] első munkatársai közé tartoziktartozott. Itt az elektroakusztikus részleg vezetője, késóbbkésőbb [[Firenze|Firenzében]] alapítalapított új stúdiót (Tempo reale). A 80-as években színpadi műveket alkotalkotott (''La vera storia'', 1982 és ''Un re in ascolto'', 1984) , mindkettőt [[Italo Calvino]] szövegére.

Berio kutatója és alkotó újraértelmezője volt a klasszikus tradíciónak. [[Johannes Brahms|Brahmsot]] és [[Gustav Mahler|Mahlert]] hangszerelt, rekonstruálta [[Franz Schubert|Schubert]] ''10. szimfóniáját (Rendering)'' és [[Claudio Monteverdi|Monteverdi]] Orfeo-ját''[[L’Orfeo|Orfeóját]]'' ''(OrphoeOrpheo II)'', [[Luigi Boccherini|Boccherini]] művét dolgozta át. Saját műveiben is gyakran alkalmazalkalmazott idézeteket. ''(Sinfonia)''.