„BCS-elmélet” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
Felső indexek formázása |
||
2. sor:
'''A BCS-elméletet''', a [[szupravezetés|szupravezetők]] mikroszkópikus leírását Bardeen, Cooper and Schrieffer alkotta meg 1957-ben.
A BCS-elméletnek megfelelően a szupravezető elektronok párokba rendeződnek, ezek az ún. [[Cooper-pár]]ok: Két elektron között a kristályráccsal történő kölcsönhatás következtében vonzó erő lép fel. Nagyon alacsony hőmérsékleten (T<Tc ) az ionok alacsony termikus rezgése miatt, a rács képes nagyobb vonzó erőt létrehozni a szupravezető elektron-pár tagjai között, mint az elektronok közötti taszító hatás. Az elektronok koherencia hossza kb. 10<sup>-6</sup>-10<sup>-5</sup> m. (>>10<sup>-10</sup> m, ami a rácsállandó nagysága)
Az elmélet szerint a szupravezető áram az elektronpárok mozgásából adódik, ezért az ionrács fontos szerepet játszik a vezetésben. Az elméletet a következő kísérleti tapasztalat támasztja alá: a fémes szupravezetők normál állapotban rossz vezetők. A rossz vezetés a viszonylag erős elektron-ionrács kölcsönhatásával magyarázható. Másrészt viszont ez okozza az elektron-párok kialakulását is.
10. sor:
A Cooper-párok kritikus kötési energiája fölött mindegyik pár szétválik, a szupravezető visszatér normál állapotba. (Pl. a hőmérsékletet az elméleti határ, 40 K fölé emelve, vagy nagy áramsűrűségnél.) Az elektronok veszteségmentes mozgása nem csak a rácstól való függetlenségük, de a ráccsal kölcsönös mozgásuk alapján jön létre. Ez kísérletileg is bizonyított: Lásd: [[Izotóp-effektus]].
A következő feltevés is az elméletből adódik: a szupravezető elektronok ugyanabban a kvantummechanikai állapotban vannak (ez a [[London-elmélet]]ből is adódik). Így egy elektron [[kvantummechanika]]i jellemzője leírja az egész rendszert. Ez a felfedezés vezetett a kvantált mágneses fluxus gondolatához. A kvantált mágneses fluxus: F=2*10<sup>-15</sup> Vs B. Deaver és F. Fairbank igazolta kísérletekkel, párhuzamosan R. Doll és M. Nabauer kísérleteivel 1961-ben. A kísérletek a BCS-elmélet helyességét igazolták.
[[Kategória:Szupravezetés]]
| |||