„Ponyvairodalom” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Új oldal, tartalma: „Olcsó eszközökkel, hatásra törekvő, selejtes értékű, általában durva papírra nyomott prózai mű. Ugyanakkor vitathatatlanul vannak erényei is, emiatt szé…” Címke: formázatlan |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor:
Olcsó eszközökkel, hatásra törekvő, selejtes értékű, általában durva papírra nyomott prózai mű. Ugyanakkor vitathatatlanul vannak erényei is, emiatt széles néprétegek olvassák.
„A nemessé felmagasztalás és a kiirtás szándéka között itt is a józan mérlegelés vezethet el az igazsághoz. A ponyva az ókori és középkori szórakoztatásnak is, hírközlésnek is újkori utódja. Igricek, hegedősök, mesemondók és kengyelfutók dédunokája.”<ref>Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978, 12. p.</ref>
== A "ponyva" elnevezés háttere ==
14 ⟶ 16 sor:
A ponyvairodalom első termékei hazánkban is az Apolloniusról, Stilfridről, Bruntzvikról, Szép Magelónáról szóló népkönyvek. A széphistóriák mellett gyakoriak a bibliai tárgyú, a búcsújáróhelyek csodás eseteit, a népi liturgia szövegeit közvetítő füzetek. Kivégzések alkalmával a nép között szétosztott moralizáló bűnhistóriák a XVII-XVIII. században a nyugati országok bestsellerei, nálunk néhány hasonló csak a XVIII. század végéről, illetve a XIX. század elejéről maradt fenn (Angyal Bandi, Zöld Marci, Sallai Pista históriája). A ponyvairodalom termékeinek fele vers, fele próza. A beszámolók a törökellenes harcokról (Vitéz Kádár János históriája, 1658), a francia háborúkról, a politikai pamfletek, paszkvillusok, lázadásokról szóló tudósítások (Péróról, 1735-1736) az újságírás kezdetleges előzményei. A ponyvairodalom a színjátszás kezdeteivel is kapcsolatban van, de főképp a folklórral. A lakodalmi, farsangi dalolást serkentő szerelmi líra füzetkéi (Két… Három… Tíz szép újdonatúj világi énekek, nóták), anekdoták, tréfabeszédek, münchauseniádák (Suszter Lipi, Bohó Misi, Csalóka Péter, Ugri Matyi-szerű Eulenspiegel utánzatok), paródiák, álomfejtő, lottótanácsadó Sybilla-könyvek a folklór sok elemét őrizték meg az utókornak. A legnevezetesebb magyar ponyvaközpontok a XIX. században az alapítás körülbelüli sorrendjében: Landerer, Paczko, Streibig, Ambró, Gottlieb, Weber, Bucsánszky, Grünn, Bagó, Czéh, Wajdits, Bertalanffy, Bartalits, Méhner nyomdái. Ezek a folklór és az irodalom kölcsönhatásának előmozdításában elévülhetetlen érdemeket szereztek (nemzetiségi nyelvű kiadványaikkal, kalendáriumaikkal is). Füzeteiket sokszor sorozatokba rendezték. A hazai ponyvairodalom fő lelőhelyei: OSZK, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Országos Néprajzi Múzeum, szegedi Somogyi Könyvtár.<ref>Új magyar irodalmi lexikon, P-ZS, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000, 1778. p.</ref>
== A magyar ponyva ==
A magyar ponyva valószínűleg a magyar irodalomnak azokból a népszerű, bár vegyes érzelmeket kiváltó rétegéből születhetett, amelyet reneszánsz prédikátorköltőnk, Sylvester János „cantilenák”, „fajtalan énekek”, „lator dúdolások”, „csúfos gajdok” neveken említ. A másik, szokásban lévő elnevezés, a közköltészet találóbb. Általában a kéziratos énekköltészetet, a XVIII. századi kollégiumi diákköltészetet, a kéziratos verses műveket, a magas irodalomtól jól elkülöníthető, de a népköltészet kategóriájába besorolhatatlan félirodalmat (semi littérature) nevezik közköltészetnek. Hogyan alakult végül a közköltészet ponyvává? Az átalakulás a XVIII. század végén következik be, a kis nyomdák, kis kiadók addig nem látott mértékű elszaporodásával. A nyomdásznak munka, a kiadónak haszon kell, kapva kapnak hát az eladható közköltészeten, s az egyre nagyobb tömegben, egyre kevesebb műgonddal megformázott, legyártott közköltészet lassan ponyvává olvad.
Az első tisztán ponyvai műfajok vallási, moralizáló, bibliai indítékú írások, mivel a cenzúra figyelmen kívül hagyta az ájtatos szövegeket, ugyanakkor meglehetős kereslet mutatkozott irántuk, főleg búcsúk, egyházi ünnepek alkalmával. Nem túl nagy, de biztos üzletet jelentettek kiadónak, nyomdásznak egyaránt. Találunk közöttük szenténekeket (Öt szép istenes énekek), mai szemmel talán túl praktikusnak ható fohászmintákat (Szent Vendelhöz könyörgés marhavész idején), szenthimnuszokat (Énekek a szentséges Szűz Máriához), sőt verses drámaszövegeket (Kristus Jésusnak kínszenvedése előtt az ő Szüz Annyával való szomorú beszélgetése és vég bútsú vétele). A vallásos témák között előkelő helyet foglalnak el az apokrif (Bibliába be nem került, de közismert) evangéliumi történetek, főleg a bolygó zsidó históriája, és Mária mennybemenetelének története. Névtelen ponyvaként jelentek meg társadalmi igazságtalanságokra figyelmeztető állatmesék (A nyúl éneke), amelyek később legnagyobb romantikus költőink figyelmét is felkeltették. (Lásd: Petőfi Sándor: A farkasok dala), illetve tréfás mesterség és egyéb dicséretek. Kedvelt volt a különféle betegségeket, nyavalyákat feldicsérni. Ilyen például a Köszvény dicsérete, melynek egyetlen nyomtatott példánya maradt csak ránk, Ráth-Végh István tesz róla említést.<ref>Galuska László Pál: Üzletszerű népművelés vagy butítás? – Ponyva az egykori Magyarországon, http://www.gmconsulting.hu/inf/cikkek/236/index.php</ref>
Közkincs volt-e a ponyvairodalom vagy közpréda? Mind a kettő, közkincse az olvasóknak, közprédája a nyomdászoknak, szerzőknek, szerkesztőknek, de közpréda mivolta hasznára is vált: az életét hosszabbította meg, folytonos újjászületését tette lehetővé.<ref>Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1978, 12. p.</ref> Hol fejtette ki elsősorban pozitív hatását a ponyvairodalom? Egyrészt a maga kezdetleges módszereivel elősegítette az alacsonyabb néprétegek művelődését (később pedig a kicsit tehetősebbekét is), másrészt pedig a történetek megőrzésével és azok folyamatos átszivárogtatásával a szépirodalomba. Azonban ez az átszivárgás nem csupán egyirányú volt, bizony a ponyva is szép számmal merített az irodalom magasabb rétegeiből. A közönség cselekményes történetek iránti igényeit voltak hivatva kielégíteni a novellagyűjtemények, széphistóriák nyomán keletkezett füzetek. Feldolgozták Heliodórosz: Aithiopika című regényét (már az ókorban is sikerkönyv volt!), Tankréd, Árgirus királyfi történetét, sőt Ovidius Átváltozások című eposzgyűjteményét is. Ezek a próbálkozások az eladási adatok alapján már komoly üzleti sikernek számítottak, a kiadványok tízezres nagyságrendű példányszámokban keltek el. A széphistóriák nyomán jelennek meg a mesefeldolgozások a ponyvairodalomban. A kiadók nem csak a felnőtteket, de a gyermekolvasókat is megcélozzák, mint fogyasztói réteget, hiszen a XIX. század közepéig tényleges gyermekirodalom nem létezik, a kisgyerekek a mesékből, illetve olvasni tudó, idősebb társaik széphistóriákból, krónikás énekekből, nagyregényekből elégítik ki történetigényüket. Az első jelentősebb magyar mesefeldolgozások (Heltai Gáspár Száz fabula, Poncziánus históriája) nyomán sorra jelentek meg azok utódai. Az is előfordult, hogy tragédiákat, vagy eposzi történeteket formáltak mesévé. Így történt ez A világhírű Hamlet dán királyfi élete, kalandjai és halála esetében is. Az eredeti magyar népmesékből is merít a ponyva, több népmesénket is kiadták verses formában. Könnyen lehet, hogy Arany János: A hegedű című népies vígballadáját az Urunk utazása e földön Szent Péter társaságában verses ponyvai feldolgozás első változatai ihlették. Rátaláltak a magyar történelmi mondakincsre is. Egymás után születtek a magyar őskorból származó „igen szép, tündéries”, vagy „tanúlságos” történetek „a szép reményű ifiak számára”. Feldolgozták a honfoglalás, Toldi Miklós, Beczkó történetét, de más modernebb mondákat is: Széchenyi István, Petőfi halála is nagyon jól kelt, de a legnagyobb sikernek mindig a Kossuth Lajos élettörténetét ismertető kiadványok bizonyultak.
== Hírversek ==
A krónikás énekek leszármazottai, a hírversek, szintén nagy érdeklődésre tarthattak számot. A hírversek és a magyar népköltészet betyárkultusza termelte ki a magyar ponyvairodalom talán legsikeresebb műfaját, a betyárponyvát. A híres-hírhedt magyar betyárok sorsáról, Angyal Bandiról, Sobri Jóskáról, a Patkó-testvérekről, Rózsa Sándorról, Vidróczkiról szóló történetek igen kelendőnek bizonyultak. A betyár alakját igyekeznek rokonszenvessé tenni, ugyanakkor a cselekményleírások, jellemzések sablonosak, visszatérő elemek találhatóak a szövegekben a betyár külsejének leírásában (aranyrojtos gatya, elefántcsont pisztoly), az üldözési jelenetekben, illetve az áldozatok megtévesztésében. A történet általában az akasztását váró betyár siralmával zárul, amelyben a hős kissé tragikomikus módon az akasztófa alól szólítja fel az ifjakat az erények gyakorlására, illetve a szülőket az erények számonkérésére. A betyár története után a betyár kedves nótáját találjuk meg, ez változó színvonalú szöveg. Vannak köztük népdalátvételek, illetve a ponyvaszerző által összetákolt, szenvelgő, álnépies giccsszövegek is. Kedveltek még a népies helyzetdalok, a tréfás mulatságok, s különösen nagy számban fogynak a jóslatok, álomfejtő könyvek, házi patikárius és doktor-füzetek.
== A ponyvairodalom „megnemesítése" ==
Több ízben is megkísérelték a ponyvairodalom „megnemesítését”. 1848–49-ben a néplapok és népversek célja volt a nép megnyerése, később olcsó népművelő irodalom elterjesztését kísérelték meg. Pákh Albert, Vas Gereben, Kemény Zsigmond, Csengery Antal és mások vállalkozásai (Magyar nép könyve, Falu könyve, A magyar ember könyvtára, stb.) mellett nemcsak a szorosabb értelemben vett ponyvanyomdák (Méhner, Bagó, Bartalits, Bucsánszky) adtak világirodalmi és magyar irodalmi értékeket az olvasók kezébe, hanem egész sor füzetes vállalkozást jelentettek meg a nagytekintélyű kiadók (Abafi, Lampel, Szent István Társulat) is. Különösen a XX. század elején a népkönyvtári mozgalom szorgalmazta az értékes, olcsó könyvek falura történő eljuttatását. Egyelőre felméretlen az a nagy hatás, amelyet ez a mozgalom a klasszikus magyar irodalom elterjesztésében tett. A magyar népköltészet első antológiái, nemegyszer átdolgozott formában kerültek a falusiak kezébe, amit több kiváló mesemondó (Pandur Péter, Palkó Józsefné) messzemenően fel is használt. Különösen Benedek Elek könyveinek és a Grimm-mesék magyar fordításainak a népszerűsége igen nagy. A két világháború között elterjedt ponyvairodalomból a paraszti elbeszélést a cowboy-történetek befolyásolták a legjobban. Ennek valószínűleg az is az oka, hogy a történetek felépítése összevethető a csodás mesék szerkezetével. Némileg megkésve, ekkor lettek a legnépszerűbbek a múlt századi rablótörténetek, köztük a legismertebb a Rinaldo Rinaldiniről szóló valóságos ponyvaregény.<ref>Magyar Néprajzi Lexikon, IV. kötet, Né-Sz, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981, 260-264. p.</ref>
== A ponyvairodalom hatása ==
Konkrét adatok állnak rendelkezésünkre arról, hogy a magyar szépirodalom jeles alakjai gyermekkorukban, vagy később többször is kapcsolatba kerültek a filléres kiadványokkal, ötleteket merítettek belőlük, nemritkán legismertebb műveikben bukkanhatunk rá a ponyva közvetlen, vagy közvetett hatásaira. Bessenyei György A filozófus című komédiájában Lidas az inas, és Pontyi uram is többször hivatkozik ponyvákra, leginkább álmos- és jóskönyvekre. Csokonai Vitéz Mihály többek között Tempefői című színművében, Özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című komédiájában, Dorottya című vígeposzában találkozhatunk ponyva-hivatkozással, illetve ponyvából vett részekkel. Vörösmarty Mihály köztudottan megrendelte az Árgirus királyfi históriájának egyik vásári példányát a Csongor és Tünde megírása előtt. Garay János feltehetően egy kalendáriumban találkozott először Háry János alakjával. Katona József Bánk bánjának forrása Csery Péter: Ottó vagy a zabolátlan indulatok áldozatja. Petőfi Sándor János vitéze is a ponyvára került népies mesék hatásait őrzi. Arany János nemcsak témákat merít, de félig tréfásan, félig komolyan maga is megír néhány ponyva-paródiának minősíthető művet, mint amilyen az Ünneprontók vagy a Képmutogató ballada. Madách a londoni szín haláltánc jelenetét kölcsönzi ponyváról, Jókai gyermekkorának egyik legnagyobb hatású élménye, a ponyva-olvasmányok hatása egész munkásságában érezhető, regényeinek mellékalakjai jórészt már léteztek, csak más néven a vásári füzetecskékben. A sort egészen a két világháború közötti időszakig folytathatnánk. József Attila ponyvában adta ki forradalmi verseit, Illyés a Puszták népében élvezettel ír a szülőhelye környékén élő, paraszti sorú hírköltőkről, akik a ponyvaszerzők egyik csoportját adták.<ref>Galuska László Pál: Üzletszerű népművelés vagy butítás? – Ponyva az egykori Magyarországon, http://www.gmconsulting.hu/inf/cikkek/236/index.php</ref>
== Felhasznált források ==
{{források}}
| |||